Mi okoztuk, hogy nem bánnak velünk kiemelten, azzal, hogy azt hajtogatjuk: kismama vagyok NEM beteg?

mindenhol vannak bunkó emberek, ne foglalkozz velük

és ne próbálj visszaélni a helyzeteddel (minek kell mondogatni jól hallhatóan, hogy majd' bepisilsz?)

Igazad lehet. Párhuzamot látok azzal a dologgal, hogy hangoztattuk a nagy egyenjogúságot, és már a nőkkel szembei udvariasság is kiveszett szinte teljesen.

Én is hasonlókat tapasztaltam terhesen, mint te

ááá ne menjünk ebbe bele, mert nagy vita fog kerekedni.

MINDENKI, akinek valamiféle helyzet előnye van (nyugdíjas, látható sérülései vannak, terhes) elvárja a megkülönböztetést.

Nem megkülönböztetést várunk el, hanem egy csepp udvariasságot, a terhesség nem betegség ugyan, de megváltozott állapot, amit nem mindenki visel egyformán. Feltételezem, kedves harmadik, te sosem voltál terhes, vagy ha igen, akkor a problémamentes fajtából, és fogalmad sincs, hogy milyen nehezen viselik egyesek. Nem azért mert kényesek, hanem mert az ő testük másként reagál.

Te pontosan az a fajta lehetsz, aki magasról sz@rik a reszkető lábú 80éves nénire, meg az ájuldozó kismamára, és ücsörögsz vígan...

A terhesség nem betegség, de valóban egy "másállapot". És bizony mi vagyunk nők, akik egy új életet, egy csodát hordunk ki, szenvedünk vele, aggódunk érte stb. Ez véleményem szerint némi tisztelettel azért járhatna embertársaink részéről. Nem kis meló ugyanis ez sem testileg, sem lelkileg.

És igen, sajnos mi nők vagyunk azok is,akik egyfajta félreértelmezett egyenjogúságra hivatkozva minden ilyen tiszteletről lemondunk, sőt kikérjük magunknak. Érdemes elgondolkodni, vajon miért. (Freudot is érdemes erről a témáról olvasni)

Itt nem csak a nő tiszteletéről beszélek, hanem a benne növekvő élet óvásáról is. Azért adom át a helyem a buszon, hogy ő minél nagyobb biztonságban legyen, az anyuka ne ájuljon el, a fékezéskor ne essen el. A vérvételnél hagyom leülni, hogy szintén az ájulást, a rossz fizikai érzést elkerüljem.

Csacsiság ezeket a gesztusokat nem elfogadni a félreértelmezett büszkeségből. Én soha nem kérek helyet magamnak a buszon, de érdekes sokan átadják és ilyenkor megköszönöm és leülök a babám érdekében is.

Harmadik vagyok!

A mindennapjaimba belekalkulálom ezeket a tényezőket. Amit meg tudok oldani magam, azért nem várok sem ismerőstől sem vad idegentől segítséget. Ennyi az egész. Ha lassabban, ha körülményesebben is de nem használom ki a kismamaság előnyeit. Hidd el sokan vagyunk még ilyenek, és lehet, hogy rajtunk előbb és szivesebben is segítenek adott esetben.

Én a 2 éves fiammal voltam orvosnál, nagyon rosszul volt, 8 hónapos terhesen álltam vele 2 órán keresztül, előttem csak anyukák mentek be,gyerek nélkül, valamit intézni az orvoshoz. Na 1 óra múlva mondta egy anyuka, be engedhetnénk a kismamát, de végül is mindenki úgy gondolta, hogy a másiknak kéne, így kivártam a sorom. Megkaptam már, csak nem gondoltam,hogy előre engednek, másnak is dolga van és gyereke.

Na most igen, nem is kértem más bánásmódot, de tényleg jól esett volna, ha valakiben van annyi, kismama ne álljon ott a gyerekkel, nem is csak a hasam miatt, hanem mert tényleg nagyon beteg volt a 2 évesem. És ha más bánásmódot akartam volna, becsengetek oldalról és bemegyek előbb, de kivártam a sorom, egyébként mindig.

De egyébként nem kell terhesnek lenni, hogy ne kapjon figyelmet az ember. Egyébként is taposás van. Már egyébként én sem szoktam figyelemmel lenni vagyis ritkán, mert velem sem foglalkozik senki. És ha egyébként figyelmes is vagyok, a legritkább esetben szalad ki az illető száján a köszönöm szó. Még a legudvariasabbak az autóvezetők (habár a közlekedési morált szidják)ők mindig megköszönik, ha előre engedem őket vagy figyelek és segítem őket.