Vannak itt olyan kismamák, akiknek még nem volt bejelentett munkaviszonyuk? Milyen támogatások járnak?
Figyelt kérdés
2008-ban végeztem egy főiskolán. Tapasztalat hiányában sehová sem sikerült elhelyezkednem. 2010. februárra szereztem meg a diplomámat, úgy hogy 2009-ben kijártam a munkaügyi kp által egy nyelvtanfolyamot, ami 5 hós bejelentett munkaviszonynak számít. 2011. januárjára vagyok kiírva. Mondták, hogy a suli s a munkaügyis beleszámít, de régen voltak. Így nem tudom, Gyedet kapnék-e, s ilyenkor milyen lehetőségek vannak. decemberig kapom a rendelkezésre állásit, abból és a párom 90ezres fizujából élünk, aminek a negyedét az após elszedi. Ezen kívül csekkekre, s kajára, bérletre mennek el, maradékból élünk. Szóval jól jönne valami plusz. Szakmán kívül más munkalehetőséggel is próbálkoztam, de tapasztalat s képzettség hiányában elutasítanak mindenhol. Pl. Kfc-ben nem voltam szimpi,Mcdonaldsba se vettek fel. Burger Kingben 30 at adtak volna, 8 órásra jelentkeztem, de azt mondták, első 3 hóban csak 4 órás éjszakai munka van, s plusznak kérték a start kártyámat, így ezt hagytam, bár utólag megbántam. Ahová felvettek volna, vagy nekem kellett volna beadnom pénzt, hogy legyen fizu vagy vásároljak s ami bejön, abból van vagy kauciós munkát találtam. Takarítottam, titkárnősködtem, de ezek nem bejelentettek, így nem sokra megyek velük. Nem tudom a gyesen s az egyszeri támogatáson kívül milyen lehetőségeim vannak. Segélyt állítólag nem fogom kapni, ha a gyest utalják. Esetleg valamilyen segély, amiről nem tudnék? Vagy decemberben lejár a segélyem s ha január végén szülök, érdemes beadni a segélyt?2010. aug. 5. 23:20
11/19 anonim válasza:
Már sajna 1 év kell a gyedhez, idáig csak fél év kellett, akkor még bejelenthetne valaki és kaphatnál gyed-et. Engem a párom jelentett be ahogy 3 hós terhes lettem, így gyed et kapok, de ez a kiskapu már nem játszható ki.
12/19 A kérdező kommentje:
Sajna ezek szerint nem lehet így sehogy se kijátszani. A GYED-re számítottam, hogy nem fogok kapni, de azt hittem, azért valamivel ki lehet játszani. A munkánál nálam az a helyzet, hogy két éve nem kellettem, nem hiszem, hogy most sikerülne hipp hopp elhelyezkednem. Azért köszi, de ahogy írják mások, már azzal se lehetne kijátszani. Gyárban is próbálkoztam, pár héttel, mielőtt megtudtam, hogy terhes vagyok telefonon felhívtam a tungsramot, volt felvétel, annyit mondtak, hogy keresnek majd, s megbeszélünk egy időpontot, de azóta se volt semmi. Lehet nem kellett volna mondanom, hogy főiskola a legmagasabb végzettségem. A Mcdonaldson gondolkoztam, de akkor az járt bennem, hogy ha nem is segély miatt, csak valami plusz, mire megszületik a kicsi, de veszélyeztetett terhesként így is eleget rohanunk kórházba, ügyeletre, valamikor haza se engednek a kórházból. Folyton bevérzek, ágyhoz vagyok kötve, bár azért járkálok, csinálom az itthoni teendőket, de 1-2 kg-nál nehezebbet emelek, akkor vérzéssel irány a kórház. Igy nehéz lenne letagadnom a terhességem, s párom is félt, nem mer elengedni így dolgozni. A Családsegítősök szerintem jól fel vannak készülve, bár én a szabolcsiakat ismerem, nem ügyfélként jártam náluk, az a szakmám, csak két év kiesett s a törvényi változásokat azokat igaz tudom, csak ez a kiskapu, amire nem jövök rá, hogyan is oldható meg, az ottaniak annyit mondanak, amit eddig is tudtam, s mindenhol más a szabályozás, önkormányzat függő. Persze van is különbség lent szabolcsban is a városi és falusi önk. rendeletben, segélyeknél nem is kis különbség. Az itteniekhez meg nem merek így szakmabeliként menni. Sajna amiket leírtatok ezekről tudtam, csak biztam benne, hátha van valami ami elkerülte a figyelmem, vagy valami kijátszás. Pl. míg nem házasodunk meg a párommal, amit tervezünk jövőre, mikor már baba 97-8 hós lesz, persze attól függ, menyire tudjuk megszervezni, mert nagyot (kb. 40 fővel) szeretnénk, s addig is valami plusz jövedelem. Egyedülállóként kapom én is pl a rendelkezésre állásit decemberig, de ha gyest akarok, akkor ennek lőttek, de annak ellenére ugyan ott vagyok, mert egy összeg. De pl. ha párom is ott szerepelne a papíron, hogy vele vagyok, akkor nem kapnék egy árva vasat se, mert van egy jövedelem határ, ami felett nem jár semmi. Ezt ki lehetett játszani, de úgy látszik, azt, hogy egyedülállóként többet kapjunk gy.nevelésre, azt nem. A családi pótlékkal se sokra lehet menni egyedülállóként, főleg ha nincs az embernek jövedelme. Nem szívesen lennék azok helyébe se, akik abban a cipőben járnak, hogy nincs jövedelem, s nincs támogató környezet sem. Legalább azoknak adnának valami pluszt, akik akarnak dolgozni, csak nem kellenek sehová, s még a kisebbséghez se tartozom (nem akarok ezzel senkit se bántani), hogy az lenne az indok, hogy azért nincs munka.
