Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Terhesség » Mit tehetnék? Most tudtam meg...

Mit tehetnék? Most tudtam meg hogy terhes vagyok

Figyelt kérdés
pár jó szót vagy bíztatást vagy aki esetleg járt már hasonló cipőben szívesen vennék.Mint külső véleményekre is kíváncsi vagyok. Most leszek 21 éves a barátommal 3 éve jöttünk össze de az utóbbi hónapokban se veled se nélküled kapcsolatot folytatunk mert még se bírtunk huzamosabb ideig külön lenni. Egy alkalommal történt egy kis baleset de másnap azonnal bevettem az eseményutáni tablettát de azt követően mégis volt egy olyan érzésem hogy valami nem stimmel. Vettünk egy tesztet ami pozitív eredményt mutatott amit később az orvos is megerősített. Körülbelül a harmadik negyedik héten lehetek. A gondom annyi hogy körülöttem mindenki abortuszhoz ragaszkodik a barátom vagy inkább volt barátom ( aki mellesleg fiatalabb nálam tudom rá nem számíthatnék szinte gyerek még) anyukám teljesen kiborult mikor mondtam nyílván elgondolkoztam rajta de az észérvek ellenére se tudom utálni ezt a picit és szinte most kötődöm hozzá. Világéletemben abortusz ellenes voltam de se munkám még csak jövőre diplomáznék konkrétan semmim sincs de félek ettől a lelki megpróbáltatástól és pár szóban eztaz érzést nem lehet persze megírni csak jó lenne ha valaki kiállna ebben mellettem körülöttem és ne úgy fognák fel mint valami katasztrófát. Imádom a gyerekeket nem tudom hogy leszek erre képes de úgyérzem nincs más választásom nem akarok csalódást okozni senkinek hiszen anyukám egész életében értem kűzdött de csak arra a csöppségre tudok gondolni hogy nem ezt érdemli. Nagyon szomorú vagyok és kétségbeesett képtelen lennék ezt megtenni miért nem értik meg ezt a körülöttem lévők és ne ugy fogják fel mintha egy tárgy lenne bennem. Mit tehetnék? nekem lelkileg ez nem ilyen egyszerű oké elrohanunk abortuszra és minden oké lesz . egy élet fejlődik bennem és az orvos is megmondta kevés volt az esély a teherbeesésre de mégis. valahol egy csodának érzem. ha valaki mellém állna megtartanám de most nagyon egyedül vagyok senki nem akar róla beszélni csak menjünk abortuszra és kész. felfoghatatlan. köszönöm a válaszokat

2012. jún. 20. 19:28
1 2 3 4 5
 31/43 anonim ***** válasza:
72%

Senki nem fogan véletlenül, ez a pici meg aztán végképp nem:) A jó Isten annyira akarta, hogy legyen, hogy még az eseményutáni sem hatott.

Ahogyan mondták a többiek is, csak magadra hallgass, felnőtt, felelősségteljes, érző szívű nő vagy, jó anya lesz belőled, ebben biztos vagyok. Mi is segítünk amúgy szívesen, ha szükséged lesz vmi cuccra!Ha gondolod írj privátban!

Sok erőt és kitartást!

Látod milyen sokan állnak melletted/mellettetek?:)

