Ti hogyan reagálnátok, ha a 17 éves lányotok bejelentené, hogy terhes?
Szerintem meg az ne nevezze magát szülőnek, aki annyira bírta megnevelni/felnevelni a lányát, hogy az 17 évesen felcsináltatta magát, majd mindez nem elég, annyi észt és értelmet sem sikerült "beleverni", hogy közel felnőttként fel bírja fogni a dolgok súlyát és képes legyen belátni, hogy anyám nyakára, pénz, munka, suli, lakás nélkül NEM szülök!! De mit várunk az olyan fantasztikus szülőktől, akik már-már meg is dicsérik a kisasszonyt, amiért ügyesen teherbe tudott esni. Az, hogy esetleg megtanítsátok a kölkötöket a védekezésre
...!!! Áhh nem, majd nevelem és pénzelem helyette a gyereket, csak mert én szülő vagyok és fel kell áldoznom magam a gyereknevelés szent oltárán, bármi áron is. Ahelyett, hogy inkább felelősségre nevelnétek, éppen hogy leveszitek róla, ezzel is mutatva, hogy tök mindegy mit csinál, mert a palimadar szülők úgy is pattannak, hogy nyerte oldajanak meg mindent. Mondjuk az is szép kis "szülő" lehet, aki arra biztatja a 17 évesét, hogy szüljön a semmire, majd "összekukázzák" a rávalót, majd mennek puncsolni használt ruhakért stb. Ezért mondom, hogy ezek lesznek azok, akik majd potyogtatnak a semmire, mert hát majd összekoldulom a pénzt és vagy megyek segílyért.. Gyönyörű.
A felelősségteljes gyerekvállalás ott kezdődik, hogy van biztosítva KÜLÖN lakhatás és nem anyámék nyakára szülök!! Ha már olyan Nagylány szexelni és babasat játszani, akkor miért nem fogja magát meg a hapikáját és költözik el külön lakásba??! Jaaaaa, hogy arra nincs pénz? Hát akkor nem kell gyereket szülni! Az lenne a normális, hogy összeköltözöl a pároddal és a külön fészketekben nevelitek a gyereketeket. De még ezért is a szülő hibás, hogy hogy küldheti el a lányát, hát nem látja hogy szerencsétlen a csupasz popójára akár szülni?? Tessék benne támogatni. Ész megáll.
Elmondom neked az "esti" iskola nálunk pl 4-kor kezdődik. Na már most mivel dolgozó emberek vagyunk, a férjem és én is este 6-ra érünk haza, hozzáteszem hulla fáradtan. Mégis a gyerek addig kivel lenne?? Arról nem beszélve, hogy nekünk is sokszor még el kell menni vásárolni, főzni valamit, mosni egy adagot, takarítani, mikor mit.
És akkor mindezek mellett még pesztráljak egy újszülöttet, csak mert az idióta lányom nem ismeri a védekezés és felelősség szavakat. Kikapcsolódás?! Mi, 8-10 meló után a gyerekbőgés? Az, hogy nem tudom, hogy a gyereket tegyem tisztába, a kaját kevergessem, a ruhákat hajtogassam össze vagy épp a babát etessem? Nem, ez minden csak nem kikapcsolódás. Felneveltem tisztességesen két gyereket, több gyermeksírást, hisztit, kakis pelust stb-t nem akarunk már! Ennyi.
A szülők nyugalmát is igen is tiszteletben kell(ene) tartani! Ez lenne a minimum, miután felneveltek hogy nem visszaélve a helyzeteddel odaszülsz a nyakukba pénz nélkül! Ilyet maximum a mérhetlenül ostoba, agyatlan tinik csinálnak.
