Abortusz vagy örökbeadás? Melyiket válasszam?

Kérdező, inkább te "vegyél vissza az arcocskádból", jó. Ahhoz, hogy hasznos tanácsot tudjunk adni kell az is, hogy van-e munkád vagy gazdag vagy, vagy például egy 15 éves diáklány. Ezért mertem megkérdezni. Amúgy, ha azt írod, hogy "alig van enned", akkor bírnád anyagilag a terhességet. Amikor nem tudsz dolgozni, figyelni kell magadra, vitaminok, vizsgálatok, terhes ruhák stb. kellenek. Ez jócskán plusz kiadás.

Nyilván az abortusznak is van díja. Ne kezdjünk el már itt gyilkosságról beszélni. Ha a csecsemőjét öli meg valaki, na az gyilkosság. Azért a kettő nem ugyanaz. És csak a 12. hétig végzik el.

A legfontosabb ez a TE döntésed és nem az abortusz-ellenzőké, vagy bárki másé.

"A terhességnek szövődményei lehetnek" persze,

ha anyád így gondolta volna, kedves válaszoló

nyilvánvalóan te sem lennél, nem gondolod?

Képzeld koraszülött volfam, az nem komplikáció? És igen vannak kockázatai, de nyilván nem mindenkinél. Ha figyeltél volna, láthattad volna a feltételes módot, NA,NE, "lehetne". Ezt senki nem tudhatja előre, se te, se én. És képzeld, (nem mi) de van olyan aki, egy értelmifogyatékos gyerek után meggondolja a következőt. Vetélés, koraszülés... nem lehetsz valami tájékozott a témában.

Azért az nem feltétlen van úgy, hogy 9 hónap után úgysem akarja majd örökbeadni. Ha így lenne, akkor soha senki nem tudna újszülöttet örökbefogadni.

Kérdező neked kell döntened. Szerintem egyik sem könnyű.

Én sem akartam terhes lenni, mégis sikerült. Nálunk megbízható volt az óvszer pharmatex jó 3 évig, de egyszer nem veszed észre hogy hibáztatok és megvan a probléma.

Nem akartam elvetetni de anya se akartam lenni. A párom szerette volna a picit ezért a megtartásra támogatott.

A terhesség végig furcsa állapot volt, egyrészt örültem másrészt szégyelltem, (nagyon későn mondtam el az egyetemen a barátaimnak a szüleimnek) tudom hogy ez elég paradox állítás de akkor is így éreztem.

Azután egyre közelebb volt a szülés ideje, de nem éreztem az érzésemben igazán változást. Korábban jött a kicsi, de ha időbe jön se lettem volna felkészülve a dologra. Vérezni kezdtem megijedtem és rohantunk a kórházba egy fél napig vajúdtam majd megszültem a fiamat.

Miután megszültem hihetetlenül nyugodt lettem, és egyben furcsán is éreztem magam, valahogy az volt bennem hogy ennyi volt az egész?

Olyan hihetetlen a kicsi, csak néztem és még mindig nem éreztem azt amit vártam hogy fogok. Valami katarzis félére vártam, de nem volt ilyen.

Azután a kórházban egy este sírva fakadtam amiért be kellett tolnom a picit a csecsemős részre mert nem volt elég az előtej neki és éhes volt.

Majd amikor hazamentünk beriasztott a légzésfigyelő, nagyon mélyen aludt és túl lassan vette a levegőt. Szimplán sokkot kaptam, de nem lebénultam hanem rohantam át hozzá, nem aggódtam soha annyira mint akkor.

Nem éreztem a szeretet és a vágyat iránta annyira mint azok akik tervezték, vagy pozitívan gondoltak az anyaságra. De a félelmet az aggódást és a ragaszkodást vagy inkább a hiányát ha nincs velem ugyanúgy érzem én is.

Ha nem veteted el túl lehet élni a terhességet és a szülést is, lehet hogy te is közömbösen vagy felemásan fogsz gondolni rá, mondjuk a szülés neked is ugyanúgy fog fájni.

Lesznek szerintem alkalmak amikor számodra is előtűnik hogy fontos valahol a kicsi, de valószínű hogy nem ez fog dominálni ha nem ezeket az érzéseket erősíted.

Örökbe adhatod nekem ez sosem volt opció hiszen a párom az első perctől akarta, ő sosem mondott volna le róla.

De belegondolva azt hiszem valahol folyton hiányzott volna.

Az abortusz, háát figyelj ha azt mondta volna valaki hogy meg nem történté teszi az egészet beleegyezek, de úgy hogy van és nem lehet meg nem történté tenni csak abortálni, az valahogy nem fért bele nekem. Fizetek és aláírok egy papírt amiben engedélyezem/ kérem hogy elvegyék.. nem az kevésbé lettem volna én mint így hogy vállaltam hogy megszülöm felnevelem az anyja leszek stb