Mit tennétek ha babát várnátok a legjobb barátnőtök pedig folyamatosan nektek öntené ki a lelkét azért, mert nekik nem jön ?
Teljesen megértem őt, mert nekünk is 2 év és 1 vetélés után jött össze. Most, hogy minden rendben volt a 18. heti genetikain is, már bízok benne, hogy egészséges babánk születik.
És ott ez a barátnőm. Mondom, teljesen megértem, mert ő is átment egy vetélésen és már lassan 1 éve próbálkoznak.
Ma megjött neki, negatívat tesztelt és ilyenkor mindig teljesen kiborul, hisztizik nekem, azzal jön, hogy ő nem is érdemli meg a babát, neki sosem lesz babája, ki van akadva a várandós nőkre. Szerintem rám is, csak nem mondja.
Én mindig megnyugtatom, de nem tudom mennyire hiteles ez most tőlem így, hogy már babát várok. Mit kéne ilyenkor mondanom?
A terhességmről sem merek neki beszélni, nehogy megbántsam. Ilyenkor mit lehet tenni? Érzem, hogy pipa rám, de én nem lehetek kevésbé terhes. Én csak szurkolok neki, hogy ő is megtapasztalhassa. Tudom, min megy át, én konkrétan idegbajt kaptam egy nagy pocaktól és olyan gondolataim voltak, amiket leírni is szörnyű. Néha reméltem valami baja lesz mások babájának. Tudom, ez nagyon csúnya dolog, nem kell mondani. De teljesen ki voltam akadva.
Szerintem ez a barátnőm is így érez most. Nekem szemtől szemben sosem mondja, hogy mérges a terhességemre, de nem merek neki beszélni a babáról. Hogyan kezeljem az ilyet? Nem akarom, hogy ez szöget üssön közénk. 😣 Már 10+ éve barátnők vagyunk. Együtt szurkoltunk egymásnak, együtt támogattuk egymást miután vetéltünk. Amikor elmondtam neki a nagy hírt, éreztem, hogy fáj neki. Persze, mosolygott és gratulált, de sosem kérdez a babámról, továbbá is arról beszél, hogy mennyire igazságtalanul esnek teherbe a nők.
20-as, aki nem vágyik a gyerekre, vagy 1-2 hónap alatt összejött neki, nem is fogja érteni. Nem is kell.
“Nem nyal vissza a fagyi.”
Én értem a barátnőmet, csak nem tudom kezelni a helyzetet.
Amúgy ha annyira érdekel, azért reméltem, hogy más babája is elmegy, mert az enyém is elment és a világ legszerencsétlenebb nőjének éreztem magam. Nekem sem volt kapaszkodóm. Úgy éreztem, hogy csak velem történik ilyen. Keserű voltam és irigy, de nem is tagadom. Nem vagyok rá büszke. Az érzéseket azonban nem szabad elfojtani. Senkit sem bántottam, magamban forrongtam.
Ezek csak érzések voltak. Biztos te is mondtad már azt mérgedben másra, hogy: “Bárcsak ne lenne. Nélküle könnyebb lenne.” “Annyira idegesít ez az ember, utálom ha sikerei vannak.”
Ergo, hasonszőrű társakra vágytam, azt látni, hogy nem vagyok egyedüli eset.
Nem direktben a babának kívántam rosszat, még ha úgy is jön le.
Minek barátkozol vele egyáltalán? Szerintem még most zárd le a dolgot, amíg "csak" ennyire mérgez ezzel a viselkedéssel.
Esetleg forduljon pszichológushoz, mert ez a terhesség mánia már rég nem egészséges.
20-al annyiban ertek egyet,hogy fura egy gyerek elvesztését kívánni másnak, mindegy mibazboka. Nekünk sem jött össze könnyen, de a budos életben nem kívántam még magamban sem ilyet. Most saját magad tükörkép láthatod a baratnődben. Engem ebben az zavarna,hogy belegondolnék "fuu én is ilyen zakkant voltam alatta?" ,kB így éreztem a terhessegemmel kapcsolatban amikor egy másik terhes ismerősömmel beszélgetek,hogy "fuu én is ilyen idegesítő voltam terhesség alatt,rossz hallgatni" XD
Persze borzasztóan fájt,hogy nem sikerül, de sosem éreztem ilyen gyűlöletet az iránt hogy másnak meg van gyereke,persze rossz érzés volt és dühös voltam a karmára,de hogy elvetéljen a másik hát no comment...
Én nem értek vele egyet, mert utólag belátom, hogy milyen voltam.
Másként éltük meg, ennyi. Nem vagyok rossz ember.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!