Megtartanátok egy olyan magzatot, amelyik súlyos rendellenességgel fog születni?

Arról volt szó, hogy vannak olyan downosok akik önellátók, normálisnak mondható életet élnek. Erre mondtam én, hogy oké, de ez előre nem tudható, és ameddig meg van az esély, hogy olyan lesz, akit 0-24ben felügyelni kell, addig nem kockáztatnék, azaz elvetetném.

Egyébként sok esetben gondolom, hogy a gyereknek is kínlódás. Ám pont a downosok kb állandóan vigyorognak. Szóval mondható, hogy nem szenvednek - a család annál inkább. Nem áltatom magam, hogy az ő érdeke, én vállalom, hogy magam miatt, a családom miatt vetetném el.

Kissé kétszínűnek tartom a hozzáállást egyébként, hogy elvetetni mennyire természetellenes, de életben tartani őket, meg fejlesztgetni azt nem. De továbbra is azt mondom, ezt mindenki döntse el maga, csak ne legyen ítélkezés afelett aki lelkiismeretfurdalás nélkül elveteti. Szokás itt a mártírkodás, én meg úgy gondolom idióta aki mindenféle elvek meg vallások kevdéért cseszik ki magával meg a családjával.

Valószínűleg nem tartanám meg, de ez leginkább attól függ, hogy mi a pontos betegség.

Ilyen gyerekekkel dolgozom egyébként. Nagyon nem mindegy, hogy milyen szinten sérült.

Nálunk halmozottan súlyos gyerekek vannak, tehát sem beszélni, sem járni nem tudnak. Nem is fognak soha.

Akkor vannak fekvők, ők azok, akiket nem nagyon fogsz látni. Deformáltak, súlyosak.. Van olyan gyerekünk, akinek az a legjobb, ha kb hozzá sem nyúlsz, ha fürdetjük az végig üvölti. A " legalacsonyabb intelligenciának a legalacsonyabb fokán áll". Nála tudta az anyja, hogy nem lesz egészséges és mégis megtartotta. Persze felé sem néz, csak beadta az intézetbe.

Ez az egyik szint.

Meg ott vannak a lakóotthonosok, velük ellehet beszélgetni mint bárki mással, legfeljebb valamit többször ismételsz el.:)

De nem. Összességében valószínűleg nem tartanám meg.

Én úgy tudom, hogy nem beszél róla.:) Van neki több egészséges is, a " mi " gyerekünket nem szokta említeni. De ezt nyilván nem tudhatom, csak hallottam, vagy igaz , vagy nem.

Én azt gondolom, hogy vannak a tényleg súlyos fekvők közt akiknek jobb lenne, ha nem lennének.Akkor is, ha csúnya ilyet mondani. Gondolok itt pl a vízfejű, vak, deformált gyerkőcünkre, aki sokszor lázas, ugye ezeknek a gyerekeknek a nagy részük (sőt, majdnem mind ) epilepsziás, sokszor görcsöl. Szerintem az is csoda, hogy még él, de hogy ő mit foghat fel..nem sokat. Egy (nagy)részükkel tényleg mi csinálunk mindent, etetjük, pelenkázzuk, aki nem tud enni (nyelni),az peg-es.

Én szeretem őket amúgy, de némelyik tényleg elég rossz állapotú. Tehát szép, hogy valaki megtartaná és stb, de ezeket nagyon át kell gondolni. Nem csak az a fogyatékossági szint van, akikkel mi is találkozhatunk az utcán.

Az a jobbik eset.