Nem tudom megértetni az anyámmal hogy nem akarok gyereket. Mit kezdjek a helyzettel?

A gimi vége felé hangzott el először a kérdés anyumtól, hogy hány gyereket szeretnék? (Nem is hogy akarok e hanem hogy hányat)

Akkor még teljesen nyugodtan mondtam hogy nem akarok gyereket.

Ezt régóta tudtam csak nem mondtam ki hangosan. Amikor szóba került a gyerek téma más közegben/szituációban általában azt mondtam max egyet, de igazából egyet se. Nem akarok gyereket szülni és kész.

A kínos csend után három évig csend volt, mostanáig. Tudtam hogy zavarja, de kerülte a témát és mivel sosem volt igazán jó anya lánya kapcsolatunk így én is kerültem és szerintem apum tartotta féken.

Most viszont rákos és kb. Két-három hetente van csak itthon egy egy hétvégére. Most nem tudná nyummal szemben állva bástyaként megóvni.

Anyum feszült ideges, frusztrált és aggódik. Ami gyakran rajtam csattan apróságok miatt. (Pl ott maradt egy pohár a mosogató ám) De valahogy azt gondolta hogy akkor dobjuk le a bombát most főzőcskézés közben, abban a viszonylagos biztonságban hogy egymásnak háttal állunk a konyhában.

- Miért nem akarsz te gyereket?

21 éves vagyok, egyetemre járok, diákmunka két helyen hogy gyakorlatilag ne legyenek kiadásaim a szülői kassza felé. Mindent magamnak fizettem mióta a gimi utolsó évében dolgozni kezdtem. Fogszabi, laptop, nyelvoktatás, szórakozás.

Amikor otthon vagyok segítek a hugomnak a tanulásban, vagy a nyelvtanulásban.

Ha nem megyek legalább minden második hétvégén "szórakozni" akkor antiszocialisnak ítél. Kimozdulok, annyiszor ahányszor a keretembe belefér. Mindig bele köt valamibe. Nem jutottam be azonnal az egyetemre és a keresztféléves jelentkezésig dolgoztam teljes állásban. Mi volt a baja? Hát így nem jár utánam a családi. Mióta az eszemet tudom a munkával nyaggatott. Hogy ő hogy dolgozott fiatalon a földeken a családi kertben. Az egyetemi órák után hogy dolgozott a veteményesben gyümölcsösben...

Amint megkerestem a pénzem meg mi az hogy dolgozok?! Igaz hogy 11 éves koromtól minden fogászati ellenőrzésen jelezték, hogy fogszabi kell, mire :nem. ráér, nem. ráér az még. Az lett a vége hogy magamnak fizettem ki 19 évesen. De mikor neki kellett fogászat 400k hirtelen csak lett és még a héten kezdetét vette a munka.

és mióta elhangzott a megbocsáthatatlan mondat azóta vártam hogy mikor szegezi nekem újfent a kérdést.

- Az én testem, az én döntésem.

De neki ez nem válasz! Mit felelt: ez valóok.

1. Most nincs kapcsolatom

2. Ha a pasi e miatt akár elhagyni akkor nem is éri meg.

3. Azt mondtam, ha gyerek akkor örökbefogadás. Ha nem szülök gyereket akkor egy olyan gyerekért tehetek, aki már a világon van. Ha olyan helyzetben leszek, hogy képes is lennék felnevelni. Mire egy idegen gyerekét akarod felnevelni?! olyan éllel a hangjában mintha ez főbűn volna. Mondhattam neki bármit mint aki nem hall pedig csak nem akarta meghallani.

Utána mit felelt? Jött nekem az egyházzal! Hogy jön ide a vallás? Úgy hogy próbált hithű katolikust nevelni belőlem. Amit az ő szavaival idézve nagyon elrontott.

Mivelhogy nem akarok gyereket, nem járok misére, nem katolikus egyetemre mentem, nem ítélem el a nem heteroszexuálisokat és még sorolhatnám.

Azzal zárta a dolgot hogy mintha vissza idézte volna az elhangzott "bűneim"

-Nem akar gyereket, nem tartja magát igazán vallásosnak, örökbefogadás, nem érdekli, nem akar.

(És a zárás.) Mit rontottam el? Ennyire rossz volt a gyerekkorod? A hugod miatt? Hogy ronthattam így el?

Olyan hangnemben mondva a szavakat, mintha élete kudarca lennék amiért nem akarok minimum 6 gyereket szülni.

Be akarom fejezni az egyetemet, ki akarok menni külföldre. Használni a nyelvtudást amit a magaménak tudhatok. Szeretnék tapasztalni nem csak apum történeteiből ismerni Párizs, vagy velencét. Nekik ott voltak ezek az élmények én meg nem léptem át még az országhatárt. De szerinte az a minimum hogy az egyetem végén megházasodom (kerítőt is próbált már játszani) és gyereket szülők.

Mit kezdjek vele? Mit tudok kezdeni vele?