Hogy mondjam meg neki, hogy mégsem akarom ezt a babát? Mivel nyithatnám fel a szemét?
A barátommal másfél éve vagyunk együtt. Szeretem, de elég sokat veszekszünk, elég "se veled, se nélküled" a dolog az utóbbi időben.
Terhes lettem (hagyjuk a "védekezni kellett volna" szöveget, mert szerintem semmit nem változtat a helyzeten, ha ezzel lesz tele a kérdésem). Vegyes érzéseim voltak ezzel kapcsolatban már az első pozitív teszt óta, mert nagyon szeretem a babákat, a legjobb barátnőm kislányával is elvagyok órákat, vigyázok rá, meg 1-1 vele töltött délelőtt/délután után eljátszottam a gondolattal, hogy vajon én milyen lennék anyának, meg hasonlók. Viszont még egyetemre járok, elég önző is vagyok, 20 évesen még nem tudnék "bezárkózni".
A terhesség híre óta a barátom teljesen odavan, hogy gyerekünk lesz...
A szüleim kevésbé. Nem szeretik a barátomat, az apám azt mondta, hogyha megtartom a babát, rájuk többet ne számítsak semmiben, minden anyagi támogatásnak annyi és ha bajban leszek, nem fognak kihúzni belőle. Teljesen tőlük függök, nekem nincsen önálló bevételem.
Hiába mondja a barátom, hogy majd ő eltart, meg nem kell lemondanom semmiről (ő 28 éves, elég jól is keres, szóval anyagi problémáink nem lennének). De ha mondjuk 2 hónap után megunja a babázást, akkor nem lenne hová mennem... Ráadásul már összevesztünk azon, hogy ő nem akarja, hogy terhesen/gyerek mellett folytassam az egyetemet, meg hogy miért akarok kibékülni a szüleimmel azok után, hogy így nekem estek. Sőt, tegnap még azon is megsértődött, hogy a két legjobb barátnőmmel elutazom... Annyira összevesztünk, hogy ott is hagytam. Elgondolkoztam, hogyha mondjuk ez már akkor történik, amikor van egy 3-4 hónapos babánk, akkor semmit nem tudtam volna tenni. Csak tűrni, hogy kiabáljon, veszekedjen velem semmiségen.
Arra jutottam, hogy nem vállalom ezt a terhességet. Képtelen lennék bizonytalanságban élni egy babával, kisgyerekkel. Mert ha mondjuk már együtt élnénk, veszekedések nélkül, az más lenne. De az nem együttélés, hogy hetente 3-4 éjszakát együtt töltünk, meg vannak cuccaim nála, meg neki is nálam. Viszont félek a barátom reakciójától...
Mert ő már nagyon beleélte ebbe magát és ő szerintem fel sem fogja, hogy nekem mennyi lemondást jelentene a baba.
Miért is szmét apuka?
Mert nem akarja, hogy a lánya ODASZÜLJÖN A NYAKUKRA? Hát, én sem lennék boldog, és én sem engedném.
Kérdező, ELVILEG felnőtt ember vagy, ha már a védekezés nem sikerült, akkor
1. vetesd el
2. nőj fel a feladathoz, hogy gyereked lesz, és viselkedj is úgy
Egy nő csak akkor vállaljon gyereket, ha adott esetben EGYEDÜL is képes eltartani. Máshoz, más kontójára a legnagyobb prasztság szülni.
Nem kell a nyakukra szülni, de nem is kell zsarolni. Gondolom nem ültek le vele megbeszélni, hogy mi merre hány méter, hanem lélegzetvétel nélkül leüvöltötték a fejét. Ez aztán tényleg egy mentalitás. Ez pont arra volt jó, hogy kiderüljön, hogy akármilyen bajban van a gyerekük (nem feltétlen terhesség), akkor nem számíthatnak rá.
