Hogy értessem meg a férjemmel?!

Van már egy fiunk, 2éves múlt.

Vele egy álom volt a terhesség. Az elején sem volt semmilyen rosszullét. Sosem fájt semmim, vegig teli voltam energiával. Csak nőtt a hasam, majd megszültem.

(Tavaszra lett meg a fiunk, így a terhesség nagyrésze szamomra jóidőben volt).

Most újra babát várunk, 30 hetes vagyok.

Ez a terhesség totál az ellentéte. Az elejét végighánytam, majd jött a derékfájás, görcsölés pár hétig. Ezek mire elmúltak, beütött a nagymeleg. A vérnyomásom iszonyú alacsony, kb élni nincs erőm, vonszolom magam egész nap. Mostmar, hogy egyre nagyobb a baba, egyre durvább a légszomjam. Sokat szédülök.

A napi dolgaim ellátni is kihívás.

Foglalkoznom kell a 2évesünkkel, naponta főzni, emellett rend is legyen, stb... hulla vagyok. Iszonyú sokat sírok.

Férjem elmegy reggel dolgozni, este ér haza. Az egészből semmit nem érzékel kb.

Mire hazaér, hül a levegő, valamelyest jobban vagyok.

Ha mondom neki napközben, mikor beszélünk, hogy hogy vagyok, folyton vagy az a válasz, hogy neki is fáj ez meg az, vagy az, hogy majd elmúlik.

A sógornője telebeszélte a fejét, hogy csak megjátszom, ha az első terhességem ilyen jó volt, nem lehet rosszabb a második... meg ő is szült 2 gyereket, sose akart belehalni.

Iszonyú szívósnak mondom magam, aki kb a végsőkig küzd, de kezdem feladni. Egyszerűen elmondani nem tudom, hogy várom az őszt, a hideget, illetve hogy megszüljek.

Most a legújabb, elkezdett nyaralást szervezni, augusztus legvégére. Addigra 35-36 hetes leszek. Közöltem vele, én nem fogok tudni elmenni, nekem az már sok lesz, ezen meg is sértődött, mert a sógornője szülés elött 1 héttel még bevállalt egy horvát nyaralást, meg amúgyis, fiunkkal a 39.héten még túráztunk egyet.

Egyszerűen szeretem, imádom, de hogy ennyire ne értene meg, sosem volt ilyen. Főleg most, hogy a tesójáékhoz eljár, ott meg az a nő kioktatja...

Nem tudom mi tévő legyek, annyira ki vagyok merülve.

A fiunkkal sem tudok annyit játszani, mint eddig ez is kiakaszt.