2012. jún. 21. 08:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/43 anonim ***** válasza:
100%
7 éves a lányom.18 évesen szültem.Védekeztünk,de mégis összejött.Mindenki ellene beszélt.Én megtartottam.A gyerek apja lelépett.A családomból majdhogynem kitagadtak.Gyűjtöttem a pénzt a terhesség alatt és albérletbe költöztem.Azóta van egy férjem és 2 kisfiam.A férjem teljesen el tudja fogadni,hogy nekem van egy lányom.A szüleim támogatnak,de nem vagyunk jóban azóta.Azt mondták,hogy csak az unokájukat támogatják pénzel,a lányukat nem.Ez van,ezt kell szeretni.De nem bántam meg.Igazából amikor abortusza mentem volna,és már feküdtem a műtőasztalon akkor döbbentem le magamon.Felpattantam és kimentem.A gyerekemet megtartottam:) Persze ez csak egy példa.Ez a te döntésed! Neked kell eldöntened,hogy most ki/mit választasz !
2012. jún. 21. 08:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/43 A kérdező kommentje:
köszönöm a további válaszokat el kell hogy mondjam most írtam először erre az oldalra mert napok óta hasonló történeteket olvasgatok itt és egyszerűen úgy éreztem ki kell írnom ezt most magamból és jól esnek a biztató szavak. tisztában vagyok vele teljesen hogy az én döntésem de azzal is hogy a családom viselné a következményeit mind anyagilag és félek rámenne a kapcsolatunk így valahol még sem csak az én döntésem. lelki oldalról abszolút azt látom amit Ti leírtatok de mégis az aggodalom motoszkál bennem de ez napról napra csökken. a szüleim sajnos már az abortuszt tervezgetik nélkülem! lehet a nagyszüleimhez fordulok nem tudom mit kéne tennem. próbálok erős maradni és olyan döntést hozni amire ha 20 év múlva visszanézek akkor is tudom majd jól döntöttem. és ezt nem az abortuszban látom. mégegyszer köszönöm nektek a válaszokat!:) de azt is értésétek meg anyukám a legjobb barátnőm úgymond nagyon közeli a viszonyunk és rosszul esik hogy ilyennek kell látnom mindig olyan büszke volt rám..és szerintem ez is érthető. de abban bízom nem akarná a lányát ki tenni egy ilyen lelki megpróbáltatásnak csak ne lenne ilyen makacs!és az is igaz hogy gyakorlatilag az elején ők nevelnék mivel tényleg semmim sincs de remélem idővel tényleg helyrejönnek a dolgok addig is erős leszek. a dolognak tényleg mind a két oldalát látom de egyszerűen a szívem ezerszer erősebb mint az eszem és ez ellen nem tudok tenni. mindenkinek szépet és jót kívánok:)
2012. jún. 21. 09:50
 34/43 A kérdező kommentje:
és most visszaolvasva nem a saját lelkiismeretem nyugtatására írtam hanem nem ismerek senkit aki csak hasonlót élt volna át és hirtelen nem tudtam hova fordulni..tényleg jól tudom hogy az én döntésem és nekem kell vállalni a következményeket. ami pedig a "balesetet" illeti azonnal bevettem a tablettát nem hiszem hogy másokkal nem fordul elő hogy elszakad az óvszer vagy akármi. nem érzem magam felelőtlennek de bizonytalan vagyok és szerintem ez érthető ebben a helyzetben hiszen úgy mond még én is gyerek vagyok hiszen a szüleimmel élek.mindenképp megírom majd később hogyan alakultak a dolgok de kérlek a rossz szavaktól kíméljetek mert már kár rágódni azon mi történt inkább azon szeretnék hogyan tovább..de persze ezt egy ilyen oldalon keresztül nehéz átadnom milyen őrlődés folyik bennem de köszönöm azoknak akik megértenek :) még egyszer mindenkinek csupa szép és jót a kismamáknak/anyukáknak pedig jó babázást!!
2012. jún. 21. 09:57
 35/43 Orsi_ ***** válasza:
78%

Kedves Kerdezo!


Nehez helyzetben vagy, es az anyukad is, sot a pici is.

Szerintem olyan megoldast kell keresned ami mindenki szamara elfogadhato.

A sok iras olvasasa kozben az jutott eszembe, hogy edesanyad megerdemel egy bocsanatkerest, hogy ilyen helyzetbe hoztad, barmennyire is ugy erzed, hogy ez egy veletlen volt, es barkivel megtortenhet, nincs miert bocsanatot kerned.


