Abortusz vagy megtartsam?

Figyelt kérdés

Sziasztok! Évekig fogamzásgátló tablettával védekeztünk, de sajnos abba kellett hagynom. Közben pedig kiderült 1-2 dolog, ami miatt nehezen esek teherbe az orvosok szerint. Nem lett igazuk, terhes lettem, és igen védekeztünk, de ezek szerint nem jól, ezt most már én is tudom.

Úgy érzem, ha nagyon akarnánk a babát megtudnánk oldani, a kényelmes életet viszont felkéne adnunk. Mindketten szegényebb családból származunk, de együtt pár év alatt szép életet alakítottunk ki.

Végre megvehettünk olyan dolgokat amiket azelőtt nem, sikerült eljutni olyan helyekre ahova régen csak vágyakoztunk. Úgy érzem kezdett egyenesbe jönni az életünk, de még mindig vannak tervben dolgok pl új autó, a ház felújításának folytatása.

Ha megtartjuk, bukjuk a terveinket. Kevesebb fizetésből kell majd többen megélnünk, ráadásul minden iszonyatosan drágul gyerek nélkül is elkezdtem aggódni a pénzügyek miatt.

Viszont a baj ott van, hogy én nem tudok csak sejtcsomóként tekinteni rá. Nem beszélek hozzá, nem érzem hogy kötődnék. De fáj, hogy én döntök arról, hogy élhet-e. Korábban nem gondoltam, hogy engem ez megviselhet, másoknak könnyű volt akár az abortuszt tanácsolni.

Valószinűleg ha nem tartom meg, szenvedni fogok, de az idő talán majd segít. Ha megtartom akkor úgyancsak szenvedni fogok, mert az életem nem a terveim szerint alakul, talán még legrosszabb esetben a gyereket hibáztatnám, hogy csökken az életszínvonalunk.

Nem azt kérem, hogy helyettem döntsetek, csak talán tanácsokért jöttem, hátha mond valaki olyat amire esetleg még nem gondoltam a döntés szempontjából. Vagy talán csak jól esett kiírni magamból.


2022. aug. 3. 07:02
1 2 3 4
 31/32 anonim ***** válasza:
55%

Nekem nem lenne kérdés, hogy elvetessem.


Azért védekezek, mert véletlenül sem akarok gyereket, pont. Nem brahiból költöm a pénzemet gumira.


Te viszont meg fogod tartani, és aztán őt okolod majd minden sikertelenségért.

2022. aug. 4. 11:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/32 anonim ***** válasza:
25%
Biztos, hogy megtartanám. Főleg a te helyzetetedben. Ha többet nem lehet? És nem az abortusz miatt, hanem a baja is miatt, amiért azt kondták, hogy nem lehet.
2022. aug. 6. 12:38
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!