Ki hány évesen lett terhes és mit szóltak a szülei?

Mindkétszer örültek neki, bár nyilván elsőre nagyobbat "ütött" a hír :) 27 voltam az elsőnél, már 3 éve házas, annyira azért nem lepődött meg senki, hogy így alakult :D Apám már sajnos addigra nem élt (ő egy héttel az után halt meg, hogy elmondtam neki, a férjem eljegyzett. Mondanám, hogy vigasztal, hogy legalább ezt tudta, de szívroham vitte el és nem is volt jó kapcsolatunk, szóval volt a családból, aki a fejemhez vágta, hogy ezért halt meg, mert sokkoltam a hírrel... Hát kösz), anyám meg örült meg gratulált meg minden, de vele sem olyan hű, de közeli a viszonyunk, szóval előtte sem nagyon beszéltünk ilyesmiről meg azóta sem foglalkozik különösebben a lányokkal, pedig a tesómnak nincsenek gyerekei, és özvegyasszonyként, testvérek és bármi egyéb rokon nélkül azt hinnéd, hogy jobban odalesz, de nem. Nem annyira érdekli a család(unk). Anyósom meg bár nagyon de nagyon próbálta visszafogni magát, azért ő már jó ideje vágyott unokára, szóval kb kiugrott a bőréből örömében, hogy végre megadjuk neki ezt a vágyát :D :D :D És ő azóta is hatalmas támasz és rettentősok segítség a mindennapokban is, közel is lakik hozzánk, aktív részese a gyerekeink életének, tényleg a legszuperebb nagymama, akit csak kívánni lehet. Én is szeretnék majd ilyen nagyszülő lenni, ha a lányaim úgy döntenek, hogy gyereket vállalnak.

A másodiknál 29 voltam, ott gratuláltak, örültek, de azért már értelemszerűen nem volt akkora nagy szenzáció.

27,5 evesen, karacsonykor mondtuk el nekik. Meg csak par hetes voltam, konkretan 6. Nem tudtuk volna titkolni, olyan helyen dolgozom, ahol a kismamak azonnal tappenzre mennek, igy feltuno lett volna, hogy honapok ota nem jarok be a munkahelyre.😀

Sirtak oromukben. Aztan vegigizgultak velem a terhesseget. Most 8 hetes a kislanyom, eleinte sokat jottek, mostmar ritkabban, mert 3 hete betegek.

Bocsi nem olvastam végig a válaszokat. Megfognak kövezni, de szerintem két különböző dolog, hogy valaki szereti a gyerekét és hogy szeret-e anya lenni. Én 33 éves voltam, a szüleim már nem éltek. Imádtam fiatalnak lenni. Egyetemre járni, társasági életet élni, gondtalannak lenni.

Nagyon nehéz volt a hirtelen jött “korlátok”, a sok negatív gondolat, amiről sose hittem, hogy létezik (aggódás mindenen, inkább nem is részletezem), a szüleim hiánya, a segítség hiánya. A barátok, akiknek nincs gyereke azért nem, akiknek van azért nem (napirend ütközés) akartak találkozni. Szembesülni azzal, hogy olyan már sose lesz (vagy hosszú évek múltán), hogy valamit magamért tegyek, hogy legyen magamra olyan idő, amikor nincs a gondolatom a gyerek.

De! A lányomat mindennèl jobban imádom. Szerintem édesanyádnak is nehéz volt egy rossz házasságban felnevelni egy gyereket, lehet úgy élte meg a gyereknevelés elveszi a fiatalságát. De nem hiszem, hogy Téged ne szeretne.

Sokszor eszembe jut, hogy mit tanácsoljak majd a lányomnak. Nekem jobb volt, hogy a 20-as éveimben gondtalan voltam, de ha később vállal, akkor nem tudok segíteni, mert idős leszek. És én nagyon szeretnèk Neki segíteni.

Még egy olyan gondolatom van, hogy nézem a trendeket a tiktokon, hogy 20 éves anyukák posztolnak, hogy majd 40 évesen mennyit fognak bulizni, ha kirepül a gyerek 😀 lehet anyud is szusszanna unoka előtt. Passz.

De amúgy gratulálok és jó egészséget és jó babázást, nem vagyunk egyformák, így tanácsot se lehet adni!