Jogom van elítélni és nem támogatni igaz?

Miért nem rakta ki már az abortusz előtt amúgy?

Mert utolsó pillanatig reménykedtem hogy meggondolja magát. Már a kapcsolatunk elején felmerült a gyerekvállalás kérdése, és már akkor is azt mondta hogy mindenképpen szeretne, ahogy én is, tudta az álláspontomat, és azt hogy az abortusz nekem nem fér bele. Soha, egy szóval se mondta hogy megingott volna, szedte a vitaminokat hogy segítse a teherbeesést. Mikor először mondta hogy mégsem szeretné, kérdeztem mi az oka, és mit tudnék tenni hogy megoldjuk a helyzetet. Erre nem kaptam választ, pedig többször is próbálkoztam.

Én sem voltam hibátlan, sokat dolgoztam hogy meglegyen minden. Mikor kitalálta hogy tanulni szeretne, kifizettem a tanfolyamot, és az eszközöket(kéz és lábápoló, műkörömépítő) de otthagyta. Biztattam keressen mást ami érdekelné. Lehet az volt a baj hogy "ráerőltettem" hogy próbáljon kezdeni valamit magával?

Mióta megtörtént, azóta azon kattogok mit lehetett volna másképpen tenni, mit rontottam el. Valószínűleg azt, hogy sokat voltam távol otthonról munka miatt, napi 10 órákat dolgozom, és havonta egyszer egy szombatot is, vagy munka után egy kis maszek ha úgy adódik, de azt otthon csináltam a műhelyben. Fizettem volna neki segítséget is a babához, és természetesen én is ott lettem volna munka után. Én állami gondozott voltam, lehet ezért is szeretnék saját családot gyereket, biztonságot.

Komolyan nem tudom mi lesz ezután, úgy érzem minden összedőlt amiben bíztam. A legrosszabb hogy még mindig szeretem, de nem tudnék vele lenni ezután. Más lenne a helyzet, ha már az elején megmondja hogy nem akar gyereket, vagy a próbálkozás alatt, hogy meggondolta magát. Nem lett volna baj, várhattunk volna. De így elárulva érzem magam, és őszintén, meglopva.