Nem kivant terhesegnel, mikor kezdtel el megis orulni neki?

Én kb a baba 4 hetes korában elkezdtem vérezni, be kellett menni az ügyeletre. Akkor döbbentem rá, hogy nem akarom elveszíteni a babám. Csak potyogtak a könnyeim, annyira fájt még a gondolata is, hogy elveszíthetem.

Szerencsére nem volt semmi komoly, azóta már megszületett a kislányunk.

Átérzem a helyzeted .Én spirál mellett lettem kismama. Nekünk már van egy 4 és 2 éves kislányunk.Amikor kiderült, h ismét babát várok, nagyon haragudtam mindenkire és nem gondoltam, h én valamikor is örülni , sőt szeretni fogom ezt a babát.Kb. két hétig világ vége hangulatom volt. Aztán a 9.héten kezdtem érezni mocorogni, akkor kezdett megváltozni a hozzáálllásom. 14.héten elkezdtem vérezni, de akkor már azért sírtam és aggódtam, nehogy elmenjen a baba.Ezek után már nagyon is boldog kismama voltam, főleg, h egyre több mozgást éreztem.24 hetesen kiderült kisfiúnk lesz, akkor volt csak nagy öröm két lány után. Most vagyok 34 hetes és már nagyon várom, h a kezemben tarthassam a kisfiam.

Szerintem te is nézd a jó oldalát, ismét babázhatsz és szeresd őt is , hisz a te GYERMEKED!

Szia! Mi a férjemmel még nappali tagozaton tanultunk az egyetemen, amikor kopogtatott a gólya. Rettenetesen megijedtem, de szerencsére a szüleim is és a férjem szülei is teljesen pozitívan álltak az ügyhöz. Nagyon aggódtam, hogy fogjuk megoldani az életünket. Kollégiumban laktunk, és még 3 félév hátra volt az egyetemből. Cikinek éreztem az egyetemen is, a kollégiumban is a helyzetünket, szégyelltem a növekvő pocakomat. Folyamatosan aggódtam, hogy mi lesz, hogy lesz, rettenetesen féltem a szüléstől. Aztán szépen rendeződtek a dolgok.

Hidd el, fokozatosan örülni fogsz a kisgyermekednek! Az, hogy aggódsz azon, hogy mikor fogsz örülni neki, már jó jel. És az is milyen jó, hogy nem vetetted el!

Jó ötlet, amit az egyik korábbi válaszoló írt, hogy járj el szülésfelkészítőre. Én is jártam, és nagyon szerettem, és a szülésnél is hasznos volt.

Beszélj, énekelj sokat a babádnak! Mondd el neki, hogy nagyon meglepett Benneteket, de igyekszel felkészülni a jövetelére, és igyekszel mindent megadni neki!

Tervezgesd a babaszobát, nézegess sok babaholmit, ha még nem is vásárolsz.

Lehet, sőt, kell is tudatosan készülni az anyaságra, szülőségre. Mi is nagyon sokat beszélgettünk erről a férjemmel, és nagyon féltem, hogy nem fogom tudni eléggé szeretni a babámat. Aztán persze nem így lett... :) El sem tudnám képzelni nélküle az életet.

De nehogy azt hidd, hogy nem lesz nehéz! Piszok nehéz a gyerekágyi időszak, és utána is vannak hullámvölgyek, például amikor sokat kell éjszakázni. Még azok is elbizonytalanodnak néha, akik évekig próbálkoztak.

Azt hittem, hogy az anyai ösztön legkésőbb majd a szülőágyon eltölt, de nem így volt, meg is ijedtem. Aztán szépen fokozatosan természetesen kialakult.

Szép terhességet kívánok, könnyű szülést, és sok-sok türelmet!

Sajnàlom, hogy ennyi tàmadó és kritikus választ kaptál.

Szerintem abszolút pozitív, hogy egyáltalãn megtartottátok, kevés szülőt ismerek akik minden gyereküket tervezték. De olyat egyet sem, aki megbánta volna.

Szerintem leginkább a születés hozza ki az anyai szeretetet, addig mint egy készülés egy feladatra...én nem éreztem terhesség alatt semmi extrát csak kívácsiságot. Nem terveztük, de úgy gondoltam nincs rá indok hogy ne tartsuk meg, maximum a félelem, de ez van biológiailag belénk kódolva, menni fog. Aztán mikor már mozog érzed készülődsz, babacuccok egyre jobban izgatott vagy mi lesz. Persze mėg elsirtam magam néha párszor hogy remélem menni fog...jo anya leszek...stb. De szerintem ez termeszetes. Biztosan örülni fogsz neki, azért mert meglepi baba nem fogod kevésbé szeretni nem ettől leszel "jobb" vagy "roszabb" szülő ez nem ezen múlik.

Az első gyermekem fogant nem tervezetten. Nagyon fiatal voltam, úgy volt, hogy örökbeadjuk.

Akkor kezdtem el örülni Neki, amikor kiderült a 36.héten, hogy másként is alakulhat, és megtarthatjuk.

Ne aggódj, az érzéseid legkésőbb abban a pillanatban megváltoznak, amikor megpillantod ŐT.

Ezek nem kritikus válaszok, csak valóságosak. A kismamák túlzottan rószaszín világban élnek.

Az a sok 18 éves aki a családi részben kér kétségbeesetten segítséget, hogy normális-e amikor az anyja azt üvölti: "Bárcsak meg ne szültelek volna, te r*hadék, tönkretetted az életem" sokat ér azzal, hogy "jaj majd először a szemébe nézel és örökre beleszeretsz." De persze ők biztos csak hisztis libák.