Mikor kezdjek el vásárolni?
Sziasztok!
24 hetes vagyok. Kis ruhákat már vásároltam, de semmi egyebet nem. Nincsen a családban/ismeretségi körben pici baba, így senkitől semmit sem kapunk. Kérlek ne olyanok írjanak, mint más posztok alatt, hogy "34.héten de tesómtóm/barátoktól szinte mindent kaptunk."
Szóval nagyon sok mindent kell venni, többször szóba hoztam a családnál is (nyilván ők is szeretnének besegíteni), de mindenki azt mondja ráér, meg babona, meg majd meglesz minden. Én meg kétségbe vagyok esve, hogy 1-2 hónap alatt hogy veszek meg mindent egyszerre, amikor épp házat is veszünk. Mert a babacuccok összeszámolva jó párszázezer forintba fognak kerülni.
Beindult a fészekrakó ösztönöd látom,teljesen normális érzés. Én is be tudtam volna kapni mindenkit aki azt mondta hogy hova sietek a vásárlással,ráérek.
Férjem is csak nézett mikor félidősen hazamentem egy teli csomagtartó baba cuccal. Nem érdekelt ki mit gondolt,én mindent szépen kinéztem,beszereztem. A babakocsi és a kiságy volt az utolsó amit megvettünk a mérete miatt,nem akartam kerülgetni hónapokig. Egyébként 30 hetesen már megvolt minden,apróságoktól eltekintve. A szülésre is fel kell azért készülni,vásárolni,bepakolni. Ezt 36 hetesen csináltam. Én nem bánom hogy akkor jártam sorra a bababoltokat amikor még kényelmesen tudtam nézelődni. Az utolsó 1,5 hónapban én már alig bírtam menni,fújtattam,állni nem bírtam,mindig le kellett üljek...hatalmas hasam volt.
Annak kerül annyiba, aki annyit akar rá költeni.
Nálunk aznap kezdék el kifesteni a szobákat az új házban, mikor szültem, a babaágy is csak a 3. otthon töltött napon lett összeszerelve, nem történt tragédia. Nekünk az első dolog a 36. héten érkezett meg, 38+5ön szültem. Volt, amit születése után vettünk, de azt azért, mert nem készültem rá (pl cumisüveget és szivacsot a kádba a kórházból hazafelé vettem meg).
1-2 hónap alatt bőven meg lehet mindent IS venni, kezded amikor akarod
Hát én a kb 32. héttol vettem meg mindent. Az autosulestol a pelenkan át a gigabetetig és tarsaiig.
Babakocsit csak a születése után vettünk.
Semmit sem kaptunk, meg vigyázni is akartam a koltekezesre.
Én most vagyok a 30. hétben. Nagyjából minden megvan már, néhány apróság hiányzik még. Szerintem jobban jársz ha fokozatosan veszel meg mindent, egyszerre nagyon sok kiadás.
Én 14 hetes voltam mikor megvettük a babakocsit, utána egy nagyobb akció keretében megvettem a teljes ruhatárat. 23 hetesen tettük rendbe a babaszobát (festés, parketta). Bútorok múlt héten érkeztek, már összeszereltük őket. Időközben egyéb dolgokat is megrendeltem, mindig azt ami éppen akciós volt, így szerintem elég sok pénzt meg is spóroltam. Lassan már mosom a dolgait és rendezem be a szekrényeket. Én semmiképp sem hagynám az utolsó 4 hétre a dolgokat, ott már bármi történhet és te se bírod úgy a munkát.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!