Mi volt az első reakciótok, amikor megláttátok a két csíkot a teszten?
Mivel első hónapban összejött, fel sem tudtam fogni.
Én úgy indultam neki, hogy pár hónapot tuti kell próbálkozni.
Aztán mikor leesett, hogy jé, ez bizony tényleg terhesség, nagyon örültem, hogy ilyen hamar összejött. De azért felfoghatatlan volt.
Első gyerekemnél sírtam, és fel-alá járkáltam sokáig, nem hittem el. A baba megszületésekor pedig végtelen boldogságot éreztem, utána pityorogtam, mikor elvitték mérni, stb.
Második babánál mikor pozi lett a teszt, nem hittem el, hiszen legelső próbálkozós hónap volt csak, nem mertem elhinni, hogy ilyen könnyen/hamar ment volna. 2 nap múlva újra teszteltem, addig úgy voltam vele, hogy biztosan téves volt a teszt. Mikor az is rögtön pozi lett, na akkor leültem, és valami mérhetetlen nyugalom tört rám.
1. vagyok
kismama vagyok még. a kétségbeeséstől sírtam, mert nem volt munkám és tudtam, h így meg már nem i fognak felvenni sehová. mindig úgy képzeltem, h majd nyugodt, rendezett körülmények között várom a babám, és akármi kell, gondolkodás nélkül megvehetem neki, nem kell ütemezgetni,h mit mikor és egyáltalán hogyan, meg hasonlók. de másképp alakult és most már nem is kesergek, próbálom kihozni a maximumot a helyzetből és nagyon boldog vagyok, hatalmas szeretettel várom. de én először nagyon megijedtem, sokkal jobban mint a férjem, aki az elejétől kezdve újongott volna, ha nem kellett volna vígasztalnia :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!