Azt a mesét meg hagyjuk, hogy alig kerül pénzbe az első pár év... Ja, hogyne. Nagy karrier úgy szülni, hogy fillére ki van számolva, hogy a tp+gyes mire elég és ha bármi váratlan közbejön, arra már nincs keret. Arról ne is beszéljünk, ha tápszer kell a gyereknek!! Mert, hogy simán benne van ez is a pakliban, normális, felelősségteljes ember nem úgy áll neki, hogy áh úgyis lesz tejem, nem kell pénz tápszerre. Babakocsit, kiságyat sem kell venni ugye..
Szégyellje magát az, aki komolyan úgy gondolja a világ legtermészetesebb dolga szülök nyakára, lakásába, pénzére szülni és mindemellé még azt is elvárni, hogy napi 10 óra meló után bébiszitterkedjenek. Pofátlanság tetőfoka!
#53 helyes, menjen csak anyaszállóra vagy Józsikához, mert hozzàm nem jöhetne babázni. nagyon helyes meglátás👍
#54 ez pontosan így van, ahogy leírtad! majd mindjárt jönnek a kis tizenéves csicskák és jól leosztanak, hogy de igen, köteles vagy eltartani, ellátni, és támogatni a kis 17 éves csitrit. én itt be is fejeztem, szerencsére az én 18 éves lányom nem ekkora idióta, hogy a semmire szüljön. Szerencsémre engem ez a veszély nem fenyeget, mert az én lányom jólnevelt, és életrevaló. Amikor szülni fog támogatni fogom. De mivel ő nem akar szülni addig, még nem találta meg a megfelelő párját, MERT NEM NEKEM SZÜLNE HANEM A PÁRJÁNAK, így maximálisan elfogadom a döntését. Ő már most tudja, hogy a gyerekvállalás mivel jár. Na befejeztem tényleg. A sok kis csitri meg babázzon nyugodtan engem nemérdekel 😂 a szülők meg ássák el magukat hogy erre bíztatják a lányukat. Meg lesz ennek majd a böjtje, pár év 😂 sziasztok!
Elég szomorú, hogy állítólagos felnőtt létetekre annyira sem vagyok képesek, hogy szöveget értelmezzetek. A munkádra meg me panaszkodj már minden hozzászólásodban, tanulni kellett volna és akkor olyan munkád lenne, amit szeretsz. Ha meg olyan van és mégis panaszkodsz, akkor az már rég nem jó.
Kedves utolsó, az Isten őrizzen meg attól hogy a lányodnak rosszat kívánjak, de azért megnézném a fejed, ha bejelenti, hogy hopp anya, terhes lettem, nem láttuk hogy kiszakadt a gumi (eseményutáni-barátod kilőve ugye). Gondolom szaladnátok abortuszra mert az olyan buli. Csak nehogy az legyen, hogy a lányodnak végzettsége, jól kereső munkája van és jó férje, aztán jönne a baba, de elveteti, mert huszon harminc x évesen még nem érzi magát késznek rá, anyuci meg úgyis csak ebben támogatta volna régen is. Az ész megáll tőletek.
Huuuu lepontoztál, most mi lesz?😅 Mégsem én vagyok 0%-on, bár teszek a százalékra. Szerintem #56 te inkább kezeltesd magad, érződik a frusztráció a kommentjeidből. A primitív, suttyó stílusodról már ne is beszéljünk. Barom, idióta, hülye.. ennyi, ez vagy te, tőled ennyi telik. Mocskolódni tudsz csak, érvelni nem, ha valaki nem a te véleményeden van, az egy idióta, hülye barom. Ez a te szegénységi bizonyítványod.
Attól, mert te körbeugrálnád a 17 éves lányodat - aki felcsinaltatta magát és a felelősségteljes viselkedésről még csak hírből sem hallott, hisz a szüleitől is ugyanezt tanulta -, attól még korántsem bizonyos, hogy ez így a helyes, csak ez az egyetlen út és csak az szereti a gyerekét, aki gyerekként a nagy semmire gyerekvállalásra biztatja. Te csináld így, magánügyed, én (és még sokan mások) pedig a felelősségteljes viselkedésre, a megfelelő anyagi háttér és a megfelelő körülmények közé való szülésre bíztatom a lányom, ami véletlenül sem 17 évesen van!
