Hogyan lehet az anyós túlzó segíteni akarását szerencsésen kezelni?

Most várjuk az első babánkat, és anyóséknak az első lány unoka lesz, 6 fiú után. Anyósom teljesen be van zsongva, alig várja az unokát, amit nem is baj. Mi is nagyon örülök a picinek.

A gond az, hogy anyós egyre inkább kezd beleszólni, hogy mit vegyek a babának és mit ne, hogyan rendezzük be a szobáját, és mi hogyan legyen.

Megértem a lelkesedését, de engem kissé már zavar, hogy konkrét leszúrást kapok, mert merek venni pár kisruhát a lányunknak, mondván: úgyis kapunk sógornőméktől, ne vegyek már fölöslegesen ruhát, meg amit kell, azt ő úgyis megveszi.

Nagyon hálásak vagyunk a segítségért, mert valóban babakocsit, kiságyat, hordozót, mózeskosarat, légzésfigyelőt, pelenkázót, babyőrt és sok kis ruhát kapunk, de nem értem, miért kell nekem magyarázkodnom, hogy a saját lányomnak veszek ruhát, vagy a baldachinját saját kezűleg szeretném elkészíteni. Így is úgy érzem, hogyha bemegyek a babaszobába (ideiglenes csak, mert lassan költözünk), hogy igazán nem sok minden tükrözi az én elképzeléseimet, és én személy szerint, sok mindenből másmilyent szerettem volna, mert más tetszik. Ilyen volt a babakocsi is, amit már ezer éve kinéztem, de anyósom 3 héten keresztül hívogatott, hogy ugye nem veszünk babakocsit, mert a sógornőim felajánlották. Végül a páromat is megfűzte, így kénytelen voltam beadni a derekam.

Kiságyból is egy egyszerű fehéret szerettem volna, de ugye azt is kapjuk. És még sorolhatnám.

Tegnap lett tele nálam a bili, mikor nézelődtünk anyóssal, és a boltban elkezdett navigálni, nem kell a babaággyal foglalkoznom, ne nézegessem, azt úgyis kapjuk, ő már vett kis ruhát, majd odaadja, szóval én már semmit ne vegyek, csak cumit, pelenkát, popsitörlőt, bár ezeket is megveszi, úgyis útba esik neki a DM.

Jövő héten költözünk az új lakásba, de már ő elmondta, hogy hova tegyük a babaágyat, mi hol legyen, milyen színben tündököljön, mit milyenre fessünk, és ha nem, akkor ő nem is segít. Naponta megkérdezi, hogy ugye nem akarunk háziállatot a lakásba? Egyelőre még ott sem vagyunk, a kiskutya füle foglalkozik egyelőre azzal, hogy háziállat legyen-e vagy sem, úgyis minden gondolatomat a baba köti le, nem az, hogy legyen-e kutyus vagy macsek. Persze, mikor azt mondom, hogy nem tudom, nem foglalkozom a kérdéssel, akkor egy órás előadást hallgatok, hogy miért ne legyen. Hazudni meg nem szeretnék, nem gondolkodunk ilyesmin.

Nem akarom megbántani, de nekem kezd a hócipőm tele lenni, hogy mindig mindent intézni és venni akar, ha meg én teszem, akkor leszúr, és magyarázkodnom kell. Szeretem őt, régen nem volt ilyen, de most már ez sok. Talán én lettem túlérzékeny, azonban már most úgy érzem, hogy beleszól a gyermeknevelés első lépéseibe, és ez később rosszabb lesz. Lehet, hogy fiatal vagyok, de tudatosan vállaltunk babát, vannak elképzeléseink, és nem akarok miatta magyarázkodni.

Ti ezt hogyan kezelnétek?

Köszönöm!

30 hkm