Úgy tervezem, hogy csak az utolsó hónapban megyek TP-re. Akik hasonlóan voltak, ti hogy bírtátok? Vannak hasznos praktikák?

Én egy irodában dolgoztam a 36.hètig.

De ez azért fizikailag nem volt megterhelő, többnyire akkor álltam föl vagy ültem le amikor jól esett, így jól bírtam nem volt semmi gond.

Szóval azért nem mindegy mit csinálsz.

Nem mentem tp-re, úgy terveztem, hogy kiveszem az éves maradék szabikat és onnantól CSED. 37. hétig dolgoztam, 39. héten jött a kicsi, hivatalosan még szabadságon voltam :D

Nincs tipp vagy praktika, ez munkától is és terhességtől is ugyanúgy függ. Nekem home office volt végig, heti 2x ha kellett, bementem az irodába, de a végén már azt sem. Nekem így is kínszenvedés volt, nem is feltétlenül fizikailag, hanem mentálisan, elegem volt már mindenből és mindenkiből. És ezt akár tudhattam is volna, az első terhességemnél is ugyanígy voltam, ott 34 hetesen tettem le a munkát, de már a 30. héttől kezdve a tököm kivolt mindennel. Valamiért azt hittem, másodszorra könnyebb lesz, ezért vállaltam tovább, nem tudom, mi ütött belém :D

Az irodai munkámból 33. héten jöttem el. Akkor már nem esett jól nagyon egy helyben ülni és az agyam is zokni volt. Illetve vezetői pozíció, így már a terhességem bejelentése után meg kellett mondanom kb. meddig szeretnék maradni, hogy betudjam tanítani az utódom. Azért döntöttem így, mert bár bírtam volna ha nagyon muszáj, de még jó volt, hogy elérhető voltam pár hétig, ha valami kérdés felmerült. Baba mellett már nem akartam volna ilyenekkel foglalkozni, biztosra mentünk.

Másodállásban egyetemi tanár vagyok, ott letoltam a szorgalmi időszakot előrehozott vizsgákkal, nagyon megértőek voltak a hallgatók, 37. héten mentem táppénzre. Aranyosak voltak, mert volt hallgató, aki már 33. héten megjegyezte, hogy nyugodtan üljek ám le (nem szeretek ülve órát tartani). :D

Az utolsó 2 hétben már tényleg nem tudtam 3-4 órát lenyomni állva, így bocsánatot kértem és ülve megtartottam mindet. Ígysem volt már kényelmes, két mondat között levegőért kapkodtam, úgyhogy azt azért áldás volt befejezni. Mivel csak heti 1-2 napról volt szó, így belefért, de a két munkámat párhuzamosan akkor már biztos nem tudtam volna csinálni. Végül 41+1-en született meg a kislányom, szóval így is volt még időm hangolódni, pakolászni, ami szerintem fontos.

Nekem a végén már annyira befelé forduló, "önző" hangulatom volt, hogy a hátam közepére nem hiányzott a munka, vagy más problémája...