Te beszélsz szövegértelmezésről kérdező, amikor te magad se tudsz...:) Melyik része nem világos annak, hogy senki NEM AZ UTCÁRA akarná tenni a gyerekét, hanem azt mondtuk a PÁRJÁVAL KÖLTÖZZÖN ÖSSZE!! Így már sikerül fogni, amit írtak itt néhányan?! Ja, hogy apucijelölt hírben sincs, mert van esze és 17 évesen nem papás-babasat akar jatszani? Érthetetlen... Ez csak még egy indok arra, hogy egyáltalán semmilyen feltétel NEM adott a gyerekvállalásra, mindamellett hogy ugye se pénz, se munka, se az ég világon semmi nincs meg, ami egy gyerekhez kéne.
Mint írtam, ismerem a lányom, soha nem csinált volna ekkora baromságot! Én neveltem méghozzá úgy, hogy viselkedjen következetesen és felelősségteljesen és igen is számíthat rám, de az hogy a nyakamra szüljön, a büdös semmire, azt nem tolerálom se én, se az apja. Ha meg tegyük fel védekezés mellett teherbe esik ennyi idősen (ami elég ritka), akkor sem jutna véletlenül sem eszébe, hogy megtartsa, mert van esze, értelmes és tudja, hogy ennek baromira nincs itt az ideje és nem lenne olyan pofátlan sem, hogy tőlünk várja el, hogy pénzeljük és neveljük helyette!
Az meg, hogyha van már végzettsége, munkája és párja és terhes lesz, mégis elveteti, nem értem hogy jön ide?! Ha már felnőtt ember, különálló élete és keresete van azt csinál, amit akar! Ha abortuszra akar menni, mert nem érzi késznek magát rá vagy nem akar alapból sem gyereket, az az ő dolga! Süt az irományodból, hogy megveted, aki abortuszra megy, de ez a te korlátoltságodat tükrözi! Az ilyenek azok a tipikus emberek, akik gond nélkül elfordulnak a gyereküktől és hallani sem akarnak róluk többé, csak mert az abortuszt választották. Na ez az undorító és nem az, ha valaki nem tűri hogy a 17 éves gyereke eszetlenül szüljön az ő nyakukra, 0 Ft-tal!
Egyébként #56 elhiszem, hogy te azért szültél, hogy legyen akivel apoltasd magad idős korodban, ez a te bajod, én nem ezért szültem!:)
Hát igen, ilyen az mikor a primitív stíluson kívül mást nem tud felmutatni az ember....:D:D
Szerencsére a normálisság és rugalmasság mércéje továbbra sem az, hogy felelőtlen potyagtatásra biztatunk egy tinit, dehát kinek mi...:)
Remélem azért a lányotok ismeri a primitív szó jelentését, ha már nektek a 3 műszak után nem volt időtök utána nézni.
Nem, nem ítélem el azt, aki abortuszra megy (megint nem sikerült a szövegértelmezés, drága) de csak akkor nem, ha a gyerek úgy dönt. Nem fogok eléállni és azt mondani, vagy abortusz vagy takarodsz a házamból. Mert szerintem ez nem oké. Na ezt ítélem el. Nehéznek nehéz, és ha nem tudnám eltartani akkor örökbe adatnám vele. És tudom, hogy ő is inkább azt választaná, hogy legyen egy gyereke "valahol a világban" akiről semmitbse tud, csak annyit hogy ÉL, minthogy abortuszra menjen. De mondom, mégegyszer, hátha így sikerül felfogni, NEM a gyereket ítélném el, aki elveteti a gyereket, hanem a szülőt, aki rákényszeríti.
