Decemberre kiírt kismamik hogy vagytok? Hanyadikára vagytok kiírva?
Első baba? Kisfiú vagy kislány? Hogy bírjátok? Van már valami jel hogy készülődne?Minden készen áll a fogadására? Hányéves vagy?Mi lesz a neve?
Én dec. 15-re vagyok kiírva, és kislány lesz,Fanninak fogják hívni. Már van egy kislányunk, aki 2 éves, így az egész ruhatárat megkapja, és van bőven belőle. Én pedig 22 vagyok.
Bocsi a sok kérdésért :)
Sziasztok!
Én majdnem 2 héttel hordtam túl, 41+5 napra született dec 27-én.
26-án fél 13:30 körül kezdett szivárogni a magzatvíz, és másnap reggel, majdnem 9 kor született meg 3700gramm és 55cm. amit szerettem volna azaz hogy simán szüljem és ne császározzanak az végül sikerült, és nagyon boldog vagyok :)
Negyedik válaszolótól kérdezem, hogy most azért volt téraránytalanság mert a baba nagy volt te meg kisebb termetű?
Amúgy ó nagy babád született :)
Második válaszló, magától indult be hamarabb? fájással vagy magzatvíz elfolyással kezdődött?
Én arra is kíváncsi vagyok hogy most kinek mekkora a babája, miket tud. Írjatok le mindent! :)
4-es vagyok.Hozzám képest volt nagy, teljesen kitágultam és mégsem fért ki a 36-os fejecskéje :(
Az első hónapokban rohamosan fejlődött,mostanában visszafogta magát így 8 hónaposan csak 9300 gramm és 74 cm volt.Kb egy hónapja minden mellett feláll,kapaszkodva sétál a bútorok mellett,ha megunja az állást leül.Állandóan magyaráz.
Ti hogy vagytok?Miket tud a babád és mekkora?
Még mindig 4-es :)
Az kimaradt,hogy mai napig szopizik,emellett eszik minden mást is amit lehet,de cicifüggő :D
4-es válaszoló megkérdezhetem hogy te hány cm vagy?
Mi jól vagyunk, köszönjük. Az én leányzóm is rohamosan hízott, 6 hónaposan már kerek 10kg volt. most lassult le, most 7 hónaposan már csak 370dkg-ot hízott, de nem is bánom, mert hogy ilyen nagy volt a súlya, picit elmaradt a mozgásban. Most kezdi gyakorolni az állást, azaz próbálkozna felállni, tegnap este sikerült is az ágyunk mellett :)
ő is szopcsizik, és ő is cici függő :) meg persze emellett kap mindent amit ilyenkor már kaphat.
7 hónaposan volt 70cm. a te babád hány cm most?
Bocsi most figyelem h írtad h hány cm :)
pedig végig olvastam amit írtál, de ezek szerint híg az agyam :)
hát kíváncsi leszek h 8 hónaposan hány cm, és hány kg lesz az én babukám... :)
4-es vagyok
Az én babám sem alussza végig az éjszakát,sztem ez így lesz addig amíg szopizik.Van hogy 2-3 x kel fel,de van hogy óránként.
Most szerintem sokat nyúlott,de majd jövó hónap elején kiderül,akkor megyünk megint mázsálni :D
Kérdező jó nagy már a babád!Ne aggódj,nincs elmaradva.Az én fiam is 7,5 hónaposan állt fel először és azóta rohamosan fejlődik.
Most hogy olvasom hogy a szopcsis kisbabák hányszor kelnek fel, megnyugodtam egy picit. Azt hittem hogy csak az én leányzóm kell fel olyan sokszor... Van hogy 2x-3x is, de volt hogy 4x (az nagyon tika)
most rá jöttem ha lefekvés előtt (olyan este 8 körül) kap pépet, akkor általában csak 1x kell fel (max 2x)
Fannikám most 8 hónaposan 10770gramm, és 71cm.
A ti babátok mennyit nőtt?
Hány foga van a babátoknak? (persze ha van már)
Az én leányzómnak már 8 foga van :) (nagyon beindult neki) :)
4-es vagyok.
Az én babám nem nőtt sokat.Azt hittem sokat nyúlott közben meg csak 1 cm :D Így 9 hónaposan 75 cm és 9650 gramm.Hónapok óta csak 30 dekát gyarapszik havonta de a védőnő szerint normális.
7 hónaposan jött ki az első foga most 4 van neki,de szerintem lassan jön az 5.
Kérdező jó nagy babád van :)
Köszönöm, igen, jó nagy baba, mármint súlyra :)
a te babád is jó nagy hosszúságra, de a súlya miatt sem lehet panaszkodni :)
Szerintem lassan Fannikámnak is jön még foga, nagyon rágja az újját(szerintem 2 szemfoga fog jönni, mert ott rágja)
Neki 3,5 hónaposan jött ki az első fogacskája. Szoptatás szempontjából nagyon örültem neki, jó pár hónapon át, nagyon szerette a fogait használni szopcsizás özen... :)
Szerintem azért nem híznak már sokat, mert ugye másznak, felállnak stb, és lemozogják, Fannikám se hízik már olyan sokat..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!