Hogy lehet ezt lelkileg feldolgozni?

Tudom, hogy az én problémám nem nagy és nem is vagyok az a "hú de nagyon sajnálom magamat" típus, de most úgy érzem kiborultam. Elfáradtam. Régóta próbálkozunk babával, tudjuk is mi a gond, de nem akar összejönni. Megint műtétem lesz, amitől nagyon félek. Eddig jól viseltem, még nevetgéltem is ezen, de a hétvégén valahogy elszállt az erőm. Ott kezdődött, hogy megláttam egy ismerős csajsziról készült terhes képet az iwiwen. annyira kiborultam, nem sajnálom én tőle a babát, ne értsetek félre. már akkor kész voltam, erre elmentem a piacra hálóinget venni és a csaj kismama hálóinget akart rámsózni. pedig nem is vagyok duci, hogy terhesnek nézzen. A pasim elment a hétvégén bulizni a haverjaival - hozzáteszem egész hétvégére - és én olyan nagyon egyedül voltam. Rosszul viselem, hogy éli világát, míg én próbálom feldolgozni ami velem történik. Pedig én sem ülök otthon, taliztam 3 barátnőmmel, voltam a szüleimnél, eljárok én is, de most annyira szörnyen rossz passzban vagyok, hogy nem elég. Forduljak pszichológushoz, vagy mit tanácsoltok? Hogy lehet ezt átvészelni? Havi szinten orvoshoz járás, hormonok... áááááá úgy elfáradtam.