Mit tegyek hogy akarjon gyereket?
Figyelt kérdés
Sziasztok! Infantilisnak fogok tünni, de párommal 3 honapja vagyok együtt és eddig senkitöl nem érzetem, hogy gyereket akarnék. De tölle nem az hogy szeretnék, hanem kell!!! Tudom hogy korai, de a párom hallani se akar az ötletröl. Azt mondta hogy elás a kert végében ha benyögöm hogy terhes vagyok. 3 hete terhes voltam, de véletlenül történt meg a "baleset", de elment a baba. Én öszintén szolva annak örülnék a legjobban, ha párom akarna gyereket, de felse merem hozni neki a témát. 2 volt oszt társam szül mostanába, és a legjobb barátnöm is terhes. én pedig szenvedek, mert szeretnék egy kisfiut.2009. okt. 24. 19:35
21/27 anonim válasza:
Szia! az én történetem: mi tavaly október közepén jöttünk össze, november elején összebútoroztunk. (bár ismertük egymást távolról akkor már néhány éve, de nem beszélgettünk előtte sokat), aztán mondtam neki, hogy én 25 évesen legkésőbb már gyereket szeretnék, tehát, ha ő nem, akkor ne húzzuk egymás idejét. (ekkor voltam 22.) pár napig őrlődött rajta, majd azt mondta minek várjunk még 3 évet, lehet úgyse sikerül hamar. ennek most már egy éve, a baba még nem jött, de imádjuk egymást, és azóta is együtt vagyunk, nagyon várjuk a már babánkat. tehát mi nem 3 hónap után, hanem 2 hét után döntöttünk így. De ez a döntés nem felelőtlen, mert mindkettőnknek van állásunk, keresetünk, és kiegyensúlyozott életünk, albérletünk, autónk és kiéltük magunkat. Mivel nem olvastam végig minden hozzászólást, nem tudom hány éves vagy és hogyan éltek, de ez a döntés mindent megváltoztat. Jól gondol végig. Ha ilyet mond, hogy elás, vajon tényleg szeret-e. Aludj erre még párat, és szerintem keress egy rendes pasit, aki tőled szeretne majd babát. Én szurkolok neked, hogy megtaláld az igazit! :) fel a fejjel!
22/27 anonim válasza:
mikor mi a párommal összejöttünk, 2-3 hónap múlva már éreztem, hogy neki szívesen szülnék gyermeket. De az egyik tulajdonsága, amiért beleszerettem, az a józan esze volt, így amikor megkért, hogy várjunk még, képes voltam vele kivárni a 6 évet.
Tényleg nagyon korai még, ezt te is beláthatod, bár azt nem írod, hogy hány éves vagy. Gondolkozz és várj türelemmel. Sajnos kiderülhet, hogy mégsem ő a nagy Ő
26 hetes pocis
23/27 A kérdező kommentje:
Kedves kérdezök! Sokan irtátok, hogy rájöhetek késöbb hogy nem ö a nagy Ő és a többi... De, mi van ha pl a pasi 7 év mulva bolondul meg? Mert ilyen is van! Vagy ha mégis ö való hozzám és elhajtom hogy "nem szeret". Megvadult nö nem vagyok, eléggé elöre szoktam gondolkodni és logikusan, a párom fejét átvágni nem akarom idiota cselekkel, én csak annyit szeretnék, hogy pszichologiai uton hatni rá és az érzelmeire hogy legyünk egy hullámhosszon! De, elszeretném mondani nem eröltetem. Pénzel pedig gond nincs nálunk mert ö kisfönök én pedig biztositási tanácsadó egy alkusz cégnél! Pénz ügy ebböl adodóan nincsen a problémába!
2009. okt. 28. 16:22
24/27 anonim válasza:
tegnap 08:42 miért pontoztatok le??? nem értem.
25/27 anonim válasza:
Itt nem is az anyagiakról van szó, hanem arról, hogy még túl kevés ideje vagytok együtt. Persze, hogy van olyan, hogy x év múlva megy el a pasi esze,l de azért valljuk be, kevesebb rá az esély, mint ha ilyen rövid idő után rögtön gyereket vállaltok. Ez nagyon nagy felelősség, ezért nem kéne egy elhamarkodott döntéssel esetleg elszúrni. Ha pedig szeretitek egymást, akkor abból igazán nem lesz semmi baj, ha vártok még legalább egy évet.
26/27 anonim válasza:
Hosszú távon nem lehet "hatni"senkire. Ha nem 100%-ig akarja(lehetőleg magától)az már nem az igazi. Ha úgy alakul,hogy születik babátok,és őt befolyásoltad egy kicsit is ebben,még az is előfordulhat hogy hosszú idő után váratlanul a fejedhez vágja,hogy ő nem is akarta igazán. Az egész a te hibád,te akartad stb.és őt csak belerángattad,félrevezetted"hatottál rá". Szemrehányást tesz. Elege lesz a rásózott felelősségből és feladatokból,ami nem is olyan szép,mint ahogy ígérted neki. Egyszerűbb nyíltan tisztázni,és ha ő még nem akar,akkor döntened kell,hogy vársz amíg ő is akarja(ha akar majd egyáltalán),vagy olyan pasit keresel,aki akar gyereket.
27/27 anonim válasza:
na mi újság kérdező?lassan eltelt 4 hónap mióta feltetted a kérdést.mi van veletek azóta és a baba témával?írhatnál.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!