Gyakoribb vizsgálatokkal vajon megelőzhető lett volna tragédia?

Lehet, hogy kiderült volna, lehet, hogy nem. Ezen kár rugózni, éppen elég baj ez így önmagában is.

Én 31. héten voltam genetikain, majd a 35. héttől heti egyszer, 38. héttől heti kétszer mentem ctg-re. 36. héten volt még egy uh, gyors méret csekkolás és annyit mondott a lepényre a doki, hogy minden rendben, nem meszesedik, nincs leválásra utaló jel. 40. héten megint volt egy uh a terminus miatt. Nyilván, ha lett volna lepény problémára jel, jobban odafigyelünk, akár befektetnek a kórházba, indítják, vagy kikapják, ha baj van. De ha hirtelen alakul ki, válik le, stb., azon valószínű tényleg nem lehet segíteni semmilyen kontrollal. Utólag már nincs értelme ezt elemezgetni.

Tehet róla, mert ezer kis apró tünet van,amit egy orvos összetud rakni. Én utálom a kórházakat mégis bejartam, félek a tűtöl mégis vérvételre jártam, amikor meg cukros lettem végig szurkaltam magam a cukorszint mérés miatt,pedig panikolok a tűktől.

Legközelebb majd végig járni fog az orvoshoz és max kezelteti addig az orvos fóbiáját.

Én vérzéssel hívtam mentőt és még így is lelkiismeretfurdalásom volt, mert a saját megítélésem szerint nem véreztem olyan nagyon, hogy feltétlenül szükségét lássam. Kb, mint a menzeszem első napja korábban. Végig tartotta a hölgy a telefont, amíg ki nem ért a mentő és kérdezgetett, beszéltetett. Út közben tudtam értesíteni a férjem, hogy kijöttek értem végül (nyilván előtte őt hívtam, hogy lehet indulnia kéne haza, együtt döntöttünk úgy, hogy azért biztos ami biztos, hívjam fel a mentőket, kérjek tanácsot). Mire ő beért utánam a cuccaimmal én már a műtőben voltam. Egy gyors uh után megállapították, hogy részlegesen levált a lepény, hívták a műtőt és már vittek is.

Nem volt semmi drámai helyzet, nem volt semmi előzménye, se görcs, se keményedés, se kevesebb mozgás. Belegondolni sem akarok, hogy mi lett volna, ha akkor úgy ítélem meg, hogy ez a kis vérzés nem olyan gáz... vagy megvárom a férjem, hogy vigyen be... várakozunk 2 órát a terhes ambulancián, stb.

Végig jártam gondozásra, ctg-re, vigyáztam magamra, nem emelgettem, nem erőltettem túl magam. Még a mentőben sem gondoltam, hogy komoly gond lehet, pedig hallottam, tudtam, hogy a vérzésnek többnyire ez az oka, de én azt hittem ilyenkor vérfürdő van, ömlik a vér, nem tudom. Sajnos, ha megvan a baj, az nagyon gyorsan megvan és valahol kicsit szerencse kérdése is, hogy éppen hogyan ítéled meg a helyzetet.

Lehet, ha eljárt volna vizsgálatokra kiderül, hogy pl. meszesedik a lepény. Lehet nem ez volt a gond és tényleg nem tehettek volna semmit. Lehet, hogyha nem lépcsőzget, hanem rögtön kórházba indul, még megtudják menteni, lehet, hogy nem. Egy ilyen helyzetben túl sok a HA... és őszintén, amikor a kórházban tudatosul az emberben, hogy mekkora a baj, akkor így is éppen elég tragédia feldolgozni, önhibáztatni, latbavenni a dolgokat, hogy mi okozhatta. Nincs szükség még az okoskodó rokonokra, családtagokra is.

Mi megúsztuk és van egy csodálatos kislányom. De még ígyis tudod hányszor megkaptam, hogy "tuti nem erőltetted túl magad aznap?". Bakker... én el nem tudom képzelni hogy lehet ezt feldolgozni akkor, ha tényleg tragédia a vége és még ilyen megjegyzések is jönnek.

Egy méhen belüli elhalásnál lemérik a magzatot. Ha nem volt sorvadt, akkor nem lepényelégtelenség volt a baj, hanem valami hirtelen történet (lepényleválás, köldökzsinór thrombosis stb), ezek pedig nem előzhetők meg és nem láthatóak előre.

Volt olyan, hogy bent feküdt a terhes a kórházban, és úgy vált le a lepény, hogy az azonnali műtét se segített a magzaton. Olyan is volt, aki szintén bent feküdt, egyik reggel nem volt szívhang. Nyakára tekeredett a zsinór és meghalt.

Nem lehet minden tragédiát megelőzni akkor se, ha minden nap vizsgálatokra jár…