Miért van az hogy valaki vállalkozik az abortuszra, utána meg itt nyavajog hogy mennyire rossz érzés?

Ezt én sem értem. Főleg azért nem, mert gondolhatja hogy nem babusgatást fog kapni.

De még nem volt abortuszom, szóval fogalmam sincs milyen lelki-idegi-fizikai állapotban van olyankor az ember.

Gyűlölöm az abortuszt. És végtelenül sajnálok minden megölt magzatot.

De! Számtalan esetben zsarolnak bele egy ilyen döntésbe nőket (ettől még nem mentem fel őket), de azután a valóság felismerésekor, a tettükkel való szembesülés után eleven pokol, amit éreznek. Ezért fordulnak bárkihez és bárhová, aki segíteni tud nekik. És én átérzem, milyen lehet számukra egy-egy ilyen pillanat, mikor már vége mindennek. Nem őket vetem meg, hanem az abortuszt.

Ezért én, aki harcos abortuszellenző vagyok, próbálom ápolni a lelküket.

Nyilván védekezni kellene mindenkinek, de amikor becsúszik a baba, akkor egy nő kénytelen választani, és gyakran csak két rossz lehetősége van. Elég elolvasni az itteni kérdéseket, hogy hány ember szül/szülne úgy, hogy még otthon él a szülei nyakán, semmi jövedelme, se szakmája, tulajdonképpen a szereteten kívül semmit nem tudna adni annak a gyereknek (tudooom, itt meg mindenki szerint adnak kenyeret a szeretetért a boltban).

Én azt gondolom, hogy emberek vagyunk, ezért igenis hibázhatunk, még olyan nagyot is, hogy annak egy gyerek legyen a következménye. De amikor semmije nincs az embernek, senki nem támogatja és még csak nem is akarja a babát (amúgy mi a rosszabb, végigéhezni a gyerekkor, vagy naponta meghallgatni, hogy nem akartak?), akkor kénytelen az abortuszt választani.

Ami nyilván (főleg ha anyagiak miatt kell bevállalnia) neki is rossz. Azt, ha valaki évente jár abortuszra,azt nyilván nem sajnálom, de akinek egyszer becsúszott, és nem tarthatja meg, azt igen. Nem láthatsz az emberek életébe, nem ismerheted a körülményeit, nem tudhatod mi vitte arra, hogy inkább elvetesse a gyerekét.