Mit tegyek? Így hogyan lesz gyerekünk? Félek abbahagyni a fogamzásgátlót.
11 éves koromban jött meg a menstruációm. Mindig pokolian fájt a hasam, ezért 13 éves koromtól fogamzásgátlót szedtem, mert nem találtak semmit nálam, hogy mi okozza a borzalmas hasfájást, a szédülést, hányást, ájulást, erős vérzést menstruációkor.
Most 25 vagyok és gyereket tervezünk. De félek abbahagyni a fogamzásgátló szedését, mert félek, hogy visszatérnek a tünetek és megint olyan rosszul leszek. Ráadásul 12 évig fogamzásgátlót szedtem, úgy 5 év próbálkozással számolok. Nem szeretnék szenvedni addig, amíg meg nem érkezik a baba, elég lesz nekem a szülés és a szoptatás.
Én 9 evig szedtem, ugyan ezen okok miatt. Monden hónaoban olyan görcseim voltak, mentőt kellett hívni, mert semmilyen gyógyszer nem hatott.
Elhataroztuk a babát, letettem a gyógyszert.
Az első mensim meg is jött (nem a megvonásos verzés, hanem utána a rendes, 1 hónap gyógyszernélkül után), semmivel nem volt másabb mint a gyogyszer mellett. A következő pedig mar nem jött meg. 2 éves a fiunk.
Az élet, pláne benne a gyermekvállalás sem fenékig tejfel. Beletartoznak az ilyen nem akarom dolgok is.
Én sem szerettem volna szenvedni mégis kb 6-tól a 26-ig hétig állandóan rosszul voltam, vagy hánytam vagy szimplán az orr nyálkahártyámat is marta a sav annyi volt.
12 évig szedtem fogamzásgátlót ill. van egyéb betegségem ami akadályozhatta volna a teherbeesést mégis az első hónapban összejött, úgyhogy ezt az 5 év próbálkozást sem értem.
Abszolút nem biztos az sem, hogy a korábbi tüneteid vissza fognak térni.
Egyébként, ha ennyire tartasz bármi kellemetlenségtől (mert lesz bőven a terhesség alatt, szülés után) akkor inkább javaslom az örökbefogadást
Én is 12 évig szedtem +- pár hónap.
Bár ilyen tapasztalataim nem voltak mint neked, én a szedésekor nagyon lefogytam 3 hónap alatt és végre csinos lettem ami azelőtt nem igen voltam.
Ezáltal bennem is volt egy nagy félelem az abbahagyása végett.
Most van a 3. hónap, hogy nem szedem, a mensi időre rendesen beállt, de egyelőre ugyan olyan gyenge mint tabletta mellett, és ugyan úgy csak 3 napos plusz egy kis maszatolás a 4. nap.
Tabletta előtt azért erősebb volt bár soha nem úsztam vérben és 7 napig tartott.
A hízás egyelőre nem ért utol hálisten.
Szerintem ne gyötörd magad az 5 évvel mert az rengeteg idő reméld, hogy összejön fél év alatt és akkor könnyebben elengeded a félelmedet illetve talán könnyebben kezeled a rosszullétet is ha tudod, hogy nem évekig kell elviselni.
Egyébként 10-en év alatt sokat változott a témàhoz a hozzáállás
Ki kellene vizsgálni, mi okozza
( pl endetriózis?)
Vagy “kinőtted”?
Mert nekem egyszercsak elmúlt 20 èvesen.
Szerintem ne aggódj előre, amíg nem is tudod, hogy mi lesz...
Ne félj.
Nekem is gyerekkoromban, kamaszkoromban olyan fájdalmas volt a menstruációm, hogy volt, hogy elájultam.
Aztán pedig elmúlt, olyan 25 éves korom környékén. Most is fáj, de teljesen elviselhető, enyhe görcsök. Fél évben egyszer ha beveszek egy fájdalomcsillapítót.
Szóval, ne stresszeld magad előre. Lehet, hogy nem is lesz fájdalmas. Ha pedig igen, akkor menj el egy orvoshoz, hogy vizsgálják ki, mitől ilyen fájdalmas, mert nem ennek kellene a normálisnak lenni.
Szerintem is hagyd el a fogamzásgátlót és nézd meg anélkül milyen/hogyan jön meg a menstruációd,lehet valóban "kinőtted" illetve menj el egy jó nőgyógyászhoz vagy meddőségihez mert a fájdalmas menstruáció tényleg lehet pl: endometriózis (nekem nem de ismerősömnek is az volt)
Én pl. 5-6 évig szedtem fogamzásgátlót,és most már több mint 5 éve próbálkozunk a babával,a vizsgálatok mindkettőnknél jók voltak,és ezt nem azért írom hogy elszomorítsalak hogy a fogamzásgátló miatt van,de minél előbb elkezdesz vele foglalkozni annál előbb jöhet a baba ;) Sok sikert!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!