Mit tehetnék? Most tudtam meg hogy terhes vagyok

Kedves kérdező!

Remélem, azóta kezdenek elsimulni a dolgok a családoddal. Egyértelmű, hogy te ezt a babát nagyon szereted, nagyon szeretnéd, lelkileg kész vagy rá. Ha elvetetnéd, én úgy érzem, kiheverhetetlen sebet kapnál és lelkileg örökre megnyomorítana, feldolgozhatatlanná válna. Csak kérdés, hogy mennyire? Volt itt olyan példa, hogy egy egész életre tönkretette az anyát és a családot is ez a döntés és a ez eljövő gyereke életét is tönkretette. De az is lehet, hogy csak egy örök fájdalom marad benned és amikor majd a későbbi gyerekeidre nézel (ha majd lehetnek), nem tudsz felhőtlen örömmel rájuk nézni, mert folyton benned lesz, hogy nem láthatod soha az első mosolyát, hogy ő milyen lehetne, nem álltál ki mellette, lemondtál róla, hagytad meghalni... Ugye nem ezt akarja a családod, a szüleid? Ezzel az erős kötődéssel amit már most is érzel a baba iránt, úgy érzem, a legrosszabb döntés az abortusz, a szüleid a legrosszabbat tennék veled, ha abba az irányba hajtanának... Próbáld felvázolni ezt a lehetőséget is a szüleidnek, hogy mi történne, ha elvetetnéd rájuk hallgatva... van itt sok beszámoló a lehetséges következményekről... (Felvállalnák, hogy hatásukra esetleg lelkileg örökre megnyomorodhatsz ettől a döntéstől, lehet, az abortusz miatt már soha nem lehetsz boldog, eljövendő gyereked felé már nem tudsz ugyanúgy fordulni a fájdalom, szenvedés, bűntudat miatt, vagy egyszerűen nem lehet több gyereked, stb.) Nagyon találóan írták itt, hogy jót akarnának akik erre beszélnének rá, de tudtokon kívül a poklot kínálnák neked! (Én sajnos átestem a poklon válófélben lévő házasságban, teljesen bizonytalan jövővel, 3. gyerekemmel, amit soha nem fogok feledni és megbocsátani magamnak, a poklok-poklát éltem meg, nem tudtam a meglévő gyerekeimre úgy nézni, hogy ne mardosta volna a szívemet a 3. elvesztése, amit elkerülhettem volna, ha erősebb lettem volna, minden nap eszembe jut, ha nem is sírok már mindig, valószínűleg feldolgozhatatlan marad számomra ez a döntésem, őrjítő, hogy visszafordíthatatlanul elutasítottam őt.)

Te a leírásod alapján egyáltalán nem vagy kilátástalan helyzetben. A családod rendezett anyagi körülményűnek tűnik, te a diploma határán vagy, azt kis segítséggel már viszonylag könnyen befejezheted, 1-2 év után bölcsibe adva a gyereket máris munka után nézhetsz. Írtad, hogy gyakorlatilag a szüleid nevelnék. Nem! Te nevelnéd! A szüleid csak ideig óráig adnák a háttért, a támogatást anyagilag, lelkileg és gyakorlatban amikor olykor az unokájukra vigyáznának. Ezt ne tennék meg? Te nem tennéd meg a lányodért, unokádért? Ha 4 évvel később történne ez, akkor nem vigyáznának olykor ugyanúgy rá? Ettől még nem ők nevelnék, hanem te. Te kelnél fel hozzá éjjel, te virrasztanál, ha beteg, te szoptatnád, te, te, te... Millió dolgot te csinálnál, ők csak segítenének a lehetőségeik szerint (az első 1-2 évben kicsit intenzívebben, utána, mint bármelyik nagyszülő).

Furcsa volt olvasni, hogy a sok téged megerősítő vélemény után és az után, hogy mennyire akarnád a benned növekvő gyereket még ennyire vissza-vissza térsz a bizonytalanságba, hogy de hát a szüleid, a családod... Ha elvetetnéd a hatásukra akkor gondolod, hogy megmaradhatna ugyanaz a jó, bizalmas viszony velük? Nem törne meg valami örökre a szívedben irányukban? Szerintem az egyetlen út arra, hogy megmaradjon a jó viszony, családi béke, ha most támogatnak téged és az unokájukat...

Nagyon drukkolok, hogy minél hamarabb sikerüljön elhatároznod magad teljes bizonyossággal a baba mellett és a családod is teljes szívvel mellétek álljon! Sok-sok boldogságot nektek!