Hogyan éli az életét aki abortuszra volt kényszerítve?

Vagy éppenséggel megerősíti, összekovácsolja azokat. És mindez szerintem azon múlik, ki mit/kit tart értéknek, hogy az adott ember(pár) ki tud-e lépni a saját bűvköréből, vagy a saját önzésének a rabjává válik, hogy tud-e/akar-e lemondani megszokott kényelméről, vagy beáldozza az élő gyerekét, annak a reményében, hogy az a halál majd garancialevelet a kapcsolat stabilitására.

És igen, egyszer újra süt a nap, de azt a napot örökké felhők takarják el, és ott marad a kívülről láthatatlan, belülről meg levakarhatatlan stigma: hogy megtettem...

A halálon túl éppen ez a legnagyobb tragédiája az abortusznak, hogy SOHA nem tudja helyreállítani a gyermekvárás előtti állapotokat. Hiába hazudják azt, mert nem tudja. Mert nem is lehet.

Nézd, attól, mert 0%-ra pontoztátok a #35-öt, attól még az ott leírt eset szerencsére létező marad, nem hogy helyreállt volna - hisz nem volt honnan helyreállnia, soha nem borult meg - de egyszerűen folytatódott a kapcsolat.

(egyébként halál nevetséges ez a "pontozással próbáljuk eltagadni a valóságot" tendencia...).

Különben leírtad a valóságot az elején, ez lelki alkat, értékrend kérdése, ennyi. Pont ezért fontos, hogy választási lehetőség legyen, hogy minden emberpár ki tudja választani a számukra, az ő lelki alkatuk számára kisebbik rossznak tűnő megoldást, ahelyett, hogy bárkinek is tűrni kellene, hogy kívülről, hatalmi szóval teszik tönkre az életét, huszadrendű statisztává silányul a saját sorsában. És ez még akkor is így van, ha a döntés lehetőségében persze mindig benne van az is, hogy valaki rosszul dönt, hogy kiderül, az illető rosszul ismerte önmagát, és mégse a saját maga számára kisebbik rossz mellett döntött.

A t. magzatvédő csapatnak azt kellene lerendezni magában, hogy mi a jobb, az emberek 100%-a számára egy számukra esetleg rossz döntés LEHETŐSÉGE, vagy az emberek 50%-a (mondjuk) számára egy biztosan rossz döntés, az életük tönkretétele KÉNYSZERE. Ez kb ennyi.

A fene nagy női egyenjogúság, a feminizmus, a női emancipáció és a nagy szüfrazsett helyi képviselőjének (utolsó) üzenem, hogy vannak helyzetek, amikor nem te vagy a lényeg és a döntéseidért kőkemény árat kell megfizetni. Amint anyuci szoknyája mellől ellépsz és önálló életet kezdesz, illik szembesülni a ténnyel, hogy nem vattacukor az élet és nem csak te önmagad vagy a világ közepe. Jössz az egészségügyi maszlaggal, meg keresed a szótári megfeleléseket, közben meg nem veszed észre, hogy mi is pontosan a vita tárgya. Nem, nem a kutya ELALTATÁSA. Állatbarát vagyok, de soha nem jutna eszembe ilyen triviális összehasonlítási alapot állítani egy abortusz és egy állat elaltatása között.

Választási lehetőség? Fogd már fel, hogy nem mindig van választási lehetőség, csak te hiszed azt, hogy van! NINCS! Egy megfogant élet felett nincs választásod és döntési jogod, csak a rohadt nagy liberális, ragadós cukormáz alapján megszületett jogszabályok szerint van ilyen jogod. Az pedig emberi fejekben eldőlt kérdés, döntéshozói jogkör. Ha nem lenne engedett az abortusz, mégis mit tennél? Sok helyen nem engedett, sok helyen - európai országokban - nincs ilyen, hogy anyuka gondol egyet és hopp, volt gyerek, nincs gyerek. Átvettél valami nagyon homályos énképet egy nagyon labilis talapzaton álló elvi kérdés alapján és minden hozzászólásodból kiderül, hogy az orrodnál tovább egy percig sem látsz.

Nem az elöregedett, vagy megunt kutyádtól kell megszabadulni, hanem egy olyan emberi tett következményétől, amit te az abortusz undorító pártolásával próbálsz elmismásolni, úgymond kibújni a VALÓDI felelősségvállalás alól.

