Kérlek SEGÍTSETEK.2 hét múlva esküvőm lesz, és valószínűleg addigra meghal a nagymamám, és a temetés is ott körül lesz? .18 hetes kismama vagyok.

Sziasztok!

Először is, szeretném mindenkinek megköszönni, hogy válaszolt, még akkor is, ha túlnyomó többségben negatív kritikát kaptam.

Tegnap a kérdés kiírása után néhány órával a nagymamám ténylegesen is elhunyt. Nem állt szándékomban morbidnak lenni a reális gondolkodásommal. Az orvosok, és a családom is megmondta, hogy napok vannak hátra, én elhittem nekik, és így is történt. Borzasztóan fáj.

Kérlek, ne merüljön fel bennetek a gondolat, hogy nem szerettem őt őszintén, erről szó sincs.

Ugyanakkor szeretném leszögezi, enyhe félreértés történt. Nem a veszélyeztetett terhességemmel akarom "kimagyarázni", hogy nem akartam elmenni a temetésre, csupán a VÉLEMÉNYETEK érdekelt, ti mit tennétek. Sajnos a támadások két dologra utalnak: vagy én fogalmaztam meg a kérdésem rosszul, vagy ti nem gondoltatok bele eléggé a helyzetembe. Semmi baj, bennem nincs szálka.

Valaki írta a kommentelők között, hogy az egész nemakarásom azért van, mert elhomályosítsa az esküvő csillogását. Uram isten, erről szó sincs! Szerinted kedves kommentelő, ha akkora csillogásra vágynék, szűk körű, 30 fős esküvőm lenne éjféli befejezéssel, és menyasszonytánc nélküli beszélgetéssel?

Lehet rosszul fogalmaztam (vagy nem is fogalmaztam meg), hogy nem azért nem akarok menni, mert nincs kedvem terhesen, hanem mert arra lettem volna KÍVÁNCSI, hogy veszélyeztetett terhesen, kismamaként ti mit tennétek. Én azt gondoltam, vannak hasonlóan gondolkodók, hogy akár később is el lehet búcsúzni, de ezek szerint nincsenek. Mivel legtöbben megbotránkoztatok (nem ez volt a célom...), ezért mindenféleképpen átgondolom, amiket írtatok.

De azt higgyétek el nekem NEM AKAROM a terhességre kenni, csupán féltem a kisbabám! Nem kifogásként akarom "felhasználni"... azt gondolom, ez azért kicsit rosszindulatú feltételezés.

Még egy gondolat azoknak, akik azt gondolják, nem bírok ki egy másfél órás temetést, de egy estig tartó esküvőt igen: ugye ezt most ti sem gondoltátok komolyan, hogy a fizikai teher a gond? Nekem maga a lelki teher az, amit nehéz feldolgozni. Igen, így is fáj, hogy itthon vagyok, messze mindenkitől, de látni a sok fájdalmat személyesen, oly sok embertől, akit szeretek, szóval mikor valóban kézzel fogható a fájdalom,az jobban megvisel.

Összefoglalva: többségben azt gondoljátok, szar-szemét vagyok, de remélem ez megváltozik, ha még egyszer átgondoljátok egy kicsit... ígérem, én is átgondolom a véleményeteket, és valószínűleg,( ha az orvos is azt mondja,) el fogok menni a temetésre, mert ezek szerint nem árt a babámnak, legalábbis az itt válaszoló tapasztaltak szerint.

Az esküvő pedig nem lesz lefújva, csupán ahogy valaki írta, egyik hétvégén temetés, következőn esküvő. Ez is az élet része, most ezt dobta a gép.

Köszönöm mindenkinek a véleményét,(leginkább azt a néhány sajátoméhoz hasonlót), ami érkezett. Ettől függetlenül mindenkinek jár a zöld kezecske, mert rászántátok az időt, hogy megfogalmazzátok.

Köszönettel,

V.

Nagyon köszönöm az utolsó 3 hosszászólónak a támogatást!

Kedves utolsó kommentelő! Én hasonlóan gondolkodom, ahogyan te. Van egy olyan mondás, miszerint ha olyan rossz lenne odaát... nos, senki sem jött még vissza panaszkodni. :( :) Szerintem sem most ér véget az élet, ez csupán egy átmeneti állapot, amíg néhány évre-évtizedre távol vagyunk egymástól. Mamám sokat szenvedett, és valószínűleg sokkal jobb most neki, mert a mérhetetlen fájdalmak véget értek. Nem vagyok önző, boldog vagyok, hogy nem szenved többé.Sok ember ugyanakkor nem érti meg, hogy az adott illetőnek most valószínűleg sokkal jobb, amiáltal joggal nevezhetnénk bárkit önzőnek, de minden ember más, van aki könnyebben, mások nehezebben viselik ezt a fajta lelki terhet. Én egyébként a mexikóiakról hallottam hasonlókat, akik szintén pozitívan gondolkodnak a halálról. Nagyon köszönöm a megértésedet, szép napot Neked!