Nagyon szeretem a feleségemet, de kiderűlt, hogy meddő. Hosszú évek óta nagyon szeretnék saját gyermeket és ez az érzés csak egyre jobban erősödik bennem. Örökbe fogadni nem akarok. Ti hogyan kezelnétek ezt? 34F
#79
Tudod azt, hogy valaki előtt, aki egy felnőtt ember, eltitkolják a saját egészségügyi helyzetét ilyen-olyan mondvacsinált okokra hivatkozva, az nem egyéni látásmód kérdése.
Ez szimplán helytelen, és kész. Joga lenne tudni. Az, hogy te kreáltál köré egy sztorit, miért jogos ezt tenned vele, plusz miért jó úgy általánosságban őszintétlennek lenni, ha úgy tetszik, becsapni a párodat, szerinted rendben van, és én vagyok szűk látókörű és ítélkező.
Nem. Pusztán csak ez egy normális ember értékrendjébe nem fér bele.
Egyébként ezek szerint a párod bevonzza magának az olyan nőket, akik átverik, hisz a volt feleségénél is kételkedett abban, hogy a gyerekei tőle vannak. Arról meg talán sejtése sincs, hogy a jelenlegi párja is átveri, és ezt megpróbálja szeretetnek álcázni.
79 :)
Szerintem azt az önismereti vizsgálatot, amit nekem ajanlgattál, érdemes lenne neked elvégezni. Ki tudja, miért van ennyire szükséged arra, hogy megítélj, kioktass, vádolj másokat. Én idejöttem a kérdezőnek választ adni, hozzad nem szóltam, de te belém kötöttél, es ahogy látom, az előző oldalakon már mást is cseszegettél jócskán. Ismeretlen embereket oktatsz ki egy anonim portálon, ugy hogy semmit nem tudsz az életükről, azt a pár sort leszámítva amit ide írtak. Az önismereti vizsgálat biztos megmutatná, hogy miért is akarod annyira bizonygatni másoknak - de főleg magadnak - hogy te márpedig micsoda fasza gyerek/ fasza csaj vagy, normális értékrenddel, szemben velünk, szerencsétlen bűnösökkel :)
Az első dolog lesz, amit a gyerekemnek megtanítok majd, hogy az ilyen magukat húdeokosnak képzelő embereket nagy ívben kerülje ki és soha egy percig se törődjön azzal h mit kárognak:)
Szép estet kívánok neked:)
"eléggé ütközik az orvosi esküvel"
Miért, az melyik országban miről szól?
#82
Nem, én speciel csak a tiédre reagáltam, leszámítva, hogy valahol a legelején válaszoltam a kérdezőnek is.
Abban igazad van, hogy pont le kéne tojnom, hogy egy idegen hogy hazudik a saját párjának, mert tényleg az ő élete. Csak ilyenkor sajnálom a megvezetett felet, sérti az igazságérzetemet.
Én az amúgy lombikkal fogant kisfiamnak azt fogom tanítani, hogy mindig legyen őszinte a szeretteivel, mert ez mindennek az alapja. De ugye ki mit tanít a gyerekének...
Más kritikáján pedig én el szoktam gondolkodni, mert mindenből lehet tanulni. Épp azt a felfogást tartom butának, aki károgásnak vél mindent, amit nem szívesen hall. Mert azok az emberek hírből sem ismerik a jellemfejlődést, az önkritikát. 😉 Hisz elintézik annyival, hogy a másik a hülye.
#82 Az önismereti munkát én ajánlottam neked, az volt az egyetlen hozzászólásom. Jellemzően persze azok határolódnak el élesen a pszichoterápiától és más önismereti módszerektől, akiknek a legjobban jönne, hiszen általában az önkritikára képes ember hajlandó az önismereti melóra és önfejlesztésre, a csőlátású meg nem. További kommentjeiddel is bőven alátámasztod ezt.
A probléma az, hogy te nem egy felnőtt párkapcsolatban élsz. Mert két felnőtt ember között egyenlőség van, kölcsönös tisztelettel. Te a párodat nemhogy nem tiszteled, de egyenrangúként sem kezeled. Visszatartod az ő saját egészségi állapotára vonatkozó információkat. Ez normál országokban bőven GDPR. Amit gyakorolsz, az nem szeretet, hanem a másik jogainak és önrendelkezésének a sárba tiprása, a másikat te nem tekinted partnernek, hanem a tulajdonodnak nézed, ledegradálva őt egy cselekvőképtelen gyámságra szorulóvá. Kitalálod, hogy mit érezne, mit gondolna, nem adod meg neki a lehetőséget, hogy a saját esze alapján értékelje a helyzetet. Nem, egy kapcsolatban nem vagyunk a másik anyukája, óvónénije, te ilyen szerepekben lépsz fel és ki se nézed a párodból, hogy képes lenne kezelni az életét…
Még két kiegészítés. Ahogy többen is írták és mi is tapasztaltuk, a spermiumok száma, minősége rövid időn belül is szélsőségesen más lehet, nagyon változékony. És kivételesen egyszerű módszerekkel - étrendkiegészítők, antioxidánsok, táplálkozás, mozgás stb. - kiválóan javíthatók. Bár a női termékenységi problémákra is igaz lenne ez…
Így te gyakorlatilag kiveszed a párod kezéből a lehetőséget, hogy orvosolja a problémáját. Pedig az valószínűleg nem az egyedüli egészségi gondja. Lehet, hogy valamit jelez csak, hogy változtatni kéne valamin, mielőtt feltűnik egy erősebb tünet. De te eltakarod az intő jelet a szeme elől. Ráadásul lehet, hogy ennyin múlt volna a teherbeesés, hogy beszed pár E-vitamin komplexet…
Továbbá, nekem nem kell ajánlgatnod önismeretet: sok éves tapasztalatom van benne. Ma már ennek eredményeképp felismerem a mérgező viselkedésmintákat magamban. És másokban is. Ezért szóltam neked, mert egy ilyen felállásnak nem lesz jó vége. Hiába hazudozol erről önmagadnak is. Minél tovább, annál végzetesebb lesz a bukás. (#70 és 85 voltam)
86.
Én úgy tudom, hogy az egészséges életmód, a mozgás, az ideális átlagos testsúly, a nők szexuális aktivitására is pozitív hatással van, nemcsak a férfiakéra.
Persze vitathatatlan, hogy a férfiakéra jobban.
Én is támogatnám az örökbe fogadást.
Mérlegelj, menjetek terápiára, beszéljetek át mindent. Ha csendben mindketten elnyomjátok a dolgokat annak biztos nem lesz jó vége.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!