Akinek volt egy vagy több abortusza?

Nem szokott eszembe jutni, az elsőnél 16 éves voltam, tönkretettem volna az életét a gyereknek.

25 évesen szültem a lányom, 6 hónapos volt amikor terhes lettem, nem vállaltuk.

Új kapcsolatom van ugyan 2 éve, 32 éves vagyok.Ha besikeredne, nem tartanánk meg.Nem az anyagi körülmények miatt, az lehetővé tenné, hanem mert nem akarom már lekötni magam.

Kislányom egyre önállóbb, nem adom fel ezt a harmonikus kapcsolatot és fantasztikus szexuális életet egy gyerek miatt.

Imádom a kislányom, de nem kezdeném elölről az egészet.

Gondolni egy 16 évvel ezelőtti eseményre pedig értelmetlen lenne.

Jól írta valaki, ezzel az erővel a spermát is sajnálnunk kéne?Hát nem.

Nekem még viszonylag friss az "élmény". Februárban volt az abortuszom. Munka mellett iskolába is járok levelezőn így sok időm meg lehetőségem nem volt megsiratni.

Az utóbbi 1 hónapban gondoltam arra, hogy mi lett volna ha megtartottam volna, de sajnos a szív meg az ész nem igazán jár kéz a kézben.

Ráadásul ami az egészségi állapotomat illeti most nem vagyok a toppon. 14-e óta beteg vagyok és csúnyán köhögök. Tegnap készült rólam egy mellkas röntgen ami alapján holnap mehetek akut mellkas CT-re. Most 5 hónapos terhes lennék. Terhesen még csak sima röntgent se csinálnak, ha nem muszáj nem hogy egy nagy dózisú kontrasztanyaggal vegyített CT vizsgálatot.

Ezen kívül nyáron vár rám egy másik kis műtét ami miatt hónapig fogok gyógyulni. Úgyhogy igazából örülök, hogy nem vállaltam be még egy plusz terhet(szó szerint).

Családomban volt 2 Egyik a nagynéném, akinek soha nem lett többé gyereke, szerintem jobbára lelki okokból. A férje dumálta rá mondván, hogy túl fiatalok voltak annó. Kb. 5 évig tartott a kapcsolatuk utána, de végig nagyon szenvedett, nem tudott már bízni a párjában. Durván váltak el, azóta is depresszió ellen gyógyszert szed. A másik anyukám unokatestvére, aki hiába szült 2 gyereket utána, soha nem tudta kiheverni azt, hogy elvette az életét az elsőnek. Ez a horror a későbbi gyerekeivel való kapcsolatát sem tette felhőtlenné. Nincs a mai napig se jó kapcsolatuk. Talán a lelkiismerete miatt nem tudta közel engedni őket se magához. Őt pl. egy ideig pszichiátrián kezelték. Mindketten jó emberek, szeretetre méltóak! Csak egy pillanatig azt hitték nincs más kiút. Arra az egyre nem gondoltak, hogy míg a rossz pillanat csak ideig, óráig tart, az abortusz örökre szól. Onnan nincs visszaút.

Akinek van egy csepp lelke, az mind megsínyli. :(

15-ös "Akinek van egy csepp lelke, az mind megsínyli. :("

Akit meg nem, az lelketlen?

Csak mert szerintem ez felfogás, neveltetés kérdése inkább... Szerintem ha valaki tárgyilagosan áll ehhez, és nem depizik miatta élete végéig, s nem drámázik rajta, nem hagyja megállni az időt, vagy egyátalán nem is viseli meg, elfelejti a napját is, az nem lelketlenség kérdése.

Én sem vagyok lelketlen, engem sokan szeretnek, és sokakon segìtek mindenféle hátsó szándék nélkül, ha kérnek rá. Adakozó vagyok, soha nem voltam irigy se. Nem szoktam kárörvendeni, se intrikába besegíteni, se résztvenni. Mindig semlegesen állok a dolgokhoz. Pedig azt mondják, hogy aki egyke, az pont nem ilyen. Hát jelentem, egyke is vagyok, nem vállaltam az anyaságot 7 évvel ezelőtt, mégis nagylelkű vagyok. Attól még, hogy volt egy abortuszom régen, s mert nem kezdtem el önmagamat marcangolni miatta, meg nem borultam gyászba egy néhány hetes embrióért életem végéig, s mert nem éreztem kötődést iránta (tudtam, hogy nem akartam anya lenni), s mert nem hagytam, hogy ez uralja az életem és nem hagytam, hogy beárnyékolja a jövőm, s ez számomra így helyes, ezért még nem kéne magam rossz embernek érezni. És nem is fogom ettől, emiatt rossz embernek érezni magam. Elég nagylelkűnek ismernek engem, bizonyítottam eleget, nap mint nap, s magam is annak tartom. Ettől a felfogástól pedig se én, se más nő nem lesz lelketlen. Ez egy teljesen normális, elfogadható hozzáállás, pozitív felfogás. A Világ továbbra is forog, muszály normálisan élni az életet, akkor is, ha valaki szerint emiatt bűnhődni, beleőrülni kéne. Hát nem. Erős idegzetű emberként hülye lennék egy 7 éve elvetetett embrióért gyászba borulni. Ha saját magamat nem büntetem ezért, hülye lennék hagyni, hogy más tegye. Az már megint más dolog, hogy egy más világnézetű ember nem így gondolja. Az nem az én problémám. Maximum az övé, egészségére, majd kiheveri. Ha nem, akkor meg is érdemli hogy megkeseredjen egy ilyentől. Ha őneki nem jó, másnak se legyen? Én csupa pozitív visszajelzést kapok magamról, szavakban és tettekben mások által, azoktól akik számítanak. Ez is igazolja, hogy nem vagyok lelketlen. És az is, hogy az akkori abortuszomnál végig támogatott a barátom, ma már vőlegényem, Július 3.-án lesz az esküvőnk, és majd utána jöhet a családtervezés. Már elég érettek vagyunk mindketten ehhez. Most már úgy érezzük, az esküvő bekövetkeztével mindent megalapoztunk ahhoz, hogy saját gyerekeink szülessenek.

#15 "Arra az egyre nem gondoltak, hogy míg a rossz pillanat csak ideig, óráig tart, az abortusz örökre szól. Onnan nincs visszaút.

Akinek van egy csepp lelke, az mind megsínyli. :(" - Mesélj kérlek, a nem kívánt gyerek megszületéséből talán van? Vagy arra a nap 24 órájában vagy kénytelen gondolni, és foglalkozni az újabb és újabb problémákkal?