A párotok/férjetek hogy áll hozzá a sikertelenséghez?

Én azt tudom tanácsolni neked, kérdező, hogy saját magatokat gondolatban - tudom, nagyon nehéz!! - próbáld függetleníteni másoktól. Soha, soha ne hasonlítsd magad másokhoz ebben a kérdésben. Ha hallasz valakiről, hogy teherbe esett, ne is gondolj bele. Kezdj el rögtön másra figyelni, vagy másról beszélni. Erővel függetlenítsd tőle a gondolataidat.

Én nem gondolom, hogy kötelező lenne örülni más sikerének. Jogunk van az érzéseinkhez, éppenséggel a haraghoz, és az irigységhez is. Én bizony nem örültem másoknak, ha ezt hallottam: "egyből összejött". Megállapítottam, hogy ebben is igazságtalan az élet, és gyorsan el is kezdtem mással foglalkozni. Ennyi.

Azt, hogy milyen évekig várni... senki nem érzi át úgysem, csak, aki volt hasonló helyzetben.

Én, amikor anyukám az orrom alá dörgölte, hogy a gimis osztálytársam pár hónap alatt teherbe esett, egyszerűen megkértem, hogy innentől ilyeneket ne mondjon, ne is hozza szóba. Tudni se akarom, ennyi. Különben úgyis csak az járna a fejemben, mi, hol rontjuk el. Ilyeneken meg nincs mindig értelme gondolkodni, mert nincsenek rá válaszok.

Mikor a sógornőm utólag hangoztatta a páromnak, hogy nekik az 1., és a 2. hónapban összejöttek a gyerekeik, akkor is jó dühös lettem. Én ezt nem dörgölném olyan orra alá, akiről tudom, hogy évekig próbálkozott. A lábam én is ugyanúgy szét tudom tenni. Azon kívül tett érte bármit is? Rohadtul nem!

Szerintem azért aki gyereket akar, az igenis figyeljen az időzítésre is, és minden hónapban egyszer legyenek együtt legalább a termékeny napokon is. Ha van kedvük, ha nincs. Ennyit a férfi is kibír. Nekünk a 21. hónapban fogant meg a babánk. Gondolhatod... Semmi kedvem nem volt a szexhez, és neki sem, plusz betegek is voltunk mind a ketten. Mondtam is neki, hogy akkor hagyjuk a fenébe, ha ő sincs a topon. Akkor pont ő mondta, hogy nem, akkor is próbáljuk meg! Álmomba se gondoltam volna már, hogy sikerül.

A férfiak nem gondolatolvasók, bármennyire is szeretnek minket. Én azt tanácsolom, mondd meg neki konkrétan, mire van szükséged abban a helyzetben. Te tudod, mi az, ami megnyugtat téged. Én, amikor tudom, hogy úgysem tud már semmit mondani, amitől jobban érzem magam, akkor megkérem, hogy öleljen meg. Attól is lehiggadok.

A majdnem két évünkben egyébként ő kitartó volt...már ami a peteérések alatti szexet illeti. De a mi kapcsolatunkat is próbára tette a dolog.

Ez is nagyon-nagyon nehéz, de próbálj ne gondolni arra, hány éves is vagy. Ez is olyan, hogy úgysem tudsz vele mit kezdeni. Én is ki voltam ezen is... 30 évesen szerettem volna szülni... és hát, a Jóisten akarata nyomán 32 évesen fogok. Jó vagy nem jó, nem én döntöttem róla, kész.

Én úgy próbáltam átfordítani magamban ezt az életkor-parát, hogy adtam magamnak egy hosszabb határidőt. Mondván: ha 34 éves koromig belefér, még az se lesz olyan szörnyű. Nagyon nem volt könnyű elfogadni, de úgy fél év alatt át tudtam állni erre gondolatban.

Szerintem ne várj csodát egyik hónaptól se - talán akkor nem csalódsz olyan nagyot - de soha ne add fel. Bennem is sokszor eltört valami. 6 hónap után, és 12 hónap után is. Aztán 18 hónap után.