Hányós kismamák, a munkahelyeteken is hánytatok? Lebuktatok vele, hogy terhesek vagytok?
Én, a kv miatt buktam le. Nem bírtam az illatát (hánytam tőle), pedig köztudottan kvimádó vagyok.
Illetve nem ittam meg a napi 2 csészémet.
Első terhességem alatt az volt a szerencsém, hogy szinte csak reggel - még otthon, munka előtt - hánytam. Viszont hányingerem rengetegszer volt munka közben is, olyankor mindig hideget ittam, meg próbáltam másra gondolni, így nem hánytam egyszer sem.
Most a második terhességem alatt nagyon változó, hogy mikor vagyok rosszul, de még itthon vagyok Gyeden, tehát gondot nem okoz. :)
Nálam abból jöttek rá a többiek a terhességre, hogy a vizsgálatok, illetve a védőnői találkozók miatt sokszor nem voltam bent. :)
Kitartás! :)
Nekem valahogy egy évvel a terhességem előtt kezdtek fura dolgaim lenni (reggeli gyomorfelfordulás, kávé letétel egyik napról a másikra). Így mire tényleg terhes lettem már senkinek fel sem tűnt, hogy újabb tétel került a palettára. Ellenben ha annyiszor szülök, ahányszor elmondták a terhességem előtt, hogy tuti terhes vagyok, hát jópáran lennénk már.
Szóval nem buktam le, de a legközelebbi kollégámnak nagyon hamar (7-8.hét táján) elmondtam, hogy mi a helyzet. Biztonság érzetet adott, hogy tudtam, hogy bármi van, ő tudja és így segíteni is tud.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!