Biztosan nagyon igyekeznek azt is kifejezésre juttatni, hogy mindenért halas vagy amit eddig kaptál, es nem varod el hogy anyukád a babád pótanyja legyen, akármennyire is ez tűnik az ideális megoldásnak.

Egyszerűen nem fair, hogy ez most mind őrá szakad lelkileg érzelmileg anyagilag, idő kell neki, megértem a sírógörcsét, minden ami veled történik, számára olyan mintha ő élné át, és ez nem könnyű annyi munka után, mert ő tudja, mennyi feladat van egy új kis családtag felnevelésével, és persze azt is tudja mennyi örömöt ad, ezért szerintem el is fogja fogadni, majd a babádat, ha nagy lesz a hasad, ha már rugdos, vagy már megszületett.


Adj időt édesanyádnak, és kérj tőle bocsánatot egy nyugodt pillanatban, ezért a helyzetért, szerintem ez sokat fog neki segíteni.

És mindeközben állj ki a babáért, aki bár nem a tulajdonod, nem a tiéd (ahogy itt többször elhangzott), de rád lesz bízva hosszú éveken át, és csak benned bízik most.

Most minden szeretet és figyelmesség csak rajtad keresztül áramolhat anyukád felé is, és a baba felé is.

Ez állandó de boldog feladatot ad majd neked.

Kívánom, hogy végig tudd küzdeni az utad!

Szeretettel

Orsi

2012. jún. 21. 10:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 36/43 anonim ***** válasza:
24-s vagyok. Amit legutóbb írtál, mármint, hogy szegény anyukád, meg az anyagiak...stb. Hát tudod,régen ez fel sem merült volna, teljesen természetes volt a családalapítás. Anyukád is anya, s mindent megtesz érted, hiszen anya, s az anyák úgymond kötelessége is, hogy a gyerekeiket mindig támogassák, persze csak a józan ész határáig(drogozás, rossz élet), szóval szerintem nem anya, az aki ebben a helyzetben abortuszra kényszerít. Megaztán te is anya vagy, s neked is az a kötelességed, hogy mindent megtegyél a benned szunnyadó babáért.Szóval az anyagiak meg a blabla csak jó kifogás és mentegetőzés, nálad sokkal rosszabb körülmények között is nevelnek egészséges és értelmes gyerekeket, ezt a munkámból tapasztaltam.(pedagógus)Döntened kell!!!!!
2012. jún. 21. 13:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 37/43 anonim ***** válasza:
tegnap 07:22-es vagyok. Kérdező mivel 21 éves leszel anyukádék nem kényszeríthetnek az abortuszra csak elmondhatják a véleményüket/következményeket! Felnőtt nő vagy itt csak a TE döntésed számít,ha nem akarod akkor nem kell abortuszra menned!
2012. jún. 22. 07:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 38/43 lamanda ***** válasza:
0%
Nincs az a nagymama, aki ne szeretné az unokáját! Várj csak amíg magához öleli! Lehet, hogy őt fogja furdalni a lelkiismeret, mert nem gondolt bele ebbe a csodába, aki a "kislánya" pocakjában nevelkedik. Az anyaság pedig hihetetlenül a legnagyobb dolog, ami egy nővel történhet. Bízz magadban! Hallgass a szívedre, mert egy életen át cipelni egy ekkora terhet őrjítő! Sok erőt, szeretetet. Babagondozási kérdésekben pedig majd fordulj nyugodtan hozzám, mert nagyon képben vagyunk! Nagy kaland és kihívás lesz:)
2012. jún. 24. 21:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 39/43 lamanda ***** válasza:
0%
Még annyit, hogy jó lenne megkérdezned a nagyszüleidet vagy valaki rokont, jó barátot. Hátha találsz valakit, aki erőt ad, hogy meg tudd védeni magad! Még annyi, hogy te nem fogsz anyukádra neheztelni később, ha rávesz az abortuszra?
2012. jún. 24. 21:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 40/43 anonim ***** válasza:
Kérdező mizu? hogy vagy?
2012. jún. 25. 07:33
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!