42 évesen váratlanul becsúcsott egy baba. Megtartanátok?

Összetett okai voltak a döntésünknek. Nagyon nehéz időszak volt számomra amikor évekig hiába vártunk a babára, folyamatosan marcangoltam, hibáztattam magam, a végén már úgy éreztem, hogy semmi vagyok, lelkileg, pszichésen, mindenhogy összeomlottam. Ha most visszanézek már látom, hogy valójában miután elváltam és tudatosítottam magamban,hogy soha nem lesz gyerekem és így kell elfogadnom magam, így kell folytatnom az életem, az valójában megkönnyebbülés, megváltás volt nekem. Valójában azóta vagyok boldog és van önbecsülésem, mióta nem törekszem a babára. Belegondoltunk, átbeszéltük, és nem érzem magam késznek arra, hogy újra kezdjem azt az időszakot. Ráadásul ha objektíven nézzük valóban sok minden veszélyt jelentett erre a terhességre. Alapvetően az, hogy idáig nem voltam termékeny.Ismerek sajnos olyan nőket akik bár teherbe esni képesek, de kihordani nem tudják a babát, folyamatosan elvetélnek. Mondhatni ez is a meddőség egy formája. 40 feletti terhességnél eleve magasabb a vetélés és a betegségek kockázata. Akár előrehaladott terhességnél is felfedezhetnek egy olyan egészségi problémát, ami miatt abortuszra kényerülünk vagy választanunk kell, hogy betegen szülessen-e meg a baba.

És ha ilyen helyzetbe kerülnénk azután, hogy már beleéltük magunkat abba, hogy gyerekünk lesz, nem tudom hogy tudnám túltenni magam rajta, valószínűleg nem tudnék mégegyszer teljes életet élni. És a párommal is most boldogok vagyunk, nem várhatom el tőle, hogy ha úgy adódik akkor egy lelki roncsot ápolgasson ki tudja meddig.

De ha rendben és egészségesen meg is születne, akkor is úgy érzem, hogy későn jönne. Tehát beláttuk, hogy most az eszünkre kell hallgatnunk, nem a szívünkre, és szerintünk jó döntést hoztunk.