10 hetes terhesek, ti nem parázzátok szét magatokat?

Én is nagyon sajnálom!

Mégsem gondolom, hogy bármit megold az a hozzáállás, hogy "szétizgulom magam".

És el kell szomorítsak mindenkit, a szülés nem old meg semmit ebben a kérdésben.

Utána majd a csecsemőhalálon izgulsz, és sajnos megbetegedhet egy gyerek 3 meg 8 évesen is, Sőt...

Egyszerűen bízni kell és hinni, hogy a természet tudja a dolgát.

És nem akarom kisebbíteni senki gyászát vagy fájdalmát!

De leírtam egy másik aggódó anyukának is már, hogy én 3 közeli anyukát veszítettem el az elmúlt években rák miatt. Velem egy korúak, mégsem töltöm görcsösen azzal a napjaimat, hogy "rákos vagyok-e?"

Nem tudnék így élni.

Persze néha eszembe jut.

De aki nap mint nap ilyeneken agyal, annak nem lesz jó vége.

Ha kell, forduljatok szakemberhez, akár akkor is, ha a baba tragikus elveszítését nem sikerül feldolgozni. (Ami nem meglepő).

Élni kell (anyukakénkt is)!

Tényleg nehéz így élni, de mi is ilyenek vagyunk sajnos a férjemmel. Mi a túlélésre játszunk már, eltűrjük a napokat, próbáljuk az agyunkat lekötni. Még dolgozom, így kicsit könnyebb, és járunk kiállításra, moziba, éttermekbe, hogy élményeket gyűjtsünk.

A vetélésemet szörnyű tragédiaként éltük meg, feloldást csak az hozott, mikor kiderült, mi okozta és kezelték.

Vetélésem után ilyen lett a következő terhességem. a 12. héten megnyugodtunk, hogy minden oké az uh-n, vérképen, aztán lett egy rossz véreredményem (down kockázat magas). akkor a 18. hétig izgultunk, mire kiderült az amniocentézis eredménye, hogy egészséges.

még azon a héten kirúgtak...aztán 2 hétig paráztunk, de megoldottuk a cégen belül, hogy legyen gyedem, csedem.

aztán megnyugodtunk, majd véreztem egy napig, ami semmi se volt a dokim szerint, de mégis egy hétig full stresszben voltunk.

azóta semmi baj, de minden reggel csak akkor kelek fel, amikor érzem, hogy motoz, és úgy fekszem le, hogy érezzem, hogy él. szerencsére extrém jó magzattal áldott meg a sors minket, egész nap mocorog:)

33hkm

Próbálj megnyugodni, ne is figyelj oda a rémtörténetekre, mert minél inkább stresszelsz, annál rosszabb lesz.

Tudom, nem könnyű, nekem volt egy 11. heti vetélésem, utána a következő terhesség első 12 hetét végigparáztam.

De attól még tudtam örülni a terhességemnek. Ennyire ne engedd eluralkodni a félelmet, különben sosem szabadulsz meg tőle. Mindig lesz min izgulni, még akkor is, ha már megszületett. Garanciát senki nem ad, hogy egy ponttól kezdve minden problémamentes és happy lesz. Ezt csak te tudod belül megoldani azzal, hogy igyekszel pozitív dolgokra gondolni.

Ha megpróbálod, akkor mire a kétévesed úgy hasra vágja magát, hogy a fogából egy darab letörik, vagy 4 évesen leugrik a kanapé támlájának tetejéről, mert az jó buli, már csak kicsit ijedsz meg, és egy gyógypuszival orvosolod a problémát. ;)

Volt rossz tapasztalatod, azert vagy tele felelemmel? Tudom, hogy egy tanacs nem oldja meg a problemadat, mondhatom, hogy ne izgulj, ettol nem valtozol meg. Viszont ezzel kell vmit kezdeni, mert ez igy nem normalis. At kellene gondolni egy pszichologus segitsegenek a lehetoseget. O nem ezt a problemadat tunetmentesitu, hanem a gyokeret tarja fel, ami miatt igy erzed magad.

En most 14 hetes vagyok. Nagyon varom mindig a kovetkezo uh-ot, hogy minden ok-e, de nem felek. Mii mar a 6. heten elmondtuk a csaladban, a barati korben is hamar "lebuktunk". De mivel nem volt a fejemben olyan opcio, hogy baj lehet, ezert nem tartottuk a babonat.

Megnyugvast es jo babavarast kivanok!