Ti megtartanátok a babát az alábbiak alapján?

Hát én biztosan nem....

De volt hasonló helyzetben egy ismerősöm... Még szülte a gyereket, a srác természetesen elhagyta, az anyjával élt a csaj, hogy legyen esélye kitörni összejött egy másik sráccal, akitő 3 hónap kapcsolatra szült egy gyereket.... Majd mégegyet...

Iszonyú tehetséges lány egyébként, szeretett volna phdzni, karriert csinálni.

Nyilván imádja a gyerekeit, de mikor utoljára találkoztam vele még csak az első gyerek volt még az új pasitól, arról panaszkodott, hogy mennyire ki van, semmit nem segít neki a pasi, teljesen kimerült, stb stb...

Sosem vállalná be, de nem úgy tűnt, mint aki nem bánta meg... Bár nyilván ő ehhez máshogyan áll, lévén a gyerekei.

Azt döntsd el: akarsz-e végezni az egyetemmel, épkézláb munkát találni, saját otthont teremteni, a saját lábára állni, vagy megelégszel azzal a "megismételhetetlen" teljesítménnyel, hogy teherbe tudtál esni, és még tudtad szülni a gyereked a nagy semmire. Halkan megsúgom, ez utóbbi azért sokkal egyszerűbb, te tudod mi illik a képességeitekhez...

"Nem tudom egyébként hogy miért olyan evidens mindenki számára, hogy elhagy a baratom, ha lenne egy babank." - dehogy evidens, vagy elhagy, vagy nem, vagy te hagyod el őt, vagy bármi. Ezek találgatások.

Nézzük a tényeket:

- A legtöbb válás az első gyerek megszületését követő 3-4 éven belül történik - ez tény

- A gyerekvállalás még a legoptimálisabb párkapcsolatot is próbára teszi, tipikus krízishelyzet, hisz egyszerre változik szinte minden, a családi feladatmegosztástól a napirenden keresztül a szexig... - ez is tény.

Ha ezek mellé még olyanok is befigyelnek, mint a lakáskérdés megoldatlansága vagy a napi pénzhiány miatti idegesség, vagy beleugató családi háttér - nos akkor nyilván nő a krízis, és nő az esélye a család széthullásához vezető robbanásnak - ez is tény.

No, ezek vannak.

Ez pont az a helyzet, ahol nem számít, hogy hasonló helyzetben más mit tenne, ezt a döntést mindig az adott nő (jó esetben: adott pár) kell, hogy meghozza. Érdemes lehet mérlegelni, hogy te magad (mennyire) szeretnéd ezt a babát, mekkora áldoztatot lennél meghozni érte? Miről kellene lemondanod, mennyire tudnád elfogadni, ha eetleg úgy alakul, hogy nem lesz idő/lehetőség szórakozni, utazni, vagy ha akár az egyetemet sem tudnád emiatt befejezni? Akkor is megartanád, ha előre tudnád, hogy a párkapcsolat nem fog sokáig tartani, és esetleg a jövőben nem találnál olyat, aki a gyerekkel együtt is elfogadna? Mennyire zavarna, hogy egy jó ideig teljes mértékben a szülők segítségére lennétek utalva (úgy is, hogy szívesen támogatnak)? Ezek nagyjából azok a dolgok, amiket érdemes megfontolni a döntés előtt.

A magam részéről, ha én ilyen helyzetbe kerültem volna, egyértelműen megtartottam volna a babát. De én mondjuk gyerekre mindig is jobban vágytam, mint párkapcsolatra, tehát ha végül elhagyott volna minket az apa, és nem találtam volna utána sem mást, az nem lett volna számomra akkora tragédia. Bulizni amúgy sem jártam soha, az utazás-világlátás sem volt annyira kulcsfontosságú számomra, erről könnyebben lemondtam volna, mint a babáról. A legnagyobb "veszteségem" egy féléves külföldi ösztöndíj lett volna, amit sajnáltam volna, ha kimarad az életemből, de akkor is ezt éreztem volna kisebb veszteségnek. Ha a család is mellettem áll /mellettem állt volna - mint ezt többször is megerősítették ( anyukám amúgy is mindennél jobban vágyott már akkor is a nagymamaságra)/, segít befejezni a (piacképes) tanulmányaimat, és hogy utána önállóan talpra álljak, nem is csináltam volna a segítség elfogadásából "hiúsági" kérdést, és vetettem volna a babát, mondván, nehogy már más nyakára szüljek.

Viszont hangsúlyozom, ez a saját magam álláspontja, véleménye, és abszolút érthető az is, ha valaki máshogy gondolja, és az értékrendjébe ez nem férne bele. Mindenkinek mások a szempontjai, prioritásai, lehetőségei, viélágnézete, ennek fényében kell felelősen dönteni.

Ööö de, éppenséggel a gyereket pont, hogy magadnak szülöd! És ez nem azt jelenti, hogy a tulajdonodnak tekinted, nem kellene a szezont a fazonnal keverni.

Tehát nem, eszembe nem jutna megtartani a szüleim nyakára.... Ugyanis egy gyereket az ember saját maga vállal, a saját felelősségre, nem pedig anyuci és apuci nyakára potyogtat.