A fogamzásgátlás lehet egyfajta választás, amikor felelősségteljesen, a saját életkörülményeidnek megfelelően mérlegelsz. Az nem abortusz, akármennyire is próbálod magyarázni vele a bizonyítványt. Miért vár minden kismama a szívhangra az első UH alkalmával? Hogy lássa, hogy él-e a babája! Dobog-e a szíve. Igenis vannak olyan helyzetek az életben, amikor nem rólad szól a történet és amikor a megoldás valójában a polcon van és nem a műtőasztalon.

Nem akartam még babát, gondoltam, még ráérek vele. Becsúszott. Boldoggá tett. Elveszítettem 8 hetesen. Azóta is rettenetesen fáj az egész, pedig semmi közöm nem volt a baba elveszítéséhez, az élet így hozta. NEM ÉN DÖNTÖTTEM ÍGY, mégis el kell fogadnom a dolog alakulását. Nekem el kell fogadnom. Neked miért nem KELL elfogadnod, hogy van egy élő embrió a testedben??? Gyalázatos minden hozzászólásod!

#4, nem akarok hasonló stílusban reagálni - pedig nagy késztetésem lenne - szóval maradjunk abban, hogy akármilyen vehemenciával állítják a magzatvédők, hogy "azért sincs döntési jogod, nincs, nincs, nincs" - attól szerencsére még természetesen van. Ahogy természetesen Európa országainak döntő többségében is. Ahol meg nincs, ott vagy kiskapu van rá (Lengyelországban nincs abortusz de tudtommal engedélyezett a menstruációszabályozás, ami ugyanúgy abortusz, csak nem úgy hívják), Írország meg komoly abortusz-turizmussal dicsekedhet, és Anglia ott van mellettúk, azonos kultúrkör, ahol viszont a 24.(!) hétig engedélyezett. Ezen túl tudtommal csak valamelyik miniállamban van abortusz-tilalom, tán Andorrában? Átjárható határok mellett az abortusz tiltása nem magzatvédelem (egyébként se az SZVSZ), hanem csak statisztika-kozmetikázás, erről ennyit.

Ha Magyarországon tiltva lenne, mi lenne? Az kérlek, hogy a szegényekkel jól ki lenne szúrva, és szülnék a szociális ellátórendszereknek a rászorultakat, a középosztály és felfele meg átruccanna Bécsbe, ahol legalább védőnősdi sincs, 18 év alatt sem kell szülői ellenjegyzés, az illető mondjuk 16 vagy 36 éves egyszerűen besétál az adott nőgyógyászatra és elvégezteti, és nem is a 12. hanem a 16. hétig. Ez lenne. Ahogy már most is aki teheti, az ezt az utat választja, kikerülve az itthoni "rendpárti-értékelvű-konzervatív" meg még mittudomén milyen jelzőkkel illetett szívatásokat.

Ez a valóság, kérlek. Lehet ezt is lepontozni:)

Így van, 66%-os fórumtárs. Van választás: ha gyereket akarok, teszek érte, ha meg nem, akkor azért teszek. Ennyi.

És képzeld, téged nem szoktalak pontozni. Se így, se úgy. Sehogyan sem. És minden véleményem ellenére vagyok annyira naiv, hogy azt gondolom, te sem engem. Bár a feltételezésedből kiindulva valószínű, hogy tévedek.

A lepontozás tudod fikarcnyi jelentőséggel nem bír. Ha lepontoznak engem, maximum elgondolkodom, miért tér el a véleményem másokétól. Vajon mit gondolok én rosszul esetleg, tudva azt, hogy a negatív minősítés nem tragédia.

A tragédia: az abortusz. És ebben a tekintetben te ismeretlenül, kivétel nélkül, 100%-ban lepontozod más emberek szerencsétlen, halálra ítélt gyermekeit. Na, ez a tragédia. Mert vétlen emberek halnak bele felelőtlen döntésekbe.

Egyébként meg egyetértek az előttem szólóval, csak én picit másképp fogalmazok. Azzal egészíteném csak ki a bejegyzését, hogy én már tudom, hogy te nem nő, hanem férfi vagy. Minden másban igaza van szerintem.

