17 eves vagyok es baratommal babat szeretnenk! Ti mit gondoltok ilyen hatterrel sikerulne?

Hát valahogy eddig nem említetted, hogy dolgoztál is... :-D

Ugyan, mit dolgozhattál 17 évesen...max. pár óra diákmunka, az nem rendes állás, nem rendes fizetés, csak zsebpénz. Abból még magadat se tudod eltartani,de tudsz magadnak venni egy új farmert, mozijegyet, körömlakkot. De kétlem, h tartósan tudnál belőle albérletet fenntartani, kaját venni 2 főnek, ruházkodni, gyógyszereket, babaápolási termékeket venni. Hiába akadsz ki, ez az igazság és nem szuperanyák, akik kiröhögnek, h vegyél vissza a nagy szádból, csak felnőttek. Lehet, h papíron már te is az vagy, de a megnyilvánulásaidból az jön le, h nagyon is gyerekes vagy.

24-es..amíg nem tudod az egész történetet ne ítélj el... Már ismerem régóta a mostani páromat,nem csak úgy puff hozzáköltöztem stb. Már azelőtt ismertem,hogy összejöttem volna az exemmel 2010-ben. Tehát ismerem több mint 5 éve ,csak egyszerűen külön fújt minket a szél és amikor újra találkoztunk rájöttem,hogy mennyire hiányzott és,hogy jobban tudnám szeretni mint bárki mást a világon...és még sorolhatnám,hogy miért vagyok most vele és miért várok tőle kisbabát. Szóval amíg nem tudod csak a töredékét a dolgoknak ne ezzel foglalkozz,hanem azzal,hogy egy 17 éves ne szüljön az anyjának gyereket...

Egyébként aki ide ír és ilyen kérdést tesz fel,az igenis tudja elviselni a negatív kritikát. Itt nem csak arról van szó,hogy 17 évesen előtte áll az élet,hanem arról is,hogy nem csak az ő döntése. Jogilag nem felnőtt,nem tudom hányas hozzászóló volt, aki írta,hogy még egy kaparós sorsjegyet sem vehet törvény szerint,de igaza van. Itt a szülőkkel is beszélni kell,nem csak belevágni. Persze nem látunk bele az életébe meg abba,hogy milyen a kapcsolata és minden ember más és más 17 évesen. 18 évesen én is azt hittem enyém a világ,mert papíron nagykorú lettem. Mindent jobban tudtam mint mások,főleg mint a szüleim... 23 éves fejjel jöttem rá,hogy ha most szembe jönne velem a 18 éves énem kiröhögném. (Tudom,hogy 23 évesen sem vagyok még teljesen felnőtt,de sok dolgot másképp látok már). 9 évesen már fel kellett nőnöm,mert sokszor bízták rám az akkor alig 1 hónapos húgomat,órákra. Bármikor el tudtam látni őt is és magamat is. A sulitól/ovitól 15 km-re laktunk, 2 busszal mentem be és rám merték bízni a 3 éves húgomat,hogy vigyem-hozzam az oviba-oviból. Az öcsémet is később bármikor el tudtam látni. De ez nem jelentette azt,hogy 17-18 évesen hiába akartam gyereket én is,el tudtam volna látni önerőből. Nem csak ezen áll a dolog,hogy el tudod-e látni,hanem azon is,hogy mit tudsz neki fejlődésben nyújtani és érzelmileg-lelkileg mit tudsz neki adni. A neveltetés.