Decemberre kiírt mamik, hogy vagytok? Hogy álltok a ruhákkal? Mosás pakolás? Mibe hozzátok haza a picit?
Karácsonyra vagyok kiírva. 3. kislányunkat várjuk, úgyhogy venni semmit nem kellett, majd csak a haza útra kap valami kis szép rucit. Hosszú ujjú body, ujjatlan rugi, pulcsi + overáll. Autóshordozóban hozzuk haza. (Mózeskosár, amit az előttem író írt, azt hiszem be se köthető kocsiba, vagyis csak nagyon kevés, mert ugye uniós szabványnak meg kell felelnie annak is, kell hogy legyen belső biztonsági öve... stb. (ezekkel a feltételekkel csak a nagyon drága, több 100 000-es babakocsik mózese rendelkezik úgy tudom) Pólya is felejtős, ezek nem biztonságosak, és hiába csak pár perce út, én biztos nem mernék kísérletezni az biztos...
én a ruhákat majd csak a 34-35. hét tájékán fogom mosni vasalni, mert azt szeretem, ha frissen mosottak-vasaltak, nem akarom, hogy még két hónapot csak álljon a szekrényben. Mert úgy nincs meg az a frissen vasalt érzetem :)
Hát még én sem vasaltam semmit de már kaptam 4 zsák ruhát nagyon jók és olyanok mint az ujjak a gyerekeimről nem maradt nagyok már.Kiságy már benn van de csak a zsákolt ruhák vannak benne csak nov elején lesz kész a csináltatott szekrény addig nem akarok mosni.Remélem időm lesz rá!
Én is kb ilyen ruhákra gondoltam hazahozatalkor.
Én vaciláltam a mózeskosár és a hordozó között,de azt hiszem nálam is marad a hordozó!!!
szia!
Itt vagyok én is! Ha még emlékszel a kérdésemre ( http://www.gyakorikerdesek.hu/gyerekvallalas-neveles__terhes.. azóta csak annyi változott, hogy a kimenős kisruháit is kimostam már, bár még nem vasaltam ki semmit, de a szekrénybe már betettem, és már van egy törölközője is. Cumisüvegek előkészítve, etetőcumikat megvettem, popsitörlőt félretettem. MInden ruhája megvan már, nem is akarok most többet venni. A ruhák helye még nem végleges, mert a nagy lakásfelújítás még mindíg nem kezdődött el sajnos. Zavar a párom Pató Pál féle hozzáállása, de eddig időre még minden megvolt, én meg csak kibírok valahogy még pár hetet, mire elkezdjük végre, aztán majd befejezem valahogy, valamikor. Az idegesít, hogy még egy kis faljavítás miatt nem tudok ablakot pucolni, függönyt mosni, pedig jó volna addig, míg birok mozogni.
Hazahozni egy fehér bársony overállban fogjuk, és már vettem külön erre a célra egy plüss rugit is. A bátyjától van egy aranyos szőrös kardigánja is megmaradva, de hogy most épp melyik bodyt adom rá, azt még nem tudom. Van kötött kiscipője is, azt is felvesszük majd.
1 gyerekes, 30 hetes km
Szia, mostanában magasabb lett a vérnyomásom, ez aggaszt egy kicsit... háziorvos írt fel Dopegyt tablettát, sűrűn kell vérnyomást mérnem, és ha magas akkor tartanom kell a 3*1 adagot.
Rengeteget mozog odabenn a Kisasszony :) főleg a hajnali 4 - fél5 időpontot, és az esti lefekvési időpont a kedvencei.
Babaszoba készen, a ruhák mosásból kikerültek a szárítóra. Ez még csak az egyik kölcsönkapott adag ruha, még van egy nagy doboz, plusz amit a nagymamik nem bírnak a boltban hagyni :) Az elpakolás még várat magára.
Hazahozni én egyenlőre úgy gondoltam egy hosszú ujjú body, egy vastagabb rugdalózó, sapka, és a bundazsák elég lesz, december 6.-ára vagyunk kiírva, aztán majd meglátjuk milyen idő lesz akkor...
Már nagyon várom, hogy a kezemben tarthassam :)
33 hetes, első babás kismama
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!