Volt már abortuszod, ha igen miért és megbántad-e?
Minimum időhatára is van, ami elég érdekes. A magzatnak megvárják az életjeleit. Mert amíg nincs szívhang, nem hajtanak végre abortuszt. Ez törvényileg van szabályozva. Ha nincs szívhang, ingyenes a műtét, ha van szívhang fizetned kell érte.
FYI: A rádióban volt egy beszélgetés ebben a témában. 2013-ban napi átlagban 96 abortuszt csináltak Magyarországon (35 ezer éves szinten) Ez az eddigi minimum rekord! [link]
A legtöbben a megélhetési gondok miatt nem vállalják a gyereket.
Volt.
Egy alkoholista játékfüggő volt az akkori párom, és gyógyszer mellett jött össze a baba.
Nem bánom, mert azóta van egy rendes férjem, normális életem, és egy gyönyörű 2 éves fiam.
Volt, nagyon fiatal voltam, óvszer mellett sikerült be. Én megakartam tartani, anyámék rákényszerítettek, hogy elvetessem. Igen megbántam (főleg, hogy nem is akartam) azóta a tűktől és az altatástól is halálosan félek -előtte sose volt ilyen, a vérvételeket még élveztem is. Rendszeresen elgondolkozok rajta, hogy mennyi idős lenne most, mit csinálna. Sajnos még mindig várnom kell, hogy megtapasztalhassam az anyaságot. Remélem, ha végre eljutunk odáig, valamivel könnyebb lesz.
Egyébként a nembeszélés is eléggé megnehezíti a dolgomat, de az új ismerősökkel nem akarok róla beszélni, anyámmal pedig lehetetlen. Szerinte teljesen normális dolog az abortusz, neki tökmindegy, hogy él-e a baba, kénye-kedve szerint kell alakulnia az életének, ebbe pedig nem fért volna bele, hogy a lánya tinimami legyen (a büszkeségén kívűl semmi más oka nem volt, hogy rákényszerítsen, ezt azóta megtudtam)
Szóval igen, elég rendesen beárnyékolja az életem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!