#45, nézd, téged én sem szoktalak pontozgatni - mást se nagyon, legfeljebb ha az adott kérdésnél kitör a pontozás-őrület, mert ostobaságnak tartom, senki sem az alapján fogja megválasztani a számára hasznos véleményt, hogy hány % áll alatta...

És hát azt kell mondjam, SZERENCSÉRE Magyarországon minden nőnek megvan a lehetősége megfelelő keretek között, hogy döntést hozzon a saját terhességéről, és mint nyilván Te is tudod, a nők bő 2/3-a terhesség kihordása és a szülés, a szűk 1/3-a pedig a terhesség megszakítása mellett döntött. Mivel a kettő együtt még most is olyan 120 000 körüli zám, ebből nyilván van sok - még ha csak mondjuk 2% az is 2400 ember, aki később hosszú távon is megbánta a döntését. Amit a magzatvéddők szeretnének, ott meg cc. 40 000 nővel lett volna kiszúrva, egy részükkel átmenetileg talán, egy más részükkel hosszú távon. Hogy az abortusz tényleges tiltása hova vezet valójában, azt meg minden ma 30 évnél idősebb honfitársunknak módja volt megnézni Ceausescu Romániáján... talán nem véletlen, hogy a 89-es román forradalom legelső lépései között volt az abortusz-tilalom felszámolása, ha jól rémlik kettő napon belül... és bizony a Ceausescu idők visszacsapásaként még ma is Romániában van Európában a legtöbb abortusz arányaiban. Na ennyit arról a valóságban, amit itt egyesek szeretnének.

Mert hát persze, a döntés jogában MINDIG benne van a rossz döntés lehetősége is... de még a lehető legrosszabb döntés is jobb annál, mint ha nincs jogunk dönteni.

Kérdező, ebben pontosan igazad van. Tudod, nálunk valójában az történt (a #40-ben beigért történet vége, hisz Téged már ezzel nem nyomlak semerre) hogy az ex párom az első szülése után röviddel újra teherbe esett, de mivel akkoriban még nem volt alanyi jogú a GYES se - 80-as évek - valójában 0 Ft jövedelem mellett. Mivel pontosan tudta, hogy nekem mii lenne az egyértelmű álláspontom a második terhességet illetően, ezért csak a 12. héten szólt... szóval megmaradt, és hát részint a saját lelkiismeretem miatt, részint a környezet nyomására együtt is maradtunk. (mégse tehetek ki senkit egy csecsemővel, terhesen, 0 Ft jövedelemmel, akármilyen módon is bánt velem). Szóval érdekes program volt, én az abortuszhoz foggal-körömmel ragaszkodó lelketlen görény gondozhattam egy 5 hónapos csecsemőt időnként hetekre, amikor az exem épp nem kórházba volt a veszélyeztetett terhességgel (előző szülés után még nem regenerálódott méhszáj) akkor részint szakmabeliként intézhettem a terhesgondozást, vigyázhattam a terhességére, amit egyébként a hátam közepére kívántam... de azt pontosan tudta az exem, hogy a szakmai etikám kizárja, hogy ne a neki legjobbat tegyem. Megismétlem, a SZAKMAI etikám. (közbevetőleg #47-nek üzenném, hogy a "és adja Isten, hogy majd legyen gyereked, hallgasd meg a szívdobogását" - már huszonéve megvolt, kipipálhatja, sőt UH-t is csináltam, amikor ő lehet, hogy még csak pajzán gondolat volt:))

Na mindegy, megszületett a gyerek, és hát a következő 4 év az állandó konfliktusaival, problémáival, feszültségeivel maga volt a földi pokol, szépen rá is ment mindkettőnk idegei. Aztán mikor én épp a pszichiátrián múlattam az időt a kijött pánikbetegségemet kúráltatni, fogta a 2 gyereket, és lelépett... eltelt néhány hónap, és én már évek óta először újra tudtam mosolyogni is, fél évre rá párkapcsolatom is lett...

Na, a mai agyammal teljesen mást tettem volna, a 2. terhesség említett módon való közlése után 30 perccel tennék félre mindenféle lelkiismeretet és tennék magasról minden környezeti nyomásra- elvárásra, és közölném a "viszontnemlátásra"-t. Mindegyikünk(!) sokkal jobban járt volna.