Csak engem bosszantanak az olyan kismamák akik nyavalyognak mindenert?

Nekem 10-12. hét környékén volt nyávoghatnékom. Iszonyú álmos, aluszékony voltam, de ugyanúgy tizenórákat kellett dolgozni, ráadásul nagy koncentrációt igényelt. Mondjuk a koffein végül megoldotta a problémámat.

A panaszkodást én se értem. Talán a legvégén, akkor már fizikailag is nagyon terhes a dolog, főleg annak, aki alacsony. De ez azutolsó bő egy hét.

Tény, hogy én télen voltam terhes. A nyarat fogalmam sincs, hogy bírtam volna, mert nem terhesen is megvisel a meleg. De nekem eleve a sarkvidékre kellett volna születnem, annyira hidegkedvelő vagyok.

Tény, hogy van aki "rájátszik", de sosem tudhatod kit mennyire visel meg a várandósság. :)

Első gyerekkel végig dolgoztam, 38 hetesen túráztam a 40 fokban, semmi gondom nem volt. A másodikkal már a 16. héten szenvedtem a derékfájástól...és nem volt pihenő mert a "nagyot" (aki akkor elég pici volt még) el kellett látnom, sőt a mai napig el kell. Nem lesz köztük két év korkülönbség. Én most sem nyafogok, de tény hogy ez a terhesség jobban megviseli a szervezetem.

39 hkm

Én úgy vagyok vele mindenki máshogy éli meg, lehet 10-bol 8-nak nincs panasza, másik 2-nek pedig igen.

Én 24 hetes vagyok, ugyanúgy tudok csinálni mindent, mint nem terhesen. Engem az zavar néha, hogy pl a Férjem szól, hogy ne emelgessek már.. Mikor csak egy adag vizes ruha van a kezemben. Sokan túlreagálják ezt az egészet.

Nyilván az utolsó hetek már más kategória lehet mondjuk.

Te is nyavalyogsz, csak te mások viselkedésére! Ez se különb!

Nem lehetne, hogy nem piszkáljuk a másikat? Nem leszel nagyobb hős, nagyobb ANYA attól, hogy fogadat összeszorítva mindent kibírsz és meg se nyikkansz,

ahogy nem lesz kevesebb attól a másik sem, hogy ő nem hazudik, nem szépít, hanem ha valami nyűge van, kiadja magából!

Engem meg azok a kismamák bosszantanak, akik nem tudnak helyesen írni... (az igekötőt egybe írjuk az igével, ha az ige előtt van-legyengültem, nem le gyengültem).

Ha már arról beszélünk, hogy kit mi bosszant :)

Szerintem mindenkinek egyéni dolga ki hogyan éli meg a várandósságot. Alaphelyzetben is különbözőek vagyunk, más a fájdalomküszöbünk, ebben miért lenne ez máshogy?

Én végig nagyon jól viseltem a terhességemet, meglepően jól. Élveztem a kismamaságot a reggeli rosszulléteket leszámítva, de ezen is túllendültem miután jobban lettem és elkezdődött végre a nap.

A várandóságom utolsó hónapja viszont brutális volt. Persze az eszem tudta, hogy a babának még bent kell lennie, de minden porcikám azt kívánta bár megszületne végre. Amúgy is lábdagadós vagyok, az utolsó hónapban már akkora elefánt lábaim voltak, hogy járni is nehezemre esett, cipőt húzni pedig egyáltalán nem tudtam. Csak papucsban és mama mamuszban voltam képes közlekedni, ami szerencse, hogy kora ősszel volt ez az időszak, amikor ez nem volt gond. Nagyon nagy baba volt és az ízületeim is rosszul bírták, egyszerűen csuklottak össze a lábaim alattam, pedig heti 2-3-szor sportoltam előtte és a terhességem alatt is amíg bírtam.

A gyomromat iszonyatosan nyomta a baba, az orvos csak mondta, hogy enni enni enni kell, a férjembe is ezt sulykolta, de ettem egy falatot és rögtön jött volna vissza, ami lelkileg is nehéz volt, hiszen tudtam, hogy ha én nem eszek, akkor a baba sem jut megfelelő tápanyaghoz.

Én nagyon nehezen éltem meg az utolsó hónapot, nem tudom mi lett volna velem a hihetetlenül türelmes és megértő férjem nélkül. Na meg anyukám nélkül, aki kicsit női szemmel is tudta tartani bennem a lelket. Akkoriban már nyűgös voltam én is. Ehhez képest én a szülést egy nagy fellélegzésnek éltem meg. Utólag visszagondolva szép élmény volt minden egyes nap akár rosszul voltam, akár nem. Más meg simán futócipőben megy szülni, annyira nem viseli meg...

Azt én sem szeretem, ha valaki nyafog és betegségnek éli meg a várandóságot, hiszen ez egy csodálatos 9 hónap szerintem minden nyűgével együtt, de az tény hogy én is nehezen éltem meg a végét piszkosul és igen, olykor nyűglődtem a barátnőknek, páromnak, anyukámnak... Másnak nem, mert másnak semmi köze hozzá. :)