Párom gyermeket akar. Nekem már van egy. Honnan tudjam mitől vagyok fáradt?

Attól, hogy száz mondatban írod le, ez nem több óra meló...

hát én ebből a felsorolásból eleve kihagynék jópár dolgot a francba és inkább a gyerekkel játszanék. Tudom, hogy az nem énidő, de igenis fel tud tölteni a saját gyereked is a közös élményekkel, nem csak egy megoldandó feladat az a kisember! Vasal a halál, semmivel nem lesz kisebb esely az ovis betegsegekre. Ha a gyerek nem tud viselkedni a bevásárlásnál, házhozszállítás! Nekünk velünk van apa, mégis inkább online vásárolok be, mert a fenének se hiányzik a bevásárlás gyerekkel, tömegben, stb. Glettelni tanulsz? Meg szegényeknek gyűjtesz ruhát? MINDEN NAP? És minek minden nap felmosni? Mártírkodsz, ez a helyzet.

Huhh.. Én is egyedül nevelem a fiamat,3 szintes házat kell rendeznem,mégsem éreztem még magam soha ennyire szabadnak. Nem tudom mit csinálsz,de sztem újra kellene gondolnod a napi teendőket. Ezt a napi boltba járást is le lehetne szűkíteni,olyan nincs h nem.. Szervezés kérdése. Egyébként ha pasizni eltudsz menni akkor bevásárolni is tudnál egyszerre. Mi ovi és munka után is eltudunk menni pl a játszótérre vagy mamákhoz,tudunk kártyázni,mesét verset mondókát olvasni. A vasalás helyett ez pont menne. (Én is vasalok. Hétvégén 1.5 órát..kettőtökre nem hinném h több cucc lenne mint nekünk). Én férj mellett éreztem,hogy megszakadok,több elvárás,kevesebb idő. Ha a pároddal összeköltözöl,sztem még ennyi időd sem lesz. Persze függ attól is,h ő hogy dolgozik. Egyébként ebből a kapcsolatból amit írsz,most sehogysem vállalnék gyereket. 2-3 év együttélés után kezdeném csak átgondolni. De csak átgondolni...

Jómagam is egyedüllálló anya vagyok/voltam és mivel özvegy, még "hétvégi apuka" sem volt a képben sajnos, sem nagyszülők, mert nevelt gyerek volt a férjem, az én édesanyám meg nagyon idős. 2 fiam van, a kisebbik tartós beteg/fogyatékkal él, de nálad több az időm és kevésbé vagyok szétesve is, pedig nem gondolom, hogy kevesebb feladatom lenne. Egy gyerek mellett nem kell annyit logisztikázni, hogy megoldhatatlan legyen, az otthoni feladatok meg egy idő után annyira automatikusak, hogy nem is számolja az ember, berakni egy mosást és végigfutni a lakáson porszívóval annyi idő, amíg lefut 2-3 szám a rádióban, nem szignifikáns. Rosszul szervezel ezek szerint, ráadásul tényleg nagyon belefásultál, ami szíved joga, de a kiút nem ott van, ahol te keresed. Persze, hogy lehet ismerkedni és nem kell egyedül maradni életed végéig, de ezek a kérdések, amik benned megfogalmazódnak, több év együttélés után kellene, hogy felmerüljenek. Nem csak ismerkedned kell még vele, hanem összeköltözni, kipróbálni a hétköznapokat, mennyire működnétek családként, addig a gyerektémát, de még a házasságot is eleve jegelni kellene, nem is értem hogy tervezgethet ilyesmit egy felnőtt ember, a nélkül hogy egy hetet is együtt élt volna a másikkal, ennél már megfontoltabbnak kellene lenni. A gyerekvállalás is közös döntés, nem úgy van, hogy az egyik rátukmálja a másikra, aztán lesz ami lesz. Sok év kellett nekem/nekünk is, amíg talpra álltunk a tragédiából, én 5 év elteltével tudtam csak ismerkedni, akkor sem direktben kerestem az alkalmat, hanem úgy hozta az élet. Azt viszont akkor is tudtam és avval is kezdtem az elején, hogy több gyereket én nem vállalok, soha, semmilyen körülmények között, így olyan ember lett a társam(immár 5. éve együtt), aki ezt nem csak hogy elfogadta, hanem maga is így gondolta, egyetértettünk ebben, pedig saját gyerekei nincsenek, az enyémeket tekinti mára annak. Szerelem ide vagy oda, én kellő önismerettel rendelkeztem ahhoz, hogy tudjam, nem bírnék el több feladattal akkor sem, ha ebben segítségem lesz, tökéletesen tisztában voltam és vagyok a fizikai és lelki terhelhetőségem korlátaival. Rengeteg időt, energiát, (pénzt) vesz el a kisebbik nevelése, fejlesztése, többfelé nem tudnék már szakadni úgy, hogy a nagyobb gyerekemre is megmaradjon ugyanannyi törődés és figyelem, hisz így is elég sok a kompromisszum. Az én helyzetem persze merőben más, mint a tiéd, mindezeket csak azért írtam le, hogy lásd, minden élethelyzet egyéni, ahogy az is miként éli meg az ember, mennyire terheli le, mennyire jól manőverezik a hétköznapjaiban. Ezt egyedül kell felfedezned és kiismerned, nem lehet külső nyomásra egyből új gyereken gondolkodni, mikor még a jelenlegi életed is szétforgácsol teljesen, mert nagyon ronda lesz a vége. Adj időt magadnak, pláne a kapcsolatnak és mindkettőtök érdekében (és itt rád és a gyerekedre gondolok)ismerd ki jobban, költözz vele össze, ha eljuttok odáig és élj vele együtt minimum két évet, mielőtt akár csak a házasság szóba kerül. Bizonytalan vagy és most még elég gyenge is, ha erős nyomásra engedsz, a nélkül, hogy belső meggyőződés és a tapasztalat bizonyossága állna mögötted, nagyon nagyot fogsz zuhanni, csak sokkal magasabbról, mint ahol most állsz. Ha ezt nem érti meg, akkor el kell felejteni, épkézláb, egészséges gondolkodású ember nem stresszel egy egyedülálló anyát az újabb gyerekkel és házassággal már a randizós szakaszban, akkor sem, ha komolyan tervez. Mindent a maga idejében, legyél okos és a saját érdekeiteket nézd, ne hagyd magad befolyásolni, pláne ne érezd kényszernek a döntést, amit az egyedülléttől való rettegésedben valószínűleg most még rosszul hoznál meg.