Hogy tudnám rávenni a párom, hogy a vajúdás idejére majd bejöjjön?

Rábeszélni szerintem se akard, ne erőltesd, majd alakul magától a dolog. Esetleg többször mondd el neki, hogy szeretnéd, de nem muszáj, és hogy Neked erőt adna stb.

Mi is valahogy így voltunk. Vagyis hogy én mondtam Neki többször, ha szóba került a dolog, hogy Ő dönt, de én azt szeretném, hogy legalább vajúdáskor legyen mellettem, hogy ne legyek egyedül és szükségem van a támaszára. Ő azt mondta, nem tudja bejön-e, pedig erős, magabiztos ember, nem félős. Aztán nálunk úgy alakult, hogy már 6-7 órája voltak pici mensiszerű görcseim mire 5 percesek lettek, de nem erősödtek, nem is siettünk nagyon. A kórházba beérve még csak 1 ujjnyira voltam nyitva, ezért először NST-re tettek 1 órát, hogy nézzék a fájásokat. Közben tágultam tovább, így maradtam is az ágyon, hogy tényleg szülünk. Ezalatt a Párom kinn várt, azt mondta a szülésznő, hogy fölöslegesen nem öltöztetik be. További 1 órát vártam kb. mire bejött, a szülésznőnek dolga volt, és nem tudott kimenni hozzá korábban, meg ruhát adni Neki. Először nem akart jönni a Párom, de aztán mégis bejött. Addigra már burkot repesztettek és kaptam oxitocint, szóval akkor kezdődött igazán a nehezebb része, nagy fájásokkal. Nekem nagyon jó volt, hogy ott van mellettem és szoríthatom a kezét. Amikor épp nem fájt, próbált viccelődni (alapvetően vicces természetű), még nevettem is kicsit, azt már nem tudom, miket beszélt. Másfél óráig tartott ez a szakasz, mert aztán már teljesen kinyíltam, jött a doki, Párom meg mondta, hogy akkor Ő kimegy. Adott puszit, és elment ki, azt mondta hogy épp csak elment pisilni, és mivel 5 nyomásra kint volt a Kisfiunk (nekem nem is igazán fájt a kitolás, csak azt éreztem hogy nyomnom kell, mert feszít), mire visszajött az ajtó elé, már hívták is, hogy megvan a Trónörökös, jöhet be.

Nem bánta meg hogy bejött szerintem, azt mondja azóta mindenkinek, hogy le a kalappal, hogy ilyen fájdalmakat elviselünk, és hogy az volt neki rossz, hogy látta a szenvedésem és nem tudott segíteni. Mindig mondom neki, hogy nem igaz, mert erőt adott hogy mellettem van. És az a büszkeség és boldogság is leírhatatlan, amit akkor láttam az arcán és a szemében, amikor először nézte a Babánkat, meg amikor másnap jött és a kezébe vehette (Most meg azért néz fel rám nagyon mert bár jó Babánk van, nem sírós és jó evő, azért vannak nyűgösebb éjszakák, és reggel is puszilgatott, hogy szegény én, aludtam-e egyáltalán valamit).

Az én Párom egyébként konditerembe jár, és általában el szoktam kísérni (kisvárosi közösség), ha ketten voltunk én szoktam figyelni, pedig segíteni úgyse tudtam volna, ha nem bírja (53 kiló vagyok/voltam). De ő mindig azt mondta, hogy az is erőt ad, hogy ott vagyok. Na mondtam Neki, hogy én ugyanígy voltam a vajúdáskor.

Bolodg Babavárást és könnyű szülést kívánok Neked/Nektek!

3 hetes Kisfiú anyukája

Én is egyetértek azzal, hogy ketten csináltuk, ketten fogjuk nevelni is.

Nem azt mondom, hogy ő vezesse le, vagy nézze szemből, de igenis a lehetőségekhez mérten próbáljon meg segíteni a jelenlétével, egy öleléssel vagy biztató szóval. Ez akkor és ott rengeteget számít.

Az egy dolog, hogy nem akar szenvedni látni, én sem akarok szenvedni...

Nem kell, hogy végig ott legyen, tőlem a 30. másodpercben is kimenekülhet, ha nem bírja valami miatt, de igenis próbálja meg!

A gyávasága miatt 3 embernek is rossz lehet. Az anyának, mert a párja nélkül kell lennie, az apának, mert lehet, hogy egy csodás élményből marad ki, és bizony a babának is, mert sokszor az apuka kezébe adják, ő kíséri mérésre, fürdésre, de ha az anyuka hasára teszik, akkor is érzi a jelenlétét, hallja az ismerős, dörmögő hangot.

Nálunk egyikünk sem akarja, hogy bejöjjön és mivel ez kettő ember döntése, nem is eröltetném soha a saját önös érdekeimre vagy fájdalmamra hivatkozva.

Én azért nem akarom, hogy bent legyen (mert bár állatellést már látot ezret, tehát nem lenne rosszul, nem fél a vértől) de tudom, hogy annyira tud aggódni meg félni értem, hogy egész szülés alatt azon aggódnék, hogy ő éppen aggódik-e :) És ettől tuti idegesek lennénk mindketten

A vajúdást illetően még nem olyan régen kitalálta, hogy mégis bevállalja, mert szerinte majd ő fel tud egy kicsit dobni (kétlem, de ha egyszer szeretné, akkor így lesz és jöjön) de szerintem ahogy kezd a szitu durvulni, megkérem majd, hogy az én érdekemben menjen ki, mert innentől elég magamra figyelni.