Akinek PCOS-a van, az nem vállalhat gyereket?
Már lassan három hete késik, előző hónapban is késett (nem vagyok terhes), és félek, hogy ilyen betegségem van. Még a keneteredményemre várok, a nődoki utána mondta, hogy lesz ultrahang.
Ha bebizonyosodna, hogy ez a bajom, akkor sosem szülhetnék gyereket, igaz?
Sajnos az orvosokra is oda kell figyelni, tisztelet a kivételnek. Nekem is nagyon hasonló tüneteim voltak, késett, rendszertelen volt a menstruációm, sokat híztam hirtelen. Elmentem a nőgyógyászhoz, aki megállapította, hogy nem áll fenn terhesség, és egy sima hüvelyi ultrahang alapján kijelentette, hogy PCO-m van, és nem lehet gyerekem. Nem volt teljesen ismeretlen ez a dolog számomra, mert a mostoha nővéremnek is ugyanezt a diagnózist állították fel, ugyan itt, csak évekkel korábban. Nagyon neki keseredtem, hazaérve jól kisírtam magam, és azt mondtam, hogy márpedig nekem igen is lesz gyerekem. A párommal 1,5 évig próbálkoztunk, de sikerült, minden mesterséges beavatkozás nélkül. Egy okot tudok felhozni a sikeresség mellett: hoztam egy döntést, és lefogytam 23 kg-t. Mikor megtudtam hogy terhes vagyok eg ymásik orvoshoz mentem, ahol megemlítettem, hogy nekem ezt a diagnózist állították fel. Annyit kérdezett hogy végeztek-e hormonvizsgálatot. Mondtam, hogy nem, csak sima hüvelyi ultrahangot. Mire a nőgyógyász közölte, hogy akkor ezek szerint nem is volt PCO-m, mert addig ezt a betegséget nem is szabad megállapítani, amíg nem végeznek hormonvizsgálatot. A nővérem mikor terhes lett, ahhoz az orvoshoz ment aki neki is és nekem is megállapította ezt a "betegséget", mire a doki képen röhögte, hogy nem is lehet terhes. Csak akkor vette komolyan, amikor a terhességi tesztet az orra alá dugta. Én is, és a nővérem is évekig szedtük a kezelésképpen felírt fogamzásgátlót, és éltünk abban a hitben, hogy nem lehet gyerekünk. Neki van egy ma már 4 éves kisfia, és most várják a második gyermeküket. Mi pedig most várjuk az első kisfiunkat. A lényeg, hogy nagyon fontos sajnos az orvosokra is odafigyelni, és valóban jó szakembert keresni.
38 hkm
A leírt tüneteid alapján valóban esélyes lehet a PCOS. (és mellette az IR, hiszen ez általában együtt jár) Nekem is ez van, és van 2 gyerekem. Úgyhogy nem reménytelen a dolog. Viszont kell egy jó orvos, és ez, ahogy előttem már írta valaki, ne nőgyógyász, hanem endokrinológus legyen. A nőgyógyászok sokszor csak tünetileg kezelnek, az alapproblémával meg nem foglalkoznak. Mondjuk nem is értenek hozzá, hiszen a "betegség" hátterében hormonprobléma és anyagcsere-zavar áll.
Tehát én a helyedben keresnék egy jó! endokrinológust, és kivizsgáltatnám magam. Aztán, ha bebizonyosodik, hogy ez a problémád, jöhet a kezelés.
Ha budapesti vagy, én őket keresném (Ők profik):
www.mensmentis.hu
Nem olcsó, de azt gondolom, megéri.
Köszönöm szépen a beszámolókat! Ha valóban bebizonyosodna a bajsejtelmem, legalább most már tisztában vagyok vele, mivel jár. Már ezért is megérte feltenni a kérdést, mert többet mond a ti írásotok, mint egy cikk a témában.
Gyereket egyelőre nem szeretnénk, mert anyagilag sem aktuális, de néhány év múlva már igen.
Sajnos vidéki vagyok, Budapest nagyon távol esik, 250 km.
Az IR-rel kapcsolatban: gondolom az nem ad okod bizakodásra, ha éhgyomorra vett vérvizsgálaton rendben volt a vércukorszintem? Azt csak terhelésessel mutatják ki?
13-as vagyyok.
Az IR csak terheléses vizsgálattal mutatható ki. A normál éhgyomri érték nem mérvadó. Nekem is teljesen jó az éhgyomri érték, mégis súlyos IR-em van.
Egyébként én is messze vagyok Budapesttől (kb.240 km), mégis a Mensmentisbe mentem, mert nálunk sajnos nincs jó endokrinológus.
Én is inzulinrezisztens és PCOS-es vagyok (meg még lisztérzékeny is), és most várjuk az első babánkat!
Én csak ajánlani tudom a Mens Mentist, én is oda járok! A legjobb szakemberek vannak ott!
Mindemellett javaslom, hogy nézz körül a pco-szindroma.hu oldalon, ahol sok hasznos dolgot találsz! Valamint a facebookon is fent van a PCOS Szívügy Alapívány, kérdezz tőlük bátra, vidéken is tudnak szakembereket ajánlani!!
Ne keseredj el! Ezt inkább úgy kell felfogni, hogy életmódot váltasz, sokkal egészségesebb leszel! Szorítok! :)
Csütörtökön tudok visszamenni nőgyógyászhoz. Remélem, rögtön megcsinálja az ultrahangot is, hogy már tudjam, mi a helyzet.
Megfontolom a Mensmentist. Sajnos ez nem csak rajtam múlik; én rémesen rosszul tájékozódom még egy kisebb városban is, hát még ott. Mondjuk párom biztos elvinne, vagy velem jönne, ha úgy van.
Bocsánat h belekérdezek!
Kedves 14-es! A mellen és a hason való szőrösödés az milyen mértékű? Ha 1-2 szál van, akkor már ztalhat Pcos-re vagy csak akkor ha elég sok nől ki?
Ha más is tudna erre válaszolni, nagyon megköszönném:)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!