Miért írnak itt sokan úgy az abortuszról, mintha valami jelentéktelen, hétköznapi dolog lenne?
Megdöbbentő itt, hogy hány nő érintett a témában. Sokan úgy írnak róla mintha valami jelentéktelen dolog lenne. Olvastam itt olyat aki a körmeit féltette, hogy drága lesz újra csináltatnia ha leszedetik emiatt, vagy volt aki írta, hogy több abortusza is volt már, de egyik nap bement a kórházba, másik nap kijött,nem nagy dolog az egész.
A szívem szakad meg ha ilyeneket olvasok.
Vagy szerintetek is semmiség ez?
Köszönöm a sok tartalmas hozzászólást!
Amint lesz egy kis időm én is meg fogom nézni az említett filmet.
Érdemes, de előre szólok: Iszonyat amit azokkal a nőkkel tettek, meg a nem kívánt gyerekekkel. Borzalom. Esküszöm, inkább megölném magam minthogy így éljek, szülésre kényszerítsenek.
Már attól fuldokoltam ahogy néztem mit tettek velük. Ahogy a férfiak reagáltak- hát nem mondom hogy meglepődtem, mert erre számítottam, de iszonyú
Én ajánlottam a filmet.Engem is borzalmasan ledöbbentett,és én is arra gondoltam efelé tartunk pontosan... hogy majd egyszer azt mondják be tiltják az abortuszt Magyarországon.Azokból a nőkből egy asztalon kikaparták a gyereket altatás,fájdalomcsillapítás nélkül és látjátok,ez sem számított,ha nem akarták.És mennyien meghaltak...
Az rengeteg ellenző el se tudja képzelni,mekkora lelki teher lehet egy nem kívánt terhesség,pláne ha még anyagi vagy párkapcsolati problémák is társulnak hozzá.
Az is egy érdekes kérdés, hogy a legmegbízhatóbb, legkevesebb mellékhatással járó, elfelejthetetlen hormonális fogamzásgátló eszközt, a bőr alá ültetett implantátumot (3 évente cserélendő, és bármikoreltávolítható!) MIÉRT NEM engedélyezik Magyarországon? Miért csak egyedi kérelem alapján, magánklinikák hozathatják be - természetesen így már horribilis áron?
Érdekes és sokatmondó TÉNY, hogy egyetlen harcos abortuszellenes szervezetet/képviselőt sem látni soha, hogy a FOGAMZÁSGÁTLÁS elérhetőbbé/biztonságosabbá tételéért kampányoljon!
(az előttem szólók által említett sterilizálási törvényről nem is beszélve, nonszensz egy helyzet, hogy még a költséget kifizetve sem élhet senki a lehetőséggel, ha nincs 40 éves és nem akar gyereket)
34 éves vagyok, egy gyermekem van, elköttetni nem tudom magam még 6 évig.
Óvszert gyűlölöm, semmit nem érzek, màsrészt mi bizony ha kettesben vagyunk itthon, van, hogy naponta 3-4 alkalommal is együtt vagyunk, nos nem tudom mennyibe kerül az óvszer, mert tuti nem vettem vagy 15 éve, de nem is akarok, szex anélkül az igazi.Pàromnak sem okoz gondot a megszakítàs, nem csak a lepedőre, markàba, kezembe, hasamra élvezhet el, van egy igen kellemes opció is.
Hormonnal nem akarom tömni magam, spiràlt azért nem akarok, mert így is nagyon erős a menstruàcióm, de pàrom sem rajong az ötletért, hogy idegen anyag legyen felhelyezve.
Exemmel 8 évig működött megszakítàssal (bàr mint írtam, lett egy baleset mikor lànyom 6 hónapos volt, lehet nem voltunk óvatosak)
Jelenleg 4 éve is ezt alkalmazom, nincs baj.
De ha ne adj isten beütne a baj, igen, elmennék abortuszra, mert jogunk van nekünk nőknek dönteni a testünkről.
De 40 évesen mindenképp szeretném elköttetni magam.
Mondjuk szerintem nagyon kockázatos védekezés nélkül szexelni. A megszakítás sem védekezés... Nekem a párom bele sem menne soha ilyenbe, de én sem. Semmi kedvem minden hónapban rettegni,hogy vajon megjön-e a menstruációm. Egyáltalán nem tervezünk még egy ideig babát, fiatalok vagyunk. Óvszert mi sem szeretjük. Fogamzásgátlót szedek 2 éve. Ez bevált eddig. (Tudom, tudom ez sem egészséges!) Tartós párkapcsolatban tényleg baromi drága az óvszer, azt elismerem. Így jobban megéri nekünk a gyógyszer. Kockáztatni meg nem fogok, ugyanis ìgy is rettegek az orvosoktól. Úgyhogy a saját hülyeségem miatt nem fogok műtétre menni mert véletlenül terhes lettem. Elég így is évi egy alkalommal, hogy nőgyógyászhoz kell menni kötelezően. Így viszont nyugodtan szexelünk mindig, mehet teljesen végig a dolog.
Azért szerintem ne kampányoljatok amellett, hogy nem kell védekezni, mert tinik is olvashatják ezeket a sorokat! Igenis kell védekezni!!! Nem az abortusz a megoldás!! Max végső esetben.
Nos, a lànyom 9 éves, telnek az évek, 6-8 év múlva gondolom megismerkedik a testi kapcsolattal.Semmi szín alatt nem fogom mondani neki a megszakítàst, mert (hacsak nem egy nagyon érett, tapasztalt férfivel jön össze) fiatal korban nincs még meg az a kontroll, mint x évesen, x év tapasztalattal.
Nem akarom, hogy át kelljen esnie abortuszon.
Mellesleg nem mindenkinek van olyan szerencséje, mint nekem volt, hogy 16 évesen abortusz, de amikor akartam gyereket, elsőre sikerült.
A legjobb baràtnőm, együtt nőttünk fel, a nagyapja nagymamàm élettàrsa volt, átesett abortuszon 15 évesen.
Évekig próbàlkoztak a férjével, semmi siker.De most babàt vàr, szerintem nem sikerült nekik természetes úton, és velem egyidős.
Egyik ismerősömnek pedig nemrég született meg, 39 éves.
Vagy 15 évig próbàlkoztak.
Magyarul, kockàzatos àm, de rendesen.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!