Amúgy visszafelé is elsülhet, hiszen ők is felnőttek, de kerülhetnek olyan helyzetbe, hogy a kérdező azt mondja, hogy bocs... old meg, ne az én nyakamra gyere betegen, hanem fizess meg egy nővérkét.
"Nem kell a nyakukra szülni, de nem is kell zsarolni." - tökéletesen egyetértek, nem lehet véletlen, hogy a Kérdező apja is, meg a párja is ugyanolyan középkori gondolkodású zsarnok, aki nem megbeszél, hanem parancshirdet.
Kérdező, az ilyen férfiakat kell elkerülni. A párodnak meg mondd meg magyarul, hogy te nem úgy képzeled el az életed, hogy az apád fennhatósága alól majd átkerülsz a férjed fennhatósága alá, és nem akarsz eltartott és kiszolgáltatott háztartásbeli lenni, hanem egyenrangú társ. És ha ő ezt nem így gondolja, ha neki az "apa dolgozik és eltartja a családot, anya otthon gyereket nevel" kapcsolathoz kell feleség, akkor a legfőbb ideje, hogy lelépjen, mert ebben az esetben nem egyeznek a terveitek, nem egymásra van szükségetek. És pont.
16os, gondolom a pasi is boldog hogy megszabadult barátnődtől:-)
Kérdező, na látod ezért nem kell eszetlenül szexelni. Felnőttest játszani elég nagylány vagy de a felelősséget vállalni azt nem megy.
Ilyen helyzetben, amit leírtál, valószínűleg én sem tartanám meg. Abban viszont biztos lehetsz, hogy a barátod ezek után nem fog melletted maradni. Egy ilyen ellentétet nem sok kapcsolat bír ki, szinte egyik sem. nem fog tudni azzal a tudattal veled maradni, hogy elvetetted a gyerekét.
Ez a konkrét válaszom a kérdésedre, a következő kettő csak megjegyzés lesz, amit egyszerűen nem tudok magamban tartani, ha nem érdekel, ne olvasd el.
1. Az ilyen emberek, mint a te szüleid, hogy merik magukat szülőnek nevezni? A gyerekem - bármit is csinál - a gyermekem marad. És kutya kötelessége egy szülőnek, hogy a gyermekét segítse. Különben mi a jó égnek szülte meg? A másik pedig...ők nem gondolkodnak el azon, hogy esetleg a nevelésbe is csúszhatott némi hiba, ha a 20 éves kislányuk teherbe esett? Nekik egy szem felelősségük nincs az egészben? Ugyan már. Hát én biztos zokognék, ha a szüleim így viselkednének velem. Számomra ez egyszerűen nem elfogadható szülői magatartás.
2. Egyetemista vagy, feltételezné az ember, hogy van némi magadhoz való eszed. MIÉRT nem lehet normálisan védekezni? Miért kell minden áron a saját hibádból tanulni?
Hány hetes vagy?
Ha karriert építenék vetesd el, ha megtartanád hallasz és folytasd később. Milyen szakon tanulsz?
" Abban viszont biztos lehetsz, hogy a barátod ezek után nem fog melletted maradni. " - #27, ha elolvastad a Kérdező lírását a kapcsolatukról, rájöhetsz, hogy ez a Kérdező számára tiszta nyereség, így elkerüli, hogy a csöbörből a vödörbe kerüljön, az egyik zsarnok befolyása alól a másik zsarnok karjaiba...
100%-os védekezés még mindig nincs ... miért kell ezt leírni az összes ilyen kérdéshez... rejtély.
"100%-os védekezés még mindig nincs ... miért kell ezt leírni az összes ilyen kérdéshez... rejtély."
Miért kell állandóan ezzel takarózni? Igen, tény, hogy nincs 100%-os módszer, ezzel szerintem minden épeszű ember tisztában van. Te viszont eléggé el lehetsz tévedve, ha azt gondolod, hogy az abortuszok nagyobbik része megfelelő védekezés ellenére létrejött terhesség miatt történik.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!