Kicsit szebben felteszem a kérdést, mint aki előttem tette fel, szerintetek miért nem adják át legtöbbször a helyet kismamáknak?
Úgy gondolom, hogy illő! Természetesen járásképtelentől ezt nem igen lehet elvárni.
Vagy még sem illő?
Engem nem idegesít, csak néha bánt, hogy 38 hetesen ácsorgok:(
Az előző kérdésben kifejtettem, hogy sajnos estem már neki a korlátnak ülőhely hiányában, hála az égnek nem lett problémám!
Ebben a kérdésben nem szeretnék vitát generálni!
Azért ilyet ne mondjunk :) a női terhes hormonok csodákra képesek:)
Mellesleg én pártolom, de szebb tálalással finomabb lett volna:)
Sokakkal előfordul, hogy miután felajánlják a helyet, a kismama/idős ember nem fogadja el. Néhány ilyen eset után már feleslegesnek érzik átadnia helyet.
Ezt hasonló témában kutakodó műsorban láttam, épp ezért mikor kismama voltam és felajánlották a helyet akkor is elfogadtam, mikor semmi szükségem nem volt rá. Had érezze az előzékeny utas, hogy jót és helyesen cselekedett és akkor másnak is átadja majd a helyét, akinek igazán jól fog esni.
De kérdező, miért nem kérsz meg valakit? Inkább magadban őrlődsz,majd itt adod ki magadból a neten...Én nemterhesen is kérek segítséget, mert nem várom el, h mindenki azonnal észrevegye, hogy segítségre szorulok. Ki vagyok én, h mindenki velem foglalkozzon és az én problémáimmal? De szerencsére van szám, udvariasan megkérek valakit és mosolyogva megköszönöm. Tudod, mi a legjobb? Amikor a segítő visszamosolyog. És látom rajta, h szívből örül, h segíthetett. De ebben sose lenne részem, ha kiabálva kérném ki magamnak, h senki se segít, mint a másik kérdező. Vagy te, aki csak elvárja a segítséget, de kérni nem kér.
Én csak annak a kismamának adom át a helyem, aki szimpatikus. Aki felszáll nagy gőgösen, vagy ilyen ősanya-arccal, h "na hadd lássam, ki az aki meg meri tenni, h nem adja át a helyét nekem" vagy a ki látványosan simogatja a semmi kis hasát, h vegyem már észre, h ő terhes, vagy aki imigyen szól a beszélni nem tudó gyerekéhez hogy "jaj, kicsikincsem, látod nincsen ülőhelyünk...most mi legyen?" ezzel mintegy kikövetelve magának a helyet, na ezeknek én tuti nem állok fel. De aki odajön, és normálisan megkér, tuti átadom,akár szimpi, akár nem.
Utolsó, teljesen igazad van!
Lehet ha kérek másképp reagálnak:)
De azért a hattyú halálát sem akarom játszani! De kegközelebb lehet megkérdem!
Nem örlődök, csak nem értem az előző kérdésnél rengetegen írták, hogy nem adnák át.
Lehet a kérdező arroganciája miatt...
Még az is érdekelne, hogy a terhesség nem betegség!
Akkor miért szolják le a dohányos kismamákat?( nem dohányzom, be kövezzetek)
Vagy miért szólják meg azokat a kismamákat akik hamburgert esznek?
Vagy miért szólják meg azokat akik úgy öltözködnek?
Stb.stb.stb
Ha a terhesség nem betegség miért problémava fent felsoroltak?
A cigitől lehet baja a babának, a rossz táplálkozástól is!
És attól is ha a buszon véletlenül megütődik!!!!
Akkor miért szelektálnak az emberek?
Én nem szelektálok:) De sok terhes kismama van pont most a környezetemben, látom hogy semmi bajuk. Sportolnak, jönnek-mennek stb. Ezért írtam, hogy nem betegség:) Ennek ellenére mint írtam azért, hogy meg ne ütődjenek átadom a helyem. Tudom milyen azt ha egyszerre 10 ember dől rád, mert a sofőr azt hiszi a forma-1ben versenyez.
A dohányzás ki van mutatva hogy káros. Hamburgert, gyorskajákat egyenek ha akarnak, csak nem mértéktelenül. Öltözni pedig mindenki úgy öltözködik ahogy akar. Aki beszól valamire, az másért is beszólna, mert egyszerűen ilyen. Bár nem tudom, hogy jönnek ide ezek a dolgok:)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!