Nyers tojást ettem a 11.héten?!
#45 Akkor ezek szerint te csak simán nehéz felfogású vagy, ugyanis én nem írtam, hogy a Mcdonald's ugyanolyan káros lenne mint a cigaretta, sőt, egyik kommentemben még írtam is, hogy nyilván nem ugyanolyan káros.
Ettől függetlenül nálam mekibe járni gáz, főleg terhesen.
A testalkatomra való minősítgetéseid pedig még gázabbak.
Na jó. Akkor döntsük már el, hogy egészséges vagy egészségetelen, mert a kettő között nincsen semmi sem. Mivel azt írod, hogy nem egészségtelen, ezért logikus, hogy szerinted egészséges.
A testalkatomra vonatkozó megjegyzéseid pedig nem azért gáz, mert kövér lennék ( nem vagyok az), hanem mert a billentyűzet mögött azt sem tudod valójában, hogy fiú vagy lány vagyok, csak annyit tudsz rólam amennyit leírok és ez vica versa igaz. ( és azt sem tudod leellenőrizni) Ez is gáz egyébként, hogy ezt magyarázni kell.
Nem zavar, hogy nem egy emberrel beszélgetsz?
“ Mivel azt írod, hogy nem egészségtelen, ezért logikus, hogy szerinted egészséges.”
Persze, egy buta tanulatlan embernek ez a “logikus”, szerencsére másnak egyértelmű, hogy az egészséges az az, amitől az egészséged javul, stagnál, ami egészségtelen az meg ennek az ellentéte, a kettő között rengeteg átmenet van. Egy étel önmagában nem lesz egészséges vagy egészségtelen, esetleg attól, hogy mennyit eszek meg belőle. Pl. Kis mennyiségben egészséges a teljes kiőrlésű, napi szinten hosszú távon egészségtelen. Rakott krumpli 2-3 hetente egyszer teljesen semleges, napi szinten egészségtelen. Ugyanez igaz a mcd-‘s ételre is.
De ha azt sem tudod miből készül, akkor beszélhetünk neked, gyakorlatilag semmi értelme
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!