Első babások! Nem ijedtetek meg, amikor először éreztétek a babátokat?
Nekem majdnem megállt a szivem ijedtemben! :) Ebéd után voltunk és róla beszélgettem a párommal, mire egy jó nagy pöckölést éreztem az alhasamban. Megálltam a mondat közepén, elsápadtam, kitágultak a szemeim és remegő szájjal közöltem a férjemmel, hogy megmozdult. Erre ő azonnal odatette a kezét, de persze csak egyetlen pöccintés volt még egy hétig az összes jel.
Azóta ha nagyokat rúg és pont ott van a kezem, én még mindig megijedek, hogy úristen ez Ő!!! Persze ez az ijedtség pozitív ijedtség, inkább ilyen ledöbbenés, hogy tényleg ott van, él és virul és nem csak mese.
TI hogy álltok ezzel? Milyen volt az első, amit éreztetek?
22 h km
Persze, szívesen :)
Ütemszerű a mozgás a pocidban, sokkal gyengébb, és nem feltétlenül érzed külsőleg is, van mikor csak te érzed belülről. Személy szerint úgy tapasztaltam ki, ha rendesen mocorog megsimogatom a pocim, akkor abba hagyja a mozgást, viszont mikor csuklik, akkor hiába simogatom, akkor sem tudja abbahagyni a kényszer szerű mozgást.
Sőt a napokban volt olyan is, hogy éreztem csuklik a kis édes, elég sokáig biztos bemérgült, csuklás közbe olyanokat mozgott egyem meg:)
33 hkm
Kedves Kérdező!
Ugyanazt a képet sikerült belinkelned :) Gyerekek teljesen rávagyok kattanva erre a terhességi topicra:)
Utolsó, akkor egyre jár az agyunk. Szóval nem tudom, hogy kamu-e az a kép (gondolom, hogy igen), de olyan cukiiii!!! :)
Én is csak azért tudom, hogy csuklott, mert sokkal hosszabb ideig tartott a mozdulatsor, mint egy sima ficánkolás és ritmusban volt, olyasmi, mint amikor méred a pulzusod.
Tegnap jól megijedtünk, mert elkezdett fájni a hasam és a picur sem mocorgortt a megszokott időben. Nagyon megnyúlt az arcunk, hogy mi lehet, be is mentünk a kórházba. A dokinő megnézett szívhangfigyelővel, egy ősöreggel, amit kb ki kéne dobni már (én mondjuk már az elején meghallottam a pici szívverését, de ő nem, és hallgatózott vagy tíz percen át, keresve a magzat szívverését. Az oldalamnál futó artériára azt hitte, hogy a magzaté, már majdnem szóltam neki, hogy az az én szívem, amit hallgatsz). Az volt a "vicces", hogy amint megtalálta, vagy sejteni lehetett, hogy itt meg itt van a picike szivecske, a poronty fogta magát és elvándorolt. A végén már le akarta rúgni a hasamról a szívhangfigyelő fejét, hogy őt bizony hagyják béként. :) Akkor úgy megnyugodtam! "Szidtam" is magamban, hogy a fenének ijesztegeted anyádat, ha nincs semmi bajod! :) Aztán csináltak uh-t is, és a nagy aggodalomban elfelejtettünk rákérdezni, hogy tényleg kislány-e. :( De a lényeg, hogy nincs semmi bajunk, egyszerűen azért fájt a hasam, mert a méhem nő, és most úgy gondolta, hogy rá kell gyúrnia az eseményekre (csak úgy, mint a várandósság elején), hogy ha a baba is nő, akkor legyen ideje kitágulni.
Ma már teljesen normális a pöttöm mozgása, ugyanúgy rátenyerel a húgyhólyagomra... :D
Hm... Vigyázz magatokra!! Úgy látszik mindenkinek volt vmi baja tegnap jó is rossz értelemben is.
Tegnap este fél óránként elkezdett görcsölni a hasam alja, a pocakom teljesen be volt keménykedve, olyan volt mint a beton, a bébikém sem mozgott. A fájások csak pár másodpercig tarthattak, olyan volt mint mikor mensis hasfájásod van. Azt hittem hogy itt lesz vmi, de bevettem egy magnerot tablettát (magnesium pótló magzat védő készítmény, amit a doki írt fel, ha nagyon görcsölök). Vagy 3 óra múlva elmúlt az egész. Ezek jósló fájások lettek volna? 33 hetes vagyok vele, sztem még korai, első babám lesz, nincs tapasztalat.
Másik ez pedig a jóhír. Unokatesómnak tegnap délután megszülettek a pici lányai, Lejla és Lilike. Császárral születtek a 36. hétre. Jól vannak, és az anyukájuk is jól van. :)
Az utolsó voltam kedves Kérdező :) (sőt a csuklós is én voltam :)
Lehet, hogy jósló volt. Pihizz sokat és ha görcsölnél akkor szedd a magnéziumot. 33 hétre még korai lenne világra hozni a kis buksit. :)
Gratulálok a lányokhoz! 36 hét is korai még, de már nem annyira, sőt, ikreknél még jó is, hiszen nekik kevesebb helyük van, mint az egykéknek. Lejla és Lili, tök jó nevek, biztosan nagyon izgalmas volt a világrajövetelük!
Most egész nap pihizek, megittam már egy liter tejet, mert kálciumot nem merek szedni, magnézium meg nincs, legalább is itt, ahol én élek nem adnak terheseknek magnéziumot (csak tudnám, hogy akkor az itteniek hogy viselik a keményedéseket?).
Kedves Kerdezo!
A dokidnak igaza van (vegulis orvos :D) abban hogy a hatadon fekve te erezned hamarabb h rosszul vagy. Engem ez kb 5-6 hete ert el. Azota szabalyosan halalfelelmem van. Uh-on voltunk 33 hetesen es ahogy fekudtem ott a hatamon,ereztem h rosszul vagyok,de a szuleszno eppen a kis buksijat merte es annyira belecsodalkoztam a latvanyba h nem is foglalkoztam azzal h rosszul vagyok. Ebbol vegulis az lett,hogy 2-3 percre ra elkezdett szakadni rolam a viz es ereztem h pillanatokon belul elvesztem az eszmeletemet. Azonnal fordultam oldalra es ugy folytattak az uh-ot... A szuleszno akkor mondta h van egy foer a gerinc mellett,amit nyom a bebikem :)
Azota a szivhangmeresen is majd meghalok,pedig az 2-3 perc. De mar semennyire sem tudok a hatamon fekudni,persze nem is akarok. Kerdeztek tolem (kulfoldon elek amugy) h mik az elvarasaim,mit szeretnek h biztositsanak.
Utolsonak!
Ilyet nekem is szokott,annak tulajdonitom be,h egyik nap kitombolja magat es a masik nap pihen :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!