Olyan nagy bűn, hogy majd az újszülöttet külön szobába akarom vinni a pelenkázót pedig a fürdőszobába?

A saját tapasztalataim alapján macera volt külön szobában ringatva altatni, átjárkálni a kiságyához éjszaka a sötétben, a pelenkázóra emelgetni, fogni a babát félkézzel, miközben egykézzel kiügyeskedtem a popsitörlőt a dobozból.

Egy darabig tartottam magam, de aztán átálltam az ágyon pelenkázásra és a franciaágyon alvásra, miközben szoptattam. Beraktam a babát a fal melleti részre légzésfigyelőstül az elején, éjjelilámpánál pelenkáztam, volt, hogy fel sem kelt közben:)

Onnantól vált nehézzé a külön szobában alvás, mikor lentebb kellett ereszteni a kiságy alját. Kiemelni a rácstól alig tudtam, minden alkalommal nyomta a mellkasom, szegényt egyszer pedig visszaejtettem, mert nagyon kapálózott, én meg lehajoltam az aljáig és a parketta valahogy kicsúszott a lábam alól, elvesztettem az egyensúlyom. Nem tudom, hogy a nálam alacsonyabb(170 alatti) anyukák hogy veszik ki a gyerekük a kiságyból, ha le van engedve az alja.

Ott telt be a pohár, és onnantól velem aludt a franciaágyon, amíg elég nagy nem lett egy leesésgátlóshoz. Semmi gond nem volt az átszokással, 1 éjszaka volt.

Nem azért változtattam, mert a gyerek diktált, neki mindegy volt, hol pelenkázom, hogy altatom, hol alszik, csak nem akartam magam feleslegesen szivatni.

Mindenkinek más módszer válik be, szerintem rendben van, hogy van elképzelésed, ha nem válik be, úgyis váltasz.

Nem bűn, de egyre inkább az a felfogás, hogy mind a szülő(k)nek, mind a gyereknek jobb, ha egy szobában van az anyjával. Egyrészt sok rohangálást meg lehet spórolni (gyerek nélkül nem tűnik soknak, egy hét folyamatosan éjszakai rohangálás után sokat tud már számítani), másrészt az anyukák fogási aránya valamiért jobb, mint egy drága légzésfigyelőé. Megnyugtatóbb mindenkinek, ha a gyerek ott van egy légtérben, gyorsabban és hatékonyabban lehet reagálni bármire. Lesz még elég időszak, amikor szeparálódni akar majd a gyerek magától, most még a kötődés a fontosabb :)

Kicsit meg is lep ez a sok külön szobás hozzáállás, két kezem kevés megszámolni, hány babás anya-apa van a környezetemben, a többség inkább azzal küzd, hogy a gyerek a saját ágyában aludjon, ne a szülők között, nemhogy külön szobában... Külön szobás altatásról nem is tudok, maximum próbálkozásról.

Nem olvastam végig a válaszokat, tán nem is fontos.

Mi is külön szobába ágyba szerettük volna rakni. De sajnos császár lett a vége, és mivel eléggé le lettem korlátozva mozgás ügyileg így közöttünk alszik... Ágyból kikelni is kész kínszenvedés...éjjel nem tudtam volna sietni hozzá stb stb.... Szóval van az a helyzet mikor sajnos muszáj és jobb, ha a szülők között van a pici. Amint jobban leszek szoktatom a kiságyba remélem mihamarabb. Még csak 2 hetesek vagyunk, de most begyulladt a sebem is :S Egy két hét múlva már szeretnék vele a külön szobában lenni.

A védőnőre nem kell mindig hallgatni... meghallgatja az ember, bólogat aztán elengedi... Ne vedd a lelkedre... Nem vagy rossz anya ettől.

Egyébként úgy olvastam legkésőbb 5 hónapos korától kell kiságyba szoktatni, mert utána már nagyon nehéz akár lehetetlen is. Majd, ha meglesz a baba meglátjátok, hogyan bírjátok, de az első egy hónap nem gond, ha véletlen mellettetek köt ki. Sok sikert és jó egészséget, a védőnőnek meg toll a fülébe ;)

Azért van egy határ abban, hogy a védőnő mibe szólhat bele. Amúgy meg, ahogy más is mondta, engedd el a füled mellett a megjegyzéseit.

A külön szoba jó dolog, de nem mindig jön össze. Nem tudod milyen lesz a babád. És én nem mondom azt, hogy lehet, hogy ő fog diktálni, mert egy csecsemő marhára nem tud diktálni. Igazából az ő kényelmét nézed, vagy sokszor a saját kényelmed érdekében fogsz meghozni döntéseket. Pl. ha erős fényt kapcsolsz az nem igazán a babát zavarja, hanem majd téged fog, amikor esetleg a baba felélénkül a fénytől és nehezen tudod majd visszaaltatni.

Az én gyerekem egy álom volt. Tápszeres volt, így hamar átaludta az éjszakákat. Amíg ébredt éjjel enni, addig menetrendszerűen tette, így mire egyet is nyöszörgött volna, már a szájába tettem a cumit a tápszerrel (előtte én ébresztettem magam, hogy el tudjam készíteni). Tehát a férjemet nem keltette fel. Valamint soha nem kellett éjjel pelenkáznom. Hajnalig bírta a pelus, a kakit meg mindig reggelre intézte, és ugye azt is csak napi egyszer. Szóval én nem öltöztetgettem át az átázott ruha miatt éjjel, mert nem volt ilyenre példa.

Ezen kívül nem volt hasfájós és magától elaludt. Szóval mondom, álombaba volt. DE ennek ellenére a mi szobánkban aludt kb 6 hónapos koráig. Mi igényeltük ezt a férjemmel. El se tudtam volna képzelni, hogy egy fal (meg két ajtó) válasszon el tőle. Jó érzést volt, hogy ott van közel hozzánk és amikor külön szobába került, akkor rendesen aggódtam, hogy mi van vele (bébiőr és légzésfigyelő ellenére), hiányzott a szuszogása, hiányzott, hogy az első pillantásom ébredés után rá esett.....Na, de tudtam, hogy ez a legjobb döntés, mert 3 évesen már nehéz lesz külön szoktatni.

De lehet, hogy a te babád nem lesz ilyen álombaba. Én azt mondom készülj egy B tervvel, vagy legalább egy matraccal az ágya mellé. Amúgy értem én a döntésed alapját, nálunk is ez volt, mert láttam elrettentő példát, ahol a 3 éves gyerek a szülők ágyában aludt, amit mi mindenképp el szerettünk volna kerülni.

De amúgy azt is látom így 3 év után, hogy nem a mi következetességünk miatt lett ilyen könnyű a helyzet, hanem a gyermekünk természete is nagyban hozzájárult a tervszerű kivitelezéshez. De mindent felboríthatott volna, ha neki más az igénye...és nem azért, mert ő "diktál".