Minden szülész-nőgyógyász végez abortuszt is?
Nagyon abortuszellenes lettem. A következő babánkat nem igazán szeretném olyan dokinál szülni, aki abortuszt is végez.
De van olyan doki, aki ilyet nem vállal be?
Honnan lehet tudni? Volt már, aki rákérdezett közületek?
Akkor meséld el nekem, hogy ebben mi volt a megkérdőjelezhető?
"18-nak:
vagyunk egy páran, akiknek fontos a tudat, hogy az orvosunk nem végez abortuszt.
EZT miért nem lehet megérteni? Miért csak nekünk kell toleránsnak lenni azokhoz, akik akármilyen okkal kapartatnak?
(nem vagyok a lepontozók között, én szoktam lepontozva lenni)"
Az, hogy még mi bujkálunk, meg tűrjük a sértegetéseket, csak mert más az szemléletünk???
Azt azért látod, hogy a kérdező milyen stílusú válaszokat kapott nem? Az bezzeg nem zavar, mert a te normáid szerint vannak.
Szelektíven köpködsz.
Érdekes helyzet alakult ki. Vannak, akik nem foglalkoznak azzal, hogy az orvosuk végez-e abortuszt, az a fontos számukra, hogy velük és a babájukkal megfelelően foglalkozzon.
És vannak, akik ez alapján választanak dokit.
És ez idáig tökéletesen rendben lenne. Csakhogy szokás szerint belép a képbe az elvakultság.
Aki nem foglalkozik a dokija hátterével, az egyszerűen csak nem érti, hol függ össze a két dolog.
Viszont azok, akik ez alapján választanak, hajlamosak a másik táborról azt feltételezni, hogy gondolkodás nélkül rohan küretre, és nem számít neki az emberi élet.
Gondolkodjatok már el egy kicsit. Az, hogy engem személy szerint nem érdekel, hogy a dokim véget-e abortuszt (mivel hiszek abban, hogy néha elkerülhetetlen), az nem azt jelenti, hogy volt abortuszom, ahogyan azt sem, hogy képes lennék megtenni. Csak elfogadom, hogy a doki munkájához ez is hozzátartozik.
Az olyan orvosról meg, aki még beteg babát sem hajlandó elvenni, megvan a véleményem. Elbizonytalanítja a szülőket ezzel a hozzáállással, még fájdalmasabbá téve a dolgot, vagy eltántorítja Őket, de a beteg gyerek gondját már egyedül kell viselniük. Nem hiszem, hogy erre esküdött fel.
Sóskristálynak:
sehol sincs leírva, hogy akik nem így döntenek, azok máris reggelire már kaparást végeztetnek! Olvass vissza!
Ez volt az első hozzászólásom (remélem megérted a lényegét):
"én is így választottam anno orvost, mert nekem is fontos volt, hogy aki kezébe a fiam életét adom, az ne vegye el előtte egy másikét.
De nagyon elcseszte!!!
Átérzem a kérdésed, meg is értem. De nekem rá kellett jönnöm, hogy azért, mert egy valamiben ugyanúgy gondolkozunk, az abortusz ellenességben, attól még nem biztos, hogy jó orvos.
A mostani babámmal már nem ez volt a fő szempont és bár kicsit zavar, hogy az orvosom lehet, hogy az én vizsgálatom előtt egy másik baba életét oltotta ki (ami viszont nem biztos, hisz nem kérdeztem rá), de ezen most a szakértelem fontossága és a gyerekem élete miatt átléptem."
Aztán pedig jött az a kérdésem, hogy ha nekünk meg kell érteni a kaparást, akkor mi miért nem vagyunk megértve, hogy nekünk ez is fontos szempont?
Erre senki nem válaszol.
Kiírt a kérdező egy kérdést, ami egyeseknél is felmerült, mint döntő tényező, de kapott egy rakás lekezelő kommentet. Azt miért nem szóljátok meg?
Neki miért kell tűrnie a sértegetést? Nekünk miért kell tűrni? Csak mert nem úgy választunk orvost, hogy épp a ranglétra melyik fokán áll, hanem úgy, hogy végez e kaparást, vagy sem?
Az én agyam is akkor szállt el, amikor láttam a nulla százalékot és nem előbb. Vagy pedig minden provokációt el kell tűrni az elveink miatt?
Kedves 26!
Nekem ez a mondat ütött szöget a fejembe:
"Miért csak nekünk kell toleránsnak lenni azokhoz, akik akármilyen okkal kapartatnak?"
Egyrészt illene toleránsnak lenni azokkal a nőkkel szemben, akik rákényszerülnek az abortuszra, nyilván nem örömükben teszik. Másrészt attól, hogy valaki nem foglalkozik azzal, hogy a dokija végez ilyen műtétet, önmaga még lehet, hogy ellenzi az abortuszt. Csak elvakult ember veszi egy kalap alá a ezt a két dolgot.
A lepontozásról annyit, hogy az én egyik válaszom is sokáig 0-n állt. Én azonban elvből soha nem pontozok. Ha egy választ mocskolódónak, vagy provokálónak érzek, nyomom a moderátornak. Nem értékelem sem hasznosnak, sem haszontalannak a válaszokat, ha butaságnak tartom, inkább szóban értékelem, és nem kezecskékkel.
Kedves 23-as, én nem köpködök, sőt, senki. :)
A te platformod, vagy igaznak vélt értékrended csak egy a sok közül, és mint ilyen, engem abszolút nem zavar. A trágárságod alapján viszont nem kell ítélkeznem ahhoz, hogy azt mondhassam, ostoba a stílusod, és fröcsögsz. Én nem teszem ezt.
Szép napot mindenkinek!
"Lévén, hogy a kérdező már két gyereket is szült az említett dokinál, így számomra nem kérdéses, hogy nem tekinti "akárkinek", még ha neked ez nem is tűnt fel."
Neked két dolog nem tűnt fel
1. A kérdezőnek megváltozott időközben a véleménye a dolgokról.
2. A kérdező nem azt kérdezte, hogy : "Olyan orvosnál akarok szülni, aki nem, végez abortusz. Mit gondolsz erről?" Különben nem Te vagy az egyetlen az összes funkcionális analfabéta idegyűlt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!