Egyébként remélem egyikőtök gyereke sincs megkeresztelve, elsőáldozva, és nem is tervez templomi esküvőt, lévén hogy az egyház nem tolerálja az ilyet. De ez már csak mellékes ugyebár.
Igen a lányom is és én is ismerjük a primitív szó jelentését és az hogy megállás nélkül mocskolódom és hülyének, idiótának, bolondnak és baromnak titulálok ismeretlen embereket, csak mert az nem az én tökéletesnek vélt véleményen van, bőven kimeríti a primitív szó jelentését! A primitív emberek azok, akik képtelenek normális hangnemben kifejteni a véleményüket, csak alpári stílusban megy.
Amúgy bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű...
Te se tudsz szöveget értelmezni. Neked hányszor kell leírni és hányféleképpen, hogy megértsd nem az utcára akarja kitenni senki a gyereket, hanem hogy a PÁRJÁVAL költözzön össze! Tényleg ilyen nehéz ezt felfogni?! Normális ember, akinek minimális esze van annak nem is kérdés, hogy a párjával KÜLÖN lakásban vállal gyereket, saját maguk által megteremtett egzisztenciára, a megfelelő körülmények közé! Ez lenne az alap és a normális. Ha nem adott se a pénz, se külön lakás, se normális párkapcsolat, sem semmi más egy babához, akkor értelmes ember nem vállal gyereket! Ha meg olyan felelőtlen és buta, hogy mégis így akar szülni, akkor oldja meg maga és teremtse meg hozzá a körülményeket és ne mástól várja, hogy oldják meg helyette.. Elnézést, hogy felelősségtudatra nevelem a lányomat és nem biztatom 17 éves gyerekként arra, hogy a nagy semmire szüljön, de emiatt egy percig nem fogom magam rosszul érezni. De mint mondtam, az én lányom 17 évesen nem állított be terhesen, ha mégis akkor sem lett volna eszében sem a megtartás, mert van annyi sütnivalója, hogy felmérje a helyzetet és felfogja, hogy egyáltalán nem megfelelőek a körülmények a babázáshoz.
Nyilván nem ítéled el az abortuszt, de akkor minek példálózol itt azzal, hogy na majd, ha végzettséggel, munkával és külön lakásban akar abortuszra menni a lányom... És akkor mi van? Ha már felnőtt önálló ember, saját keresettel, akkor azt csinál, amit akar! Ha abortuszra megy, akkor abortuszra megy, ha megszüli, akkor megszüli. Mindkettőben támogatnám, ennyi. De abban akkor sem fogom, hogy a mi nyakunkba, a mi pénzünkre szüljön, levéve róla minden felelősséget, hogy aztán majd mi neveljük helyette.
És mi az, hogy remélem hogy egyikünk gyereke sincs megkeresztelve és stb?! Neked ehhez mi a franc közöd van egyébként?? Nem is értem, miért nem a saját életeddel foglalkozol? De egyébként nem, nincs megkeresztelve egyik gyerekem se, nem járunk templomban sem, mert nem vagyunk vallásosak, de mondom ennek semmi köze a témához, ahogy neked sincs semmi közöd ahhoz, hogy ki keresztelteti meg a gyerekét, ki jár velük templomba és ki hogyan vélekedik abortuszról és egyéb dolgokról. :)
Nem olvastam el az osszes hozzaszolast...de pont annyit, hogy rajojjek, ne csodalkozzak azon, hogy ez a tarsadalom itt tart ahol...
Ha teherbe esne 17 evesen NEM ENGEDNEM ELVETETNI!!!!!!! Vallalja a felelosseget!
Ugy beszeltek itt, mintha az a baba aki nem kerte, hogy johessen, egy kolonc egy senki lenne...........holott az unokatok, egy darbka beloletek is, a veretek......es ti mondjatok magatokat anyaknak/apaknak....??????Szulonek????Gratulalok az osszes mehet amerre lat leisutfelisut szuperanyunak es szuperapunka!!!!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!