Megtartsam vagy elvetessem gyermekemet?

hát lehet,hogy így én sem vállalnám.teljesen megértelek! de megtenni is nehéz lehet a dolgot!

de itt akármit is írnak,ez akkor is a te életed,-és neked kell meghozni a döntést!

Ez az amit egy forum nem tud eldönteni.

Ez az amit nektek a családnak kell eldönteni. Legelöször is neked, és férjednek.

Itt adhatnak neked tanácsot mit vegyél figyelembe, de most tölünk várod a választ?

Ha csak a korod az akadálya, akkor ne aggódj. Nénikém 41 éves volt mikor a 3. unokatestvéremnek életet adott, teljesen egészséges, vidám, nagyon aranyos kislány. Vagy a szomszéd nő 43 éves volt mikor az első fiát szülte, ő is egészséges és vidám 2 éves.

Tudod azt szokták mondani, ahol jut 3-nak hely, ott egy negyedik is elfér. Mondom ezt én aki 2. babát sem akar vállalni, de én azért nem, mert az elsőnél sem volt segítségem, ráadásul a férjem a mai napig mondja, hogy a ő fáradt, de én nem lehetek, mert a gyereknevelésben nem lehet elfáradni. Mindenáron másodikat akar, de én nem, soha. De ha megfoganna, akkor nem tudnám elvetetni. Ha ő minden áron jönni akar, akkor ki vagyok én, hogy útját álljam.

De ez csak az én véleményem és tapasztalatom.

ez csak a ti döntésetek.

Add örökbe, egy másik család életét boldoggá teheted.:)

Nekem egy gyermekem van és nagyon NEM szeretnék még egyet mert nem tudnánk felnevelni tisztességesen és félek a szüléstől is,DE ha véletlenül teherbe esnék a védekezés ellenére is akkor 100% hogy megtartanám!

29/N

Itt vagyok már,

de mégsem vagyok itt,

aprócska vagyok és védtelen,

mert nem látsz, és nem panaszkodom,

csak fejlődöm, és növök szüntelen.

Osztódom, sejtekké növök,

növesztem parányi testemet,

szeretetben, s melegben osztozom,

táplálékon, s életen veled.

Minden apró vércsepped,

és minden szívdobbanás,

esély, hogy megszülessek,

esély és újabb varázs.

Egy hete létezem még,

aprócska sejttömeg vagyok,

csupán egy cseppnyi élet,

lassan telnek a napok.

A harmadik héthez értem,

szerveim növekednek,

a negyedik héten már

köldökzsinór köt össze minket.

A második hónapomhoz értem,

bizony már nyolc hetes vagyok,

biztosan érzed már a létem,

érzed, hogy itt vagyok.

Eltelik még egy hét,

már látszik lábam és kezem,

emberi formám van már

és veled dobban a szívem.

A kromoszómák eldöntötték,

hogy kisfiú leszek,

és tovább vihetem büszkén,

édesapám a neved.

A szemem kék lesz,

anyám, akár a tiéd,

a hajam pedig, mint a nyár,

ragyogó szőke, szép.

De épp most mi történik?

Ennyi volt szép mesém csupán,

mert nem akart, nem szeretett,

mert megölt a saját anyám.

Ennyi volt röpke szép mesém,

csak a bús halál maradt,

nem láttál, és nem ismertél anyám,

meghalt benned minden pillanat.

A szívem nem dobban meg többé,

nem leszek mosolygó, boldog gyermeked,

miért nem szerettél

miért nem becsültél,

gyönge és ártatlan életet?

Ejtettél-e könnyet vajon értem?

Ezt én nem tudhatom, gyökeremmel

téptél ki testedből,

elszakított tőled a fájdalom.

Minden halál, pillanata,

új életet fogan,

s minden aprócska életben,

parányi lélek van.

Vágyja, az életet,

joga van megszületni,

nem dönthetünk felőle,

szeretni kell, s felnevelni.

kedves 6os válaszoló, ezen sírok... gyönyörű és mégis szomorú.

kedves kérdező: én ugyan ellene vagyok az abortusznak, de ez a ti döntésetek a férjeddel, beszéljétek meg. kívánom hogy jó döntést hozzatok.