Beszéltetek a babátokhoz, míg a pociban volt?

Hát én nem nagyon. Most ezzel lehet nem leszek túl szimpatikus :)

Én inkább annak a híve vagyok, hogy teszem a napi dolgaimat itthon, mert itthon vagyok, és inkább azt szokja meg, hogy jövök-megyek és minden egyes másodpercben nem az ő óhaját lesem.

Persze néha így szólok neki, ha rugdos, és épp nem esik jól, vagy megsimogatom a hasam, de ezek inkább ilyen spontán reakciók.

Zene meg azért nem tetszik nekem, mert szeretném ha nem külső hatásokra tudna lenyugodni pl. vagy elaludni, hanem magától a jelenlétemtől.

Persze zenét szoktam hallgatni, de nem gyerek dalokat!

Nem igazán beszéltem a hasamhoz, de zenét hallgattam (én sem gyerekdalokat, hanem amiket én szerettem).

Persze gondolataim bőven voltak hozzá, de azt nem mondtam ki hangosan. Hülyén éreztem volna magam, ha állok a szoba közepén és beszélgetek magamban - lehet ez sem szimpatikus, de így is beszélgettem eleget másokkal, így is hallhatta bőven a hangom, és születése után is "megismert".

A zenét is szerette, de mondjuk nem volt rákattanva egyik pocakban hallgatott zenére sem. Egyszerűen csak tetszett neki, ha nyüzsi van körülötte.

Nem beszéltem hozzá, nem pocaklakóztam egyiket sem, nekem valahogy nem jött az egész.

Mind a kettőt egyszerően gyreknek hívtuk.

Nem hallgattam "babazenét" , falra is másztam volna, kiváltképpen a felfokozott"hormonállapotomban, amikor mondjuk fel tudtam volna robbanni egy kis semmiségtől.

Kocsiban is ugynaolyanzenét hallgattam, mint előtte

Én az első pozi teszttől kezdve beszéltem hozzá, énekeltem neki, zenét hallgattunk (rock-ot). :)

7 hónapos kislány, és nagyon szeret egy-két számot, amit a terhesség alatt többször hallgattam. Nem állítom, hogy emiatt, de ki tudja? :)