Beszéltetek a babátokhoz, míg a pociban volt?

Mi beszélünk hozzá első perctől a párom mesét mond neki és énekel is zenét is hallgattatok vele és sokat segített például amikor nem éreztem hogy mocorog a zenével mindig elértem,hogy mozogjon,ez nekem is megnyugtató,mikor csuklik mindig simogatom és nyugtatom és úgy beszélek hozzá mikor mocorog mintha már megszületett volna.Reggel jó reggelt kívánok neki este szép álmokat mért ne tenném hisz ö az életem csak még a pocakomban nem a karomban.

Üdv 36 hkm.

kedves kérdező:

Ha mindet tökéletesen akarsz csinálni, abba előbb utóbb beletörik a bicskád

ösztönből csinálj minent, és nem úgy, ahogy a könyvek írják, vagy ahogy mások

Nekem is erőltetett dolog ez baba zene, hashoz beszélés, nem is csinálta, ahogy fentebb már írtam

Soha nem akartam senkienk, vagy semminek megfelelni és ehhez tartom magam most is 2 gyerekkel több mint 11 éves anyasági múltammal.

Nem erőltettem magamra/magunkra oylan dolgokat, amihez nem volt kedvem, vagy nem éreztem jól magam benne

(ringató és ilyenek).

Akkor TE beszéjl hozzá

De az anyaság nem az rózsaszín ködben való lebegés, aminek most elképzeled:-)))))

a terhesség, szülés egy kis egy kis "semmiség" hozzá képest

Amikor az első gyerekhez szóltam (pocakban), mindig tök hülyén éreztem magam, minden kimondott szó olyan.. erőltetettnek tűnt a számomra, nem is gyakran csináltam.

Inkább levelet írtam neki, hónapokon keresztül, teleírtam egy csomó oldalt, de amikor már megszületett, és beleolvastam, az sem tetszett, ha nem én írtam volna, végig sem tudtam volna olvasni, annyira túlfűtött érzelmileg. Azért majd megmutatom neki később.

A második, és harmadik gyereknél pedig.. semmi. Se dúdolás, se éneklés, még zenehallgatás sem, örülök, ha egy kis csend van itthon, leveleket írogatni pedig végképp nincs időm.

Nem hiszem, hogy jó, vagy jobb, ha beszélünk hozzá, vagy énekelünk neki, úgy értem a gyerek szempontjából szerintem totál mindegy, inkább az anyuka szempontjából számíthat, segíthet a ráhangolódásban.

Az anyaság a legcsodálatosabb dolog amit adhatott az Isten nekünk és a párom szavait idézve mi nők Istennők vagyunk mert megadatott nekünk ez a csoda a szülés a várandóság és az anyaság,életet adunk és óvunk és gondozunk.

Aki nem így érzi mért vállal gyereket?

Én igen is csodaként élem meg és mint a szerelmet ugyanúgy ezt is "rozsaszin ködben" fogom végig élni.

Nem csak szülés után fogom szeretni a kislányom hanem már most és mindenki így van a családban ő neki már személyisége van,van saját szekrénye ,fiókja,ruhája,ágya,fürdőkádja,és anyukája meg apukája aki beszél hozzá minden nap nevén szollitva és ö ennek örül és rugizással hálálja meg.

üdv a 36hkm.