2010. aug. 6. 17:58
13/19 anonim válasza:
és az nem megoldható ha a párja megy a picivel gyedre,mivel neki van bejelentett munka viszonya és mégis anyuka marad otthol a picivel csak papíron van vele otthol apa?
14/19 A kérdező kommentje:
Ez az utolsó jó kérdés. Ha lenne valakinek erről valami tapasztalata vagy csak hallott ilyenről az megírhatná:)
2010. aug. 8. 20:06
15/19 anonim válasza:
Ezzel csak az a baj, h baromi nagy büntit kaphattok érte.
Ugye ha apa megigényli a gyedet, akkor Ő nem dolgozhat. Viszont, ha csak papíron tenné, tehát visszamegy dolgozni, akkor a:feketén, tehát megkapja a fizuját, de nem fizetik utána a járulékot, egy cégellenőrzés és seggberúgás, fizetheti vissza a gyedet, amit felvett, plusz a céget is megb..
b: legálisan dolgozik, bért fejtenek, az látszik a rendszerben, hogy kapja a fizut, de folyósítják a gyedet is, ergó megint le kell mondja a gyedet, és a bejelentési kötelezettség elmulasztása miatt bünti+a fizetés mellett felvett gyedet vissza kell fizetni...
Kérdem én, megéri, hogy aztán kamattal, büntetéssel együtt nyögjétek vissza. Persze ha nem derül ki, akkor jó, csak ugye...
16/19 anonim válasza:
de a gyed a jövedelmének 70%-a, igaz járulékot nem vonnak belőle, de szerintem akkor is kevesebb mint a párod jelenlegi fizetése.
17/19 A kérdező kommentje:
Hát igen, az utolsó előttinek igaza van, ezt felhoztam páromnak is, s pont ugyanígy magyarázta el. S a Cége bele se menne. Bevásárló kp.-ban dolgozik egy Multinál, s ott még abba se mentek bele, hogy más részlegen engem is felvegyenek, annyit mondtak, hogy akkor páromnak mennie kell. Sőt, azt se tűrik, ha bemegyek vásárolni, s valamelyik kollégája meglát, hogy a párommal nézelődünk, segít a vásárlásban, mert zavarom őt munkaidőben. Ott ilyen téren elég szigorúan vesznek mindent. S még bele se mennének. Az is szóba jött, hogy elmegy gyedre, én meg megpróbálkozom valami munkával, s az hátha több, mint így a semmi, de benne van a pakliban, hogy továbbra se vesznek fel. Vagy sikerül elhelyezkednem, de mivel a párom egy részlegen, néha kettőn, ha valaki szabin van egyedül dolgozik, felvesznek valakit a helyére, s mn-i lesz, mert ahogy párom elmondása alapján ismerem az ottani főnökséget, simán megtennék.
2010. aug. 9. 12:18
18/19 anonim válasza:
mondjuk mi ezen gondolkodunk és a párom nem cégnél lenne hanem vállalkozónál.4órába nem lehet bejelntve?
19/19 A kérdező kommentje:
sajna nem lehetséges napi 4 óra, a cég, ahol van egyáltalán nem olyan. Napi 8-ban van bejelentve s napi 12 órát dolgozik. Ha felhozná, tuti elengednék. Váltást meg nem merjük megkockáztatni, így is nehéz elhelyezkedni. S ha nem jönne össze, ennyi se lenne.
2010. aug. 